Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
KRÓNIKA
KRÓNIKA 271 gondolkodó, de modern eszmék szerint gyakorlati sikerrel képviselje. Felbecsülhetetlen teljesítmény ez. Az életmű harmadik része, Intézményem, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tudományos arculatának kialakításában való közreműködés és a több éves igazgatás. Kevés olyan múzeum volt a 70-es években idehaza, amely a nemzetközi életben is irányt szabott saját szakterülete fejlődésének. A Semmelweis Múzeum ezen kevesek közé tartozott. Antall József, Palla Ákos, Birtalan Győző és mások közreműködésével Schultheisz olyan tudományos arculatot adott ennek az intézménynek, amely a gyógyítás tudományát kulturális kérdésként értelmezte. Azt vizsgálták itt kezdetektől fogva, hogy a medicina, a közegészségügy és az orvosképzés mennyire élő, eleven kulturális közeg, amelynek eszméi egy civilizáció integráns részét képezik, s amelyek alapvetően határozzák meg a fejlődés lehetőségeit és képviselik a kultúrát. Szokatlan, sőt merész gondolat volt ez akkor. De Schulteiszre jellemző ismét. Egyszerre antik és modern, egyszerre bölcsészeti és orvosi. Miniszteri működésének sikere is nagyrészt ezen az átfogó, történeti távlatokat vizionáló szemléleten nyugodott. Egymást kölcsönösen erősítő elemeket látunk itt, a Schultheisznek oly kedves reneszánsz időszak aktív és szemlélődő, gyakorlati és elméleti magatartásmintáinak egyidejű képviseletét. Azt, amit ő maga is megvalósított életében. A vita activa és a vita contemplativa kettőségének birtoklását, ami csak a kivételesen tehetségeseknek adatik meg. A negyedik életmű a megdöbbentő mélységben elvégzett univerzális orvostörténeti kutatás, amely tanulmányok és könyvek sorozatában, beszélgetésekben, vitákon és előadásokon öltött testet. Orvostörténeti kutatásai egész életén végigvonultak. Kezdve bölcsészeti és orvosi egyetemi tanulmányaitól, majd amúzeum irányításán keresztül, egészen addig, amikor a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Orvostörténeti Tanszékét vezette. Legjobb írásait azonban az 1990-es évektől, immár professor emeritusként alkotta meg. Ekkor talált rá véglegesen az orvosi gondolkodás alakulásának alapvető problematikájára, amelynek magyarázatához egyszerre kell megérteni a mai és a vizsgált korszak orvosi tudását, és a mai történettudomány eszmetörténeti, művelődéstörténeti és filozófiatörténeti meglátásait. Nem elegendő tehát egyetlen hangszer mesteri megszólaltatása, hanem szinte egy szimfonikus zenekar valamennyi hangszertípusának értő ismeretére, és az összhangzat megteremtésének tehetségére van szükség. Schultheisz igazi kutatói nagysága itt mutatkozott meg: a medicina szellemtörténetének eredeti feldolgozásában. A középkori, reneszánszkori, majd utolsó éveiben a felvilágosodás kori orvosi gondolkodásról írott művei a magyar orvostörténelem klasszikus írásai maradnak évtizedeken keresztül. Nemzedékek fogják sorait olvasni, és hatalmas távlatokat fognak nyitni a jövő művelt magyarjai számára. Ezeket fogja látni az utókor, amelyik már csak írásaiból és tettei emlékéből fogja őt megismerni. De milyennek láthattuk mi, akik még személyesen ismertük? Mi az, ami ezt a hatalmas és sokrétű életművet összefogja? Mind a négy területen ugyanaz a három dolog jellemezte Schultheisz Emil működését. Elsőként és másodikként a tudásszomj és az ehhez kapcsolódó alázat. Alázat, az univerzális tudás megszerzése iránt, és a tudás, az okosság, az intelligencia és a szakértelem mindenekfölött való értékelése. A tudás teljességére való törekvés, a minden iránt való érdeklődés. A harmadik jellemvonás az elegancia. Nem a felszínes, talmi alakoskodás. Az a pozőr sajátja. Hanem a megfontoltságon és kifinomultságon nyugvó
