Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)

TANULMÁNYOK - Simontornyai-Scheiber Mária: A budai Városmajor utcai Bíró Dániel kórház története

SIMONTORNYAI - SCHEIBER Mária: A budai Városmajor utcai Bíró Dániel kórház története 169 Kortársi döbbenet A Náci és Nyilas Rémtettek Kivizsgálására Alakult Bizottság igyekezett fényt deríteni a Városmajor utcában történtekre, amely vizsgálatokról a napilapok is beszámoltak, elsőként a Szabadság. Az április 6-i híradásban - egyebek között - ez áll: „Kiderítette a bizottság, hogy a budai tömegvérengzéseket négy helyen követték el a nyilasok: a Városmajor utcai Bíró Dániel-szanatóriumban, a Maros utcai kórházban, a Németvölgyi-út 5. és a Városmajor utca 66. sz. ház pincéjében,26 Azokat a szerencsétleneket, akiknek legnagyobb része zsidó és baloldali elem volt, a helyszínen földelték el. Megállapítást nyert, hogy ilyen módon hat-hétszáz gyilkosságot követtek el. Az áldozatokat legnagyobbrészt agyonverték vagy tarkónlövéssel tették el láb alól. ” Két hétre rá e napilap visszatért az események taglalására, s már a feltételezett gyilkosok nevét is közli: „A Szabadság jelentette elsőnek azokat a rémtetteket, melyeket a nyilasok budai végnapjaik vérgőzös tobzódásában elkövettek. A nyilasok ártatlan emberek százait gyilkolták le a Maros utcai kórházban, a Bíró Dániel szanatóriumban és a Városmajor utca 37. szám alatti pártházukban. A Náci és Nyilas Rémtettek Kivizsgálására Alakult Bizottság a budai rémségek ügyében befejezte vizsgálatát és ma reggel hántolták ki a nyilasok áldozatainak tömegsírjait. (...) Reggel nyolc óra. A felismerhetetlenségig összebombázott Buda bérházainak feketén ásító romjai vádlóan emlékeztetnek arra a »hősi kiállásra«, mely a magyar fővárost tönkretette. Ebben a környezetben érkezik meg a bizottság a szintén gránátsújtotta Maros utcai kórházba, hogy megkezdődjék a kihantolás szörnyű aktusa. Már itt van mindenki: a bizottság teljes számban, a rendőrség, Bechtler alpolgármester, a Népügyészség megbízottja és a sajtó munkatársai. Külön csoportban zokogó, kétségbeesett emberek: a kivégzettek hozzátartozói. A gazfelverte udvaron még nem lehet felfedezni a tömegsír nyomait, a bizottság főtitkára, Eszterhás György dr. azonban már körvonalazza és a sírásók megkezdik munkájukat. (...) A Szabadság munkatársa most odalép a gyilkosok tizenhárom főnyi csoportjához és bediktáltatja a nevüket. íme a terroristák díszes névsora: Bittner Ferenc, Vidra Mihály, Kasza Vince, Szabó Jenő, Tokaji Péter, Tuboly Lajos, Bakonyvölgyi Károly, Dobrócsi Lajos, Csaba Sándor, Hortobágyi Sándor, Rédli József, Czigány Ferenc, Brummer Oszkár.27 (...) Innen átmegyünk a másik tömegkivégzés színhelyére, a Bíró Dániel szanatóriumba, ahol január 14-én hajtották végre a nyilasok a tömeggyilkosságot. A szanatóriumban idejük sem volt elhantolni az áldozatokat, szemétdombra dobták őket, majd benzinnel leöntötték és így hamvasztották el. A felismerhetetlenségig összeégett hullamaradványok most is a szemét s a lehullott falevelek alól kerülnek elő. ”28 26 Pontosítva: a Bíró Dániel nem szanatórium volt, hanem orthodox kórház és a Városmajor-utca 64/66-ban állt (—a szerző kiég.) 27 Lehetséges, hogy a névsorba az utolsó név tévedésből került be, mert Brummer Oszkámé üldözött volt, tanúskodott is a későbbi perben! (—a szerző kiég.) 28 Megtalálták Budán a magyar Auschwitz-ot. Benzinnel öntötték le és égették el áldozataikat a nyilasok. = Szabadság, 1945. ápr. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom