Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
TANULMÁNYOK - Kührner Éva: A magyar iskola-egészségügy története Fodor Józseftől 1945-ig
KÜHRNER ÉVA: A magyar iskola-egészségügy története 95 ra. Történt mindez a téli időszakban, amikor sok családban már öltek disznót, ami lényegesen javította a megszokott táplálék összetételét. A húsfogyasztók 40 %-a pedig hurka és kolbászfélét evett, aminek szintén a disznóölés lehet a magyarázata. Az Orosháza környéki vizsgálatból látszik, hogy a fiatalok átlagban heti 2-3 alkalommal kaptak húst, valamivel többet a város belterületén, mint a mezőgazdasági területeken. A húst egyáltalán nem fogyasztók körében viszont fordított a kép, ugyanis míg a 250 vizsgált városlakó között találtak 11 tanulót, aki nem kapott ilyenfajta fehérjeforrást, addig a falusiak körében egyet sem. A szegedi adatok arról tanúskodnak, hogy falun a fiatalok 20 %-ának, városon 34 %-ának étkezéséből hiányzott a hús, és 21, illetve 44%-uk tojást sem kapott. Úgy tűnik, hogy a városi szegényebb rétegek nehezen jutottak a drága húshoz, a falusiak pedig figyeltek arra, hogy a hús értékesítse mellett legalább a gyermekeiknek jusson valamennyi. Az ifjúság zöldség- gyümölcsfogyasztásáról elkeserítő képet nyerhetünk. Székesfehérváron a tanulók 11 %-a fogyasztott a vizsgált időszakban főzeléket, legtöbbször burgonya, káposztaféle, és szárazbab főzelék szerepelt az étlapon. Mentségül szolgáljon, hogy a vizsgálat téli időszakban készült, amikor a választék csekély volt. Meglepő azonban, hogy gyümölcsevésről a több mint ezer fő közül, mindössze kettő számolt be. Szegeden a fiatalok 88 %-a a város környéki településeken 98 %-a nem evett gyümölcsöt, és a főzelékfogyasztásuk is csak 47, illetve tanyán 38 %-uknak volt. Ha számszerű adat kevés is maradt fenn, de szinte mindenütt megjegyezték, hogy kevés gyümölcs és zöldségféle fogy. A népélelmezésre jellemző volt a fokozott szénhidrátbevitel, mely többnyire kenyér- és burgonyaevésben valósult meg. A kenyér különösen az Alföldön búzalisztből készült. Csak Magyarország északi vidékein volt szokásban a rozskenyér evése. A parasztság körében mindennapos főtt ételnek számító lebbencsféle is bőségesen tartalmazott szénhidrátot tészta és burgonya formájában. A vizsgálatok is tanúsították ezt, ugyanis például a 1186 Székes- fehérvár környéki elsős 59 %-a általában nagy szénhidráttartalmú levest (burgonya, lebbencs) evett, 63 %-a pedig tésztafélét ebédelt, zömében főtt formában. Megdöbbentő, hogy a Mezőkövesd környéki bortermelő vidékeken a borértékesítésben jelentkező nehézségek miatt sokan a nyakukon maradt itallal „táplálták” családjukat. Ennek azonban beláthatatlan következményei voltak. A rossz tapasztalatok miatt Waltner Károly szegedi egyetemi tanár 1933-ban kidolgozott egy mintaétrendet, mely a gyermekek táplálkozási minimumának tekinthető:40 Reggeli: egy bögre tejféle, egy szelet kenyér Tízórai: gyümölcs vagy mézes, vajas kenyér Ebéd: leves (hetente minimum ötször), főzelék (naponta), húsfeltét (3-5 alkalommal) desszertként tészta Uzsonna: gyümölcs vagy mézes, vajas kenyér Vacsora: főzelék (hetente háromszor), húsfeltét (2-3 alkalommal) tejtermék, tojás, hentesáru (hetente 1-2-szer) saláta és zöldségféle desszertként tészta Aki a főétkezés valamelyik elemét, vagy az uzsonnát és tízórait elhagyta étkezése során, annak táplálkozása még kielégítő volt, illetve annak is, aki a hét napjaiból legalább 4 napig megfelelően táplálkozott. Hiányosnak minősítették az étkezését annak a gyermeknek, aki a 411 Waltner Károly: i.m.
