Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Boga Bálint: Gerhard van Swieten, mint a modern gerontológia előfutára
BOGA Bálint: Gerhard van Swieten, mint a modern gerontológia 41 A második részben a Cicero által felvetett négy gondot veszi sorba, amelyekkel az öregséget vádolják. Elemzi - Cicero logikáját követve hogy mi az, ami nem valós e hátrányok következményei között és mi az, amit az idősnek bölcsen el kell viselnie. Többször Cicero kifejezéseit is használja. Mindegyik tételnél példákat említ megállapításának alátámasztására. A harmadik rész tartalmazza a címben megfogalmazott egészségmegőrzés részletes taglalását. Először megemlíti azokat az elképzeléseket, amelyek - véleménye szerint - nem hatékonyak, értelmetlenek. Ezután a testi sajátosságok előnyös befolyásolására alkalmas, az életmódot érintő javaslatait sorolja fel (testi gyakorlatok, táplálkozási előírások, ételek, italok részletezése), amit lelki, magatartási ajánlásokkal egészít ki, első sorban a fiatalabb generációkhoz fűződő viszony tekintetében. Ezeket is példákkal egészíti ki. A záró sorokban szakmai utódait köszönti és kívánja, hogy a felvázolt gondolatokat, ismereteket még előbbre vigyék. Az előadás nyomtatott szövegének részletes, részben magyarázó ismertetése Első rész. A szöveg ezzel az alapvető megállapítással kezdődik: „Senectus lassae aetatis, sed non fractae, nomen est; sensim enim sine sensu ingravescit aetas, nec subito frangimur sed diuturnitate extinguimur. ” „ Az öregség a (lassan) lankadó és nem a (hirtelen) megtört életkor neve, mivel lassan észrevétlenül súlyosbodik a kor, nem hirtelen törünk össze, hanem folyamatosan hányadunk”, majd: ,,nem hirtelen csapás terít le, hanem elenyészünk, minden egyes nap elvon valamit erőnkből”. Ebben a megállapításban Seneca egyik levelére utal.9 A gyakorlás (exercitatio) és a mértékletesség (temperantia) képes azonban az öreg számára is megőrizni valamit a korábbi erőnlétből, ami által az öreg fogalma teljesen elkülönítendő az elaggott fogalmától {„senex a decrepito distinguitur omnino"). Ezekben a mondatokban két alapvető megállapítás rejlik, egyrészt az, hogy az egészséges öregedés egy lassú, természetes folyamat, amelytől el kell különíteni azt a helyzetet, ha „törés” lép közbe és gyorsítja az életvéghez közeledést, és az öregedés alapfolyamata lassítható, másrészt a természetes öregedési folyamat végén, ha hosszan tart, ennek minőségétől elkülönítendő, megfordíthatatlan elaggottsági állapot következik be. Ez a gondolat már Elippokratésznál megtalálható. Ezután következik az elaggásba vezető öregedési folyamat anatómiai és élettani leírása:,,^ megkeményedett erek szaporodnak, csaknem minden funkció alábbhagy vagy romlik, az érzékek gyengülnek, a memória bizonytalan, a nagy erekben a folyadékáramlás nehezített, a testnedvek hideggé és nyálkássá fajulnak el (cacochymia), a nagy erek porcossá, majd csontossá válnak, a szív által kilökött vér számára nem tágulnak, nem reagálnak a folyadék tartalmára, ezek alapján elkerülhetetlen a halál, amely még a legegészségesebb embereknél is a hosszú élet működéséből következik’’ Ebben az utolsó stádiumban levő embereket nem öregnek, hanem elaggottnak (decrepitus) nevezzük. A régiek - mondja - az emberi életet mécseshez hasonlítják. Itt kimondatlanul is - többek között - Hippokratész-re, Seneca-ra10 utal. A láng elhasználja tápanyagát (pabulus), sercegve már-már kialszik, fénye pislákol. Ezért nevezik a napkelte előtti és napnyugta utáni szürkületet hasonló szóval: crepusculum. Tehát - többszörösen megerősíti - nem az 9 Seneca: Erkölcsi levelek. Európa Könyvkiadó, Budapest, 26. levél. 10 Seneca: i. m. 54. levél
