Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Dobos Irma: A sóshartyáni JODAQUA gyógyvíz kutatástörténete
DOBOS Irma: A sóshartyáni JÓD AQUA gyógyvíz kutatástörténete 203 sósvizű forrásokat és kutakat, írják össze a sóra utaló dűlőneveket és a helyi hagyományokat, és mindezt jelentsék a Pénzügyminisztérium XIII/b. ügyosztályának. A beérkezett 47 jelentésből 30 válasz kedvezőnek mutatkozott. A legtöbb reményt a Sóshartyán környékére vonatkozó adatok nyújtották, amelyet még a közeli Szécsény két kis mélységű fúrt kútja is alátámasztott. Vasady-Kovács Ferenc 1946. júliusban értekezletet hívott össze, amely ifj. Lóczy Lajos a Földtani Intézet igazgatója, Szalai Tibor az intézet h. igazgatója, Papp Simon a MAORT vezérigazgatója és Faller Gusztáv miniszteri tanácsos szakértői javaslata alapján úgy határozott, hogy a kutatást Sóshartyánban kezdik el. A régi akna megnyitásával a helybeliek és a környék lakosságának sóhiányán kívántak enyhíteni. Ugyanakkor új mélyfúrást is terveztek a sósvíz anyakőzetének és a sós jelleg tisztázására. A környék újbóli részletes földtani térképezését is elhatározta az értekezlet. A határozatnak megfelelően a M. Áll. Földtani Intézet igazgatósága Bartkó Lajos osztálygeológust 1946. július 28-ától a kincstári sókutatáshoz rendelte, a helyszíni műszaki munkálatokban való részvételre pedig a Pénzügyminisztérium Szilágyi László üzemi főtisztet a XIII/b. ügyosztályba rendelte szolgálattételre. A földtani irányítással 1946. augusztus 4-én Vasady-Kovács Ferenc Bendefy László műszaki tanácsost bízta meg. A földtani munkálatok (térképezés, fúrás) megindítása előtt 1946. augusztusban az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet földmágneses méréssel egészítette ki a korábbi (1937) torziós ingamérést. Dombai Tibor arra a következtetésre jutott, hogy sótömzs kifejlődését az adatok nem támasztják alá, sótelep kimutatására pedig az elektromos és a szeizmikus módszerek alkalmasabbak. A földtani és a geofizikai eredmények nagy vonalakban megegyeznek, részleteiben viszont, mint pl. a sóshartyáni félboltozat létét a geofizikai mérések megkérdőjelezik. Míg az I. sz. fúrás előkészületei folytak, addig a régi sóskút Faller Gusztáv elgondolása és Niertit Béla kiviteli terve szerint újjáépült azzal a céllal, hogy kincstári sósvizes üzemmé képeznék ki. Úgy számították, hogy teljes kihasználás esetén ebből a kútból naponta mintegy 300 kg konyhasó kitermeléséhez szükséges vizet lehet biztosítani. Az aknáskút helyreállítása a tisztítással kezdődött, majd a felső kb. 4 m-es szakaszt új faburkolattal cserélték ki. Az alatta levő gerendázat és deszkázat megfelelő volt, 13 m alatt az akna most sem igényelt ácsolatot. Az akna aljáról az iszapot egy 360 mm-es, kb. 700 kg súlyú iszapkanállal végezték, majd a vizet kéziszivattyúval teljesen eltávolították. Ekkor derült ki, hogy az akna fenekén, 25,90 m-ben egy ENy-i irányú vetőlap mentén előbb három, majd egy negyedik sósvíz beáramlási helyet is ki lehetett mutatni. Az aknáskút végleges kiképzésének munkálatait Gulyás Imre üzemi tiszt vezette, és nagy körültekintéssel építették be az alsó szakaszon hasításokkal megnyitott 358 mm 0-jű béléscső sorozatot. A kutat végül vastag tölgyfapallók zárták le, a béléscsőbe pedig egy 35 Emin teljesítményű kéziszivattyú került. Nem sokkal később az aknáskút fölé fából egy kis őrházat építettek. A tervezet szerint ezután az I. sz. kút mélyítése következett, amelynek helyét Bartkó Lajos jelölte ki a Templom-domb tövében, 41 m-re a régi sóskúttól. A fúrólyukat a Pénzügyminisztérium költségén az Iparügyi Minisztérium Bányászati Kutatási Osztálya kivitelezte az egyik régebbi típusú fúróberendezésével és fúrószemélyzetével. A kis forgatva működő berendezést és felszerelést Bükkszékről vitték Sóshartyánba, ahol a fúrási munkák irányításával ismét Gulyás Imrét bízták meg. A fúrást 1946. augusztus 21-én kézierővel kezdték el, majd 24-étől gépierővel folytatták a 146 m-es talpmélységig.
