Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KÖZLEMÉNYEK - Kapronczay Katalin: Huszty Zakariás Teofil tevékenysége a gyógyszerészet megreformálása érdekében
HUSZTY ZAKARIÁS TEOFIL TEVÉKENYSÉGE A GYÓGYSZERÉSZET MEGREFORMÁLÁSA ÉRDEKÉBEN KAPRONCZAY KATALIN A gyógyszerkönyvek minden időben az adott kor tudományosságát, ismeretanyagát tükrözték. Ugyanakkor azt is hozzáfűzhetjük, hogy a hivatalos gyógyszerkönyvek könnyebben hajlottak a hagyományok megtartására, mint a legújabb kutatási eredmények átvételére. A 18. század e téren is megújulást, reformot hozott. A Habsburg Monarchia országaiban hosszú ideig az un. bécsi Dispenasatoriumok használatát írták elő. Mária Terézia uralkodása idején az orvosi kar közreműködésével összeállított, és 1729-ben Dispensatorium Pharmaceuticum Austriaco-Provincialis címmel közreadott gyógyszerkönyv volt érvényben, amelynek az utolsó, gyökeresen átdolgozott változata 1770-ben jelent meg, de - mint látni fogjuk - a korszerű tudományosságnak ez a kiadás sem felelt meg. Csehországban 1739-ben a prágai orvosi kar alkotta meg az ország saját gyógyszerkönyvét, amelynek újabb változata 1750-ben készült el. Magyarországon részben a bécsi, részben a prágai Dispensatorium előírásait alkalmazták. Azonban az önállósodásra valló törekvések jelei már megmutatkoztak, hiszen 1732-ben kinyomtatták a kassai Antidotarium-ot,' 1745-ben, Pozsonyban pedig a Torkos Justus János által összeállított Taxa pharmaceutica-t adták közre. Azonban egyértelműen kijelenthetjük, hogy a dispensatoriumokkal kapcsolatos akkori követelményeknek ezek a taxák nem tettek eleget. Rendeletileg ugyan nem volt kötelező a bécsi gyógyszerkönyv használata, de a vizitációs jegyzőkönyvek tanúsága szerint általában a bécsi dispensatorium, vagy egy elismert szerző munkájának útmutatásai alapján dolgoztak a patikusok. A Gerard van Swieten (1700-1772) nevéhez fűződő és általa bevezetett egészségügyi reformok jelentős része érintette a gyógyszerészetet is, a megfelelő szintű képzés megszervezését éppúgy, mint a gyakorlati munka számos területét. Az 1770-ben életbe léptetett egészség- ügyi főszabályzat, a Generale Normativum in Sanitatis megemlíti, hogy kiadásra fog kerülni egy új gyógyszerkönyv is. A megvalósulást van Swieten már nem érte meg, mivel halála után két évvel, 1774-ben jelent meg nyomtatásban a Pharmacopoea Austriaco-provincialis, a benne foglaltak hivatalos elrendelésének ideje Ausztria és az örökös tartományok vonatkozásban 1776, majd a helytartótanács 1779. évi rendelete értelmében a területi hatályt Magyarországra is kiterjesztették. Az új gyógyszerkönyv tartalma, sőt szemlélete is több értelemben újdonság volt, ennek ellenére sokan elégedetlenek voltak vele, és jelentős szakmai vitákat is szított. Nemcsak külsőre - csekélyebb terjedelmével és szolid kiállításával - de tartalmilag is eltért a korábbi bécsi gyógyszerkönyvektől, a változás a másfajta szempontú elrendezésAntidotarium, sive Pharmacopea nova. Cassoviac, 1732.
