Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Szabó Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon
198 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) a visszatért fürdők integrálása az 1929. évi magyar fürdőtörvény kereteibe, a harmadik a visszatért fürdők felmérése és csoportosítása, a negyedik a továbbfejlesztés problémái, az ötödik, illetve a hatodik pont az idegenforgalomba való bekapcsolás és a propaganda kérdésköre volt. Az első és a legfontosabb pont a tulajdoni viszonyok tisztázása volt. A nagy fürdők esetében, mint amilyeneknek Borszék, Szováta, Tusnád, Élőpatak, vagy Félixfürdő számítottak, a román nacionalizálás 75-100%-os volt. Érdemes erről kicsit hosszabban idézni Kenessey szavait: „A románok már az impérium kezdetén felismerték az erdélyi fürdők nagy gazdasági jelentőségét, ezért az erdélyi agrártörvényben kimondták, hogy a fürdőtelepeken is kisajátításnak van helye. A kisajátítástól való félelem a közbirtokosságokat és egyéb tulajdonosokat kényszerhelyzetbe hozta. [...] Borszéken például megjelent a kisajátítási bizottság és megállapítva, hogy a telekigénylők mind állami tisztviselők, azok szenvedéseinek csökkentése pedig állami érdekjegyzőkönyvet vettfel, melyben a kisajátítási kérelemnek helyt adott. A kisajátítást egyelőre nem rendelte el, a felvett jegyzőkönyvet ott hagyta és a telektulajdonosoknak meggondolási időt adott. így került csak Borszéken 150 villatelek román kézre potom árért. ”37 Természetesen a károsultak azt remélték, hogy sérelmeiket orvosolni fogják. De egyébként is, a nagy fürdők magyar kézbe vétele nélkül elképzelhetetlen volt a továbbfejlesztési koncepció kidolgozása, vagy a megvalósítása. Nem volt zökkenőmentes a magyar, 1929. évi balneológiái törvény hatályba léptetése sem, mivel az erdélyi tulajdonosok egy része azt szerette volna, ha elodázzák törvényerőre emelkedését. A román törvények - ha csupán csak írásban is - de szigorúbban szabályozták a fürdők működtetésének körülményeit. A fürdőorvosi tevékenységet például balneológiái képesítéshez kötötte, de ugyanez vonatkozott a fürdősökre és a masszőrökre is. A rendelet tartalmazta a gyógyvizek ötévenkénti ellenőrzésének előírását is. Ezek az elemek kétségtelen, hogy mind a magyar balneológiái törvény előtt jártak. Az 1929. évi magyar fürdőtörvény viszont - nyilván a fürdőfejlesztések csonka-országi körülményei szem előtt tartva - nagyon kedvező gazdasági körülményeket teremtett az építkezéseknek, a fejlesztéseknek. A fürdők fejlesztése nemcsak az adott fürdőhely, de az egész visszatért terület érdeke is volt, mert komoly gazdasági nehézségek léptek fel a közlekedés, a fakitermelés és a gazdaság egyéb más területen. A háborús körülmények ellenére 1940 őszén, a felméréssel megkezdődött a következő fürdőszezon előkészítése; sikere nemzeti ügy, érdek és elvárás is volt. Mindenekelőtt az idegenforgalmi stratégiát és propagandát kellett ennek megfelelően átfogalmazni. Kenessey a már idézett tanulmányában egyenesen nemzeti becsület kérdésének tekintette, hogy az első, felszabadulás utáni szezon jól sikerüljön. Ennek megalapozásában az orvos munkáját tartották elsődlegesen fontosnak, de nem tekintettek el a bevált propagandaeszközöktől sem. 1941 tavaszán megalakult az Erdélyrészi Fürdők Szövetsége is, amely Észak-Erdély, a Partium és Székelyföld fürdőérdekeltségeinek képviseletét látta el. Célja a fürdőügy megszervezése, fejlesztése volt, nem utolsó sorban pedig a remélt, az anyaország és Erdély között zajló turistaforgalom előkészítése és lebonyolítása. A negyvenes években a fürdők idegenforgalmi és nemzetgazdasági jelentősége került előtérbe, míg a gyógyításban betöltött szerepe - nyilvánvalóan a terápiás lehetőségek 37 Kenessey Elek: Beszámoló-jelentés a visszatért erdélyi fürdők gazdasági problémáiról. Az Országos Balneológiái Egyesület 1941. évi Évkönyve. Budapest, 1942.
