Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
TANULMÁNYOK - Kührner Éva: A magyar iskola-egészségügy története Fodor Józseftől 1945-ig
A MAGYAR ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGY TÖRTÉNETE FODOR JÓZSEFTŐL 1945-IG KÜHRNERÉVA A magyar oktatásügy történetének minden periódusában fellelhetünk bizonyos egészségvédelmi törekvéseket. A 18. sz. végéig ezek elsősorban az oktatást kizárólagosan végző papokhoz, egyházi személyekhez köthetők. Hazánkban több próbálkozás után a paptanár Comenius Orbis Pictus-ában jelent meg a 6-12 éves korosztály számára az antropológiai ismeretek, az orvosi és sebészi tevékenység bemutatása. Az iskola-egészségügy intézményes megszervezéséről csak a 19. sz. végétől beszélhetünk. A magyarországi polgári fejlődés jelentős mérföldköve a közoktatás és a közegészségügy fejlesztése volt, amit a népiskolai (1868. XXXVIII te.) és közegészségügyi törvény (1876. XIV te.) alapján igyekeztek megvalósítani. A kötelező népoktatás sokszor alkalmatlan épületekben zárta össze a fejlődésben lévő, fertőzésre fogékony gyermekeket, ezzel nem kis egészségügyi veszélyt idézve elő. A tanfelügyelők feladatai között szerepelt ugyan az iskolák alapvető higiéniájának felügyelete, de ettől többet jelentett a közegészségügyi törvény előírása, mely a hatósági orvosok feladatává tette a hazai népiskolák, nyilvános- és magán tanintézetek, óvodák egészségügyi felügyeletét, bár ez a teendő munkakörüknek csak kis részét tette ki. A hatósági orvosoknak évente kétszer meg kellett látogatni minden tanintézetet, valamint első, harmadik és hatodik osztályban részletesen meg kellett vizsgálni minden tanuló belső szerveit, szemeit, füleit, fogazatát, hajzatát és bőrét. Figyelték a gyermekek fejlődését, esetleges betegségeiket, oltásokat végeztek, ezen túl szemmel tartották az iskolai higiénés viszonyokat. A nagy hiányosságokat, a járványok kibontakozását jelezték az illetékeseknek, ritkán felvilágosító előadásokat tartottak, de a gyógyítás nem volt feladatuk. Az iskola egészségügyi veszélyeit és egészségnevelési lehetőségeit felismerve lépett színre Fodor József az iskolaorvoslásra vonatkozó elképzeléseivel 1887-ben a bécsi IV. Nemzetközi Közegészségügyi és Demográfiai Kongresszuson. Elgondolása szerint ez a diszciplína a közegészségügynek egy olyan speciális szakterülete, ahol az orvosi és pedagógiai elvek együttesen érvényesülnek. A munka végzésére alkalmas személy pedig a speciálisan erre képzett iskolaorvos, aki együttesen él a diákokkal és tagja a tanári karnak. Az iskola-egészségügy gondolatát nyitottsággal fogadta a világ, olyannyira, hogy a néhány év elteltével 1894-ben Budapesten megrendezett VIII. Nemzetközi Közegészségügyi és Demográfiai Kongresszusnak már Iskolaegészségügyi Szakosztálya is volt.
