Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 305 gesellschaftlichen Leben des Menschen c. kötete a felvilágosodás jegyében fejlesztendő medicina számára is programot fogalmazott meg. Leibniz nyomán fejtette ki a megelőzés mindenek előtt való fontosságának elméletét, amelynek megvalósítása az uralkodó és az állam kötelessége. A 18. századi, német egyetemeken tanuló és ott diplomát szerzett magyar orvosok is megismerték Leibniz munkásságát, disszertációikban, későbbi műveikben többször felbukkan Leibniz neve. A debreceni Maróthy György (1715-1744), Borosnyai Márton, Marikovszky Márton (1728-1772) és Liebezeit Zsigmond nevét kell ennek kapcsán említenünk. Leibniz orvostudományi kutatásainak feltárása, közreadása kuriózumnak számit mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalomban. A hézagpótló mű Schultheisz Emil professzor egyik ünnepi ajándékaként látott napvilágot röviddel 90. születésnapja után, örömet szerezve a szerzőnek a sok éven át gyűjtött anyag közreadásával, egyúttal megörvendeztetve a szakmabelieket, kollégákat, és tanítványokat az élvezetes stílusban megírt, további kutatásokra ösztönző kötettel. Akkor még nem tudtuk, hogy ez az utolsó nyomtatásban megjelent munkája. Kapronczay Katalin Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, Erdélyi Múzeumi Egyesület, 2013. 494 1. A szaktörténeti kutatás - a levéltári és könyvtári búvárkodások mellett - igazi forrása az adattár, amely több forrásból dolgozva egy területre vonatkozó összes adatsorokat tartalmazza. Erdély gyógyszerészettörténete mindig különös jelentőséggel bírt a magyar és a Kárpát-medence vonatkozásában. Az erdélyi magyar gyógyszerészet nagyon sok tekintetben megelőzte a mai anyaország hasonló szakterületeit, igy például a gyógyszertári kultúra, a patikus társadalom előbb formálódott ki, bár ezt kevésbé rombolta az idegen megszállás/ pld. a török uralom/, hosszú véres harcok, mint a magyar királyság központi területeit. A gyógyszertár mindig „helyhez” kötött intézmény, igy a gyógyszerész generációk is - ha nem érte külső beavatkozás - kötődtek a patikához, nemzedékeken át helyben maradtak. Erdély történetéből izgalmas fejezet a Trianon után következő, lassan száz esztendős időszak, amelyről a „hazai” kutatók gyakran hiányos adatokkal találkozhattak. Ahogy Erdélyben átformálódott a felsőoktatás, a szakképzés, a gyógyszertári kultúra változatlan maradt, legfeljebb új elemekkel gyarapodott. Ennek egyik záloga éppen a helyben maradt magyar gyógyszerésztársadalom volt, bár egy más igazgatási rendszerhez kellett igazodni, ősei tulajdonában maradva a változatlanságot képviselte. Péter Mária vaskos gyűjteményes kötetében ezt tárja fel, Számba vesz - igaz, régebbi korokat is feldolgozva-261 gyógyszerész, akik itt működtek, itt születtek vagy itt telepedtek le. Legértékesebb része - több mint 400 oldalon keresztül - az erdélyi magyar gyógyszerészek, gyógyszerészdinasztiák életútjainak részletes feldolgozása, szakmai és szakirodalmi tevékenységük számba vétele. Ugyancsak feldolgozza azokat a jeles gyógyszerészeket, akik Erdélyből származnak, csak tevékenységük nagyobb ideje Magyarországhoz kötődik. A könyv másik erénye a kiváló képanyag, amely nemcsak arcképekre korlátozódik,
