Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 226-229. (Budapest, 1914)
TANULMÁNYOK - Kiss László: A védhimlőoltás hatósági viszonyulása a közegészségügyi kérdések megoldásához a vakcináció tükrében
KISS László A védhimlőoltás hatósági megszervezése Magyarországon 115 alatt, a nemtelenek testi büntetéssel (deressel? KL) való fenyegetődzéssel kényszerítettek a helységekbe megérkezett Chirurgus okhoz gyermekeiket a béoltás végett vinni, kiket ők nyolc nap múlva ismét megnézvén, ha az első meg nem fogant vagy fattyú himlője volt a beoltott gyermeknek, ujjabban beoltották... Ennek köszönhetően 4-5 éve nincs himlő a megyében”. Próbáljuk meg értelmezni az 1813-ban történteket: „Az 1813. évi királyi dekrétum alapján, amely a himlőoltásnak az egész országra való egységes kiterjesztését és egyöntetű végzését rendelte el, a Helytartótanács az 1813. évi 28769. számú rendeletével a himlőoltást országosan kötelezővé tette”.32 A további fejlemények megértéséhez érdemes vázolni a 19. századi államgépezet, a „hatóság” szerkezetét (lásd a mellékelt ábrát). Ezt Unger Tamás történész kitűnő tankönyve alapján tesszük meg.33 Ez idő tájt nem volt a mai értelemben vett kormány (vagyis egységes végrehajtó hatalom), hanem a kormány feladatát három „főkormányszék”: a Bécsben működő „Kancellária”, a pozsonyi székhelyű „Kamara” és a Budán székelő „Helytartótanács” látta el. Ez utóbbi - élén a nádorral, ő a király helytartója - hatáskörébe tartozott az egész belső közigazgatás: vallás-, közoktatás-, ipar-, közlekedés-, földművelésügy. Unger e felsorolását kiegészítjük az egészségüggyel, hiszen a Helytartótanács kebelében külön osztály (departamentum sanitatis) intézte az egészségügyet. A Magyar Királyi Helytartótanács tehát mint „központi egészségügyi főhatóság” működött és a protomedikus, az országos főorvos referálta az ügyeket a Helytartótanács plenáris ülésén.34 Aközegészségügy intézésére vonatkozó rendelkezések legtöbbje a „császári dekrétumok” (határozat, végzés) és „intimátumok,’ (bizalmas átirat) egyszerű végrehajtása volt. Ezek rendszerint a bécsi Kancellária útján érkeztek a Helytartótanácshoz. A Helytartótanács aztán a törvényhatóságoknak és megyei főispánoknak megküldött „helytartótanácsi rendeletek” (intézvények) útján utasított az említett dekrétumokban/intimátumokban megszabott feladatok végrehajtására. E bürokratikus út magyarázata: Magyarországon a birodalmi rendeletek nem válhattak automatikusan a hazai jogrend részévé, mert azokat nem a magyar országgyűlés hozta. Ha császár rendeletéit magyar királyként is hatályba kívánta helyezni, leiratot kellett intéznie a Helytartótanácshoz. A Helytartótanács a leirat szövegét latinra fordította, tartalmát a hazai közjogi viszonyokra adaptálta és saját helytartótanácsi határozatához csatolva kihirdette.35 Különösen nagy hatalmat képviseltek ebben az államszervezetben a megyék. Az említett törvényeket és rendeleteket ugyanis a nemesi megye/vármegye hajtotta végre - nemegyszer úgy, ahogyan ő akarta! A megye, mint a helyi nemesség autonóm szervezete, közgyűlésein a saját területére maga is hozhatott jogszabályokat (statútumokat) - lásd az ábrán: „vármegyei jogszabályzás”. S bár igazgatási ügyvitelük a Helytartótanács felügyelete alá tartozott, mégis elsősorban a rendi hatalomnak voltak a szervei.36 Ráadásul a himlőoltást leginkább felkaroló szabad királyi városok nem tartoztak a megyék hatósága alá. A himlőoltási rendeletek végrehajtását illetően is tudatosítanunk kell tehát, hogy ez idő tájt kettős hatalom: 32 Gortvay (1953) 14 33 Unger (1982) 190-192 34 Gortvay (1953) 104-105 35 Balázs (2004) 12 36Kosáry (1990) 43-44
