Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
KÖNYVSZEMLE
296 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) Pávai-Vajna ez irányú munkásságának állít emléket a szerző. (Az iskolai egészségtanoktatás méltatlanul elfeledett pozsonyi úttörője: Pávai-Vajna Gábor (1850-1913)) Mindhárom írást a felhasznált irodalomjegyzéke zárja. Kapronczay Katalin Lányi Gusztáv (szerk.): Ranschburg Pál és a magyar pszichológia. Budapest : ELTE Eötvös Kiadó, 2013. 158 p., ill. Ranschburg Pál (1870-1945) születésének 140. évfordulója alkalmából a Magyar Pszichológiai Társaság Pszichológiatörténeti Tagozata nagy sikerű emlékkonferenciát rendezett 2010. december 10-én. Ez adta apropóját az előadások kötetbe szerkesztésének, ám a szerkesztő Lányi Gusztáv - mint bevezetőjében kifejti - némileg továbbgondolva az eredeti szándékot, újabb neves szerzők bevonásával „nem pusztán »ünnepi«, hanem kísérletező: problémákat, vitás kérdéseket megfogalmazó, a magyar pszichológiatörténetírás előtt álló kihívásokkal is bátran szembenéző” tanulmánykötetet hívott életre. Ranschburg Pál életművének élő hagyományként való jelenléte közismert a magyar pszichológiai életben, a kötet szerzői különösen fontosnak tartják e hagyomány fenntartását. Gyáni Gábor nyitó tanulmányában (A kreatív főváros) a 19-20. század fordulójának „kreatív légkörét” idézi meg, rámutatva a történeti-politikai és szellemi (művészi és tudományos) komplex viszonyrendszerre, amelyben megszületett, formálódott a magyar pszichológia, ahol Ranschburg is elkezdte szakmai tevékenységét. Erős Ferenc Ranschburg és Ferenczi Sándor, a magyar pszichológia „alapító atyái” közötti viszonyrendszert boncolgatja, kiemelve a párhuzamokat, az azonosságokat és a különbségeket, azt a „kreatív feszültséget”, amely végül ahhoz vezetett, hogy kilépve az orvosegyetem pragmatikus légköréből, önálló, alternatív intézményeket hoztak létre. Czigler Ferenc Ranschburg „kísérletező stílusát” teszi górcső alá, azt a kutatói észjárást, amely a kísérleti személlyel való, a mainál sokkal közvetlenebb viszonyra is épült. A Ranschburg-effektus néven ismertté vált felfedezés napjainkig tartó története fordulatokban gazdag, sok tanulsággal jár ennek felidézése. Pléh Csaba Ranschburgot mint pszichológiatörténészt mutatja be, rávilágítva „sajátságos irányultságaira, klinikai-orvosias perspektívájára, szakmai és politikai távolságtartásaira”. Nyitás az újra és építkezés az elődökre, a múlt megismerése - ezek együttesen jellemzik a Ranschburg-féle irányt. Lányiné Engelmayer Ágnes „a magyar gyógypedagógia és gyógypedagógiai pszichológia területén is maradandó értékeket alkotó” Ranschburggal ismerteti meg az olvasót, a szakmai attitűd jellegzetességeit, „szigorúan szakszerű és egyben holisztikus jellegével”. Egyfajta tudománytörténeti ívet húz Ranschburgtól Szondi Lipóton, Schnell Jánoson át Illyésné Kozmutza Flóráig. Gordosné Szabó Anna Ranschburg rendkívül aktív, szorgalmas mindennapjait eleveníti fel, az egyetemi világot, az előadásokat, a cikkírásokat, a szakmai élet egyéb területeit, külön kiemelve a tehetséges fiatalokkal kialakult mester-tanítvány kapcsolatok kölcsönösen építő és felvillanyozó erejét. Ranschburg Ágnes Hildegard, Ranschburg Pál unokája záró tanulmányában felveti
