Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kölnei Lívia—Varjassy Péter: A jeruzsálemi Szent János Lovagrend ispotályai a középkori Magyarországon
16 Comm, de Hist. Artis Med. 226-229 (2014) testvér, 1277-ben praeceptor, 1289-ben commendator, Rudeanus nyilván 1275-1277-ben is commendator. Forrásainkban még 1325-1326-ban találkozunk Lőrinc commendatorral, előtte és utána csak praeceptorokkal.43 Ajohannita rendház a 14. század derekára hanyatlani kezdett. Ennek következménye volt, hogy 1346-ban Giovanni tartományi alperjel városi gondozásba adta a soproni vámot és az ispotályt, azzal a feltétellel, hogy a rendnek járó két rész tiszta vámjövedelem felét a rendház és a kápolna karbantartására, a másik felét pedig az ispotályra fordítsák. Ettől az időtől fogva a soproni ispotály a városi hatóságok felügyelete alatt állt, a város vezetése által kinevezett ispotálymester irányította.44 A soproni rendháznak Mollay Károly szerint 1335-ben és 1337-ben sem volt már házfőnöke. A soproni johanniták 1347. május 6-án még készítettek oklevelet. Sopron városa pedig 1349. október 21-én erősítteti meg vámjogát, s a vámnak a fent említett 1346. évi oklevélben említett tartozékai: a rendház, a Szt. János-kápolna és az ispotály. Mivel a soproni polgároknak ezeket is át kellett venniük, a johanniták tehát a közbeeső időben, 1346 és 1349 között hagyták el a várost. A lovagok eltávozása után nem maradt más hátra Sopronban, csak egy-két betegápoló testvér. Ők a város gondozása alá került ispotályban tevékenykedtek még egy ideig, valamint egy pap testvér, aki az istentiszteletet végezte el a kápolnában, hiszen az ispotályt és a „középső” furdőházat a város már ellátta.45 A Szent János Lovagrend mintegy száz évig vezette az ispotályt, de ebből az időszakból csak az ispotály létezéséről vannak dokumentumok, a működésére, munkájára vonatkozó egyetlen konkrét adatunk sincsen.46 így az ispotály működésére csak bizonyos általános következtetéseink lehetnek. A 13-14. században a soproni ispotályban fekvők egészségügyi ellátása és gondozása, gyógyszerelése, kezelése nem különbözhetett lényegesen a középkori Európában általánosan megszokottaktól. A középkori ispotályok számára fontos előírás volt a szegények gyakori megfurdetése. A soproni johanniták rendtartásában is fontos lehetett lehetett ez, amit igazol az a körülmény, hogy legalább három fürdőszoba állott e célból rendelkezésre. Csak így értelmezhető ugyanis a „középső furdőház” elnevezés. A nők bizonyosan külön fürödtek a férfiaktól, ezért kifejezetten női fürdőszobáról is beszélnek a számadások. Az ispotály későbbi, városi fennhatósága alatti időszakából tudjuk, milyen nagy fontosságú volt az ispotály lakóinak lelki, spirituális gondozása. Házy Jenő könyve tudósít arról, hogy „a főoltár előtt minden hétköznapon már korán reggel misét kellett mondani, amelyen az ispotály egész személyzete és összes szegényei, amennyiben nem voltak ágyhoz kötve, résztvettek. Ezeknek a reggeli szentmiséknek elmondása külön javadalomhoz volt kötve, amelyet reggeli misealapítványnak neveztek. Az alapítvány tőkéje általános soproni szokás szerint ki volt adva kamatra a soproni polgároknak. Ennek legelső emlékével 1399-ben találkozunk és a későbbi évtizedekből még több adóslevelet ismerünk,”47 43 Házi Jenő: i.m. 150-171. 44 Majorossy Judit: i.m. 218-233. 45 Mollay Károly: i.m. 46 Házi Jenő: i.m. , 132-134, 150-171. 47 Házi Jenő: u.o.
