Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Az újkori orvostudomány barokk kezdetei
BIRTALAN Győző: Az újkori orvostudomány barokk kezdetei 29 A természettudományokhoz kötődő barokk orvosok elméleti ismeretei jóval meghaladták a terápiás gyakorlatuk hatékonyságát. Sokkal inkább tudósok voltak, mint gyógyítók. Tudományos kreativitásuk főként a praxisukban előfordult, érdekesnek tartott esetek publikálásában nyilvánult meg. Kazuisztikai feljegyzéseikben hasznos diagnosztikai érlelésekkel, olykor igen találó betegségleírásokkal találkozunk. Közöltek az Ephemeridesek-ben különleges daganatokat, torzképződményeket, vese- és hólyagköveket, beszámoltak zoológia, botanikai, ásványtani, kémiai megfigyelésekről. Ebben az időszakban tűntek fel egyre nagyobb számban a sokoldalúan művelt, régészkedő, műgyűjtő, zenekedvelő és aktívan zenélő orvosok. A korabeli orvostudomány tartós trendjeit a doktriner irányzatok alapozták és határozták meg. Ilyen volt Friedrich Hoffmann (1660-1742) hallei professzor igen népszerűvé vált technomorf jatromechanikája. E koncepció szerint az emberi szervezet egy hidraulikus gépezet, melynek anyagi ele-mei az izomrostok. Ezek atomi részekből összetettek. Ezt a rendszert a teremtés aktusában keletkezett, mindent átható, éltető aether működteti. Az elmélet szerint, az agyban fészkelő „spiritus aetehreus” - ahogy már érintettük - finom nedv közvetítésével az idegfonatokban áramlik. Ettől a mozgástól függ a rostanyagok tónusa. Túl erős áramlás esetén görcsös állapot következik be, ellenkező esetben pedig atonia. Az összecsomósodott rostok ereket, üregeket tömeszelhetnek el. A tünetekből következik az orvos tennivalója. Hoffmann előszeretettel foglalkozott farmakológiával. Balzsamokat, elixireket állított elő. Nagyra értékelte a kína-kéreg gyógyhatását. Az aether -alkohol keverékből álló fájdalomcsillapító Hoffmann cseppek még a 20. században is forgalomban voltak. Hoffmann az élet lényegének nem a test szerkezetének és anyagának megőrzését, hanem a mozgás folytonosságát tartotta. „De motu...”, alig volt olyan korabeli orvosi értekezés, amelyben ne szerepelt volna e kifejezés valamilyen vonatkozásban. A barokk ember számára a mozgás valóban meghatározó élményt jelentett. Ezt érzékelhetjük szenvedélyes, patetikus képzőművészetükből, lüktető ritmusú, nagy ívelésű világi és egyházi zenéjükből. E mozgás harmonikus egyensúlyát tartotta Hoffmann az egészség alapfeltételének. Medicinájának súlypontja a helyes, kiegyensúlyozott életvitel és az egészséges étrend. A tiszta ivóvizet univerzális gyógyszerként ajánlotta, de nagyra értékelte a bor, különösen a tokaji aszú gyógyhatását is. Kidolgozta a tonizáló és lazító szerek listáját, divatba hozta a fürdő- és ivókúrákat. Egyetértve legtöbb híres kollégájával, gyakran alkalmazta a vérlebocsájtó terápiát. Ennek indikációs köre erősen kiszélesedett. Hivatkozhattak Boerhaave véleményére is, aki szerint a vérvétel oldja az erek görcsét, tehermentesíti a szívet, hígítja a túlsürüsödött vért, csökkenti a vérpangást (ami az akkori felfogás szerint lázat is okozhatott), fékezi a keringés túlaktivitását. A hoffmanni medicinában kiemelkedő hangsúlyt kapott a kórmegelőző egészséges életvitel. A hygéné tudományos népszerűsítéséért Hoffmann igen sokat tett. Irányzata sokban emlékeztet a görög Aszklepiadész (Kr.e. l.sz.) nevéhez fűződő methodikus orvoslásra, amely a „cito, tuto et jucunde” módszerével nagy sikereket ért el az antik Rómában. Mindkét irányzat elősegítette a különböző szintű és értékű specialitások kibontakozását, elterjedését is.
