Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 201 Arra is föl kell azonban hívnom a figyelmet, hogy minden egzaktsága, megbízhatósága mellett - és nem annak ellenére! - ez a könyv igen szórakoztató olvasmány is egyben. Minden kortörténetet egy sor érdekes, sokszor meghökkentő adat egészít ki. Egy-egy megjegyzésből különös titkokat tudhatunk meg az adott „híres ember” személyiségéről, sajátos szokásairól, bogarairól, életkörülményeiről, nemi életéről, táplálkozásáról vagy éppen személyiségjegyeiről is: de hát mindez valóban a patográfia része, a jó nyomozó, mint Simenontól vagy Agatha Christie-től tudjuk, minden hasonló kis pletykának, megjegyzésnek hasznát veheti. Föltehető azonban a kérdés, hogy a puszta szórakoztatáson kívül mi a haszna az effajta patográfiáknak? Vannak esetek, amikor ez a haszon egyértelmű, hiszen némelyik vizsgált személy alkotásaira - pl. Nietzsche, Van Gogh, Poe vagy Tulouse-Lautrec esetében- közvetlenül hatott a betegség. Ilyenkor az életmű megértéséhez igenis egyértelműen szükség van a betegségek ismeretére is. Máskor éppenséggel valamelyik betegség történetét világíthatja meg egy-egy kórrajz. Vannak aztán esetek, mikor a műalkotás válik paleopatológiai forrássá: ez is egyértelmű haszon, ezekből a művekből ugyanis rengeteg fontos következtetés vonható le s nem csak a művészre vonatkozóan. Megint máskor - pl. Mátyás, Zrínyi, Széchenyi, Semmelweis vagy Bethlen Gábor esetében - a megfelelő kórbonctani „lelet” történelmi tévedések és mítoszok elkerülésének vagy cáfolatának eszköze lehet. Vagyis sok-sok olyan szempont akad, amely hasonló vizsgálódásokat tudományosan is igazolhatja és indokolttá teheti. Magam ezt a kitűnő könyvet szinte egyhuzamban, ha jól emlékszem, két „ülésben” olvastam végig. Be kell valljam, amellett, hogy olvasás közben igen jól szórakoztam, és sokat tanultam, a könyv végére érve mégis elfogott némi szorongás. Hiszen ahogy ezeket tragikus történeteket egymás után olvassa az ember, az a határozott érzése támad, mintha a híres emberek életrajza végső soron csak kórbonctani leletük anamnéziséül szolgálna, illetve mintha az élet maga sem lenne egyéb, mint - visszatérve Courtois-hoz - olyan kóros folyamat, amely elkerülhetetlenül halálhoz vezet. Nos, ebben sajnos valószínűleg van némi igazság. Ám Forrai és Józsa könyvének lapjain másfajta igazság, a megismerés, az emberi értelem és alkotás igazsága is felfénylik. És ez a fény reméljük, erősebb, mint az a sötétség, amely mindenfelől körülveszi. Magyar László András Hegedűs Attila: A vonzatosság a magyar nyelvjárásokban. Bp - Piliscsaba, Szent István Társulat, 2012. 199 p. Hegedűs Attila, a magyar nyelvjárások mondattanának szakértője szinte a teljes nyelv- területre kiterjedő nyelvatlaszt tett közzé annak bemutatására, hogy nyelvünk igéi és részben melléknevei milyen páratlanul változatos vonzatkeretekkel járnak. Kitűnő nyelvjárási vonzatszótárából a betegség vonzatai sem hiányoznak. Két térképlapja is kapcsolódik a népi gyógyászat nyelvi megjelenítéséhez: a 20. a megbetegszik (22, 94-95), a 67. a beteg vonza- tait tárgyalja (32, 188-9). Ismertetésükhöz előzetesen érdemes felidézni, hogy a magyar nyelv esetrendszere különösen a helyhatározók tekintetében gazdag. A strukturalista hagyományban kanonizált esetragok és elnevezéseik a következők:
