Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 222-225. (Budapest, 2013)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 243 ban, sőt a 19. század elején a magyar orvosok külhoni munkavállalásának egyik területe Oroszország lett. Napjainkban talán furcsának tűnik, de a 18/19. században az orosz orvosi körökben németül beszeltek, ezen a nyelven jelentek meg a fontosabb orvosi munkák, tankönyvek és éppen ez a német orvosi kör szorgalmazta az orosz nemzetiségű orvosi kar kialakítását, amely az orosz egyetemeken már anyanyelvűn tanulja az orvostudományt. 1756- ban megalapították a moszkvai egyetemet, amelynek első tanári kara inkább németekből, mint oroszokból állt. Megmaradt tantcrvcikből kitűnik, hogy elsősorban német egyetemeken használt tankönyvek szerint oktattak, de számos munkát lefordítottak orosz nyelvre is. Az Orosz Tudományos Akadémia 1725-ben hozta létre azt a nyelvi bizottságot, amelynek feladata lett az orosz nyelv tisztaságának felügyelete, albizottságain keresztül tudományáganként szorgalmazta az idegen kifejezések oroszra történő helyes lefordítását, a tökéletes szaknyelv kialakítását. A 18. század utolsó harmadában sorra megindított orvosi folyóiratoknak mindig volt egy olyan rovata, ahol az új orvosi kifejezések orosz változatait közölték, latin-német- orosz szójegyzékeket is publikáltak. Ezen folyóiratokat többnyire német orvosok alapították, gyakran ők szorgalmazták az orosz orvosi nyelv megújítását és tisztaságának megőrzésére irányuló munkálkodást. Ilyen körülmények között a német orvosi munkák tökéletes orosz fordításai születtek. A vidéki orosz orvosok és sebészek többsége hazai egyetemen tanult orosz nyelvű tankönyvekből. Az idegen orvos jelenléte nem okozott feszültséget az orosz településeken, sőt a lakosság inkább hozzájuk fordult segítségért, mint a szerényebb képesítésű hazai orvosokhoz. Nagy figyelemmel készítették fel az orvosi közigazgatásba kerülő orosz orvosokat, az ő képzésüket az Orosz Orvosi Bizottság, irányította, amely hangsúlyt fektetett a külföldi tanulmányutakra. Ebben a vonatkozásban a kormányzat nem fukarkodott, sőt bőséges ösztöndíjat biztosítottak. Az úgynevezett felkészítő tanulmányutat nem a jelölt, hanem egy szakmai bizottság határozta meg, kijelölte a felkeresendő intézményeket, az ott töltött időt, az elvégzendő munkát. Ennek érdekében megkeresték a fogadó intézmény vezetőségét/vezetőjét/, velük egyeztették a jelölt programját. E gondosan előkészített tanulmányúiról rendszeresen részletes beszámolót kértek, a tanulmányút bevégzése után hasonlóképpen. E beszámolók értékes adatokat tartalmaznak az orosz orvostudomány későbbi kapcsolatrendszerének kialakulása vonatkozásában, amely már a 19. század második felében rendkívül gazdaggá és szövevényessé vált. A peregrináló első orosz orvosnemzedéket még I. Péter küldte külhoni tanulmányokra, de az igazán naggyá vált orosz tudós nemzedéket az Orosz Tudományos Akadémia és az Orvosi Kollégium választotta ki és támogatta. A képzés helyei Göttingen, Heidelberg, később a holland, francia, svájci és angol egyetemek lettek. Az igazi nagy peregrinálási hullám II. Katalin cárnő felvilágosult abszolutista egyetem politikájának következménye lett, amelyekből az új alapítású orosz egyetemek és főiskolák orosz tanári-professzori kara került ki. Ennek a politikának igazi értéke az volt, hogy például a jeles orosz sebész Nyikolaj Ivanovics Pirogov (1810-1881) európai ismertsége nem az orosz állam a világot „oroszosító” kultúrpolitikájának köszönhető, hanem már pályafutása idején, idegen nyelvű publikációi és szakirodalmi tevékenysége, nem különben külföldi egyetemekkel tartott személyes kapcsolatai révén vált ismertté. Ez vonatkozik később a Nobel-díjas Pavlovra és Mccsnyikovra is, vagy a kémikus Mcngyc- lcjcvre is. Az előbbi tudománypolitikának köszönhető, hogy a 19. század első felében a moszkvai egyetem mellé színvonalban felnőtt a szentpétervári, a kijevi, a kazanyi, az irkucki, illetve az orosz megszállta területeken továbbműködött a varsói, dorpati és több szakmai főiskola is. Érdekes megfigyelni azt is, hogy az orosz egyetemeken - az állam által fizetett - külhoni tanulmányokat támogató ösztöndíjak működtek, amelyekből a valóban tehetséges és jelentős szakmai karrier előtt állókat támogatták. 2012-ben látott nyomdai napvilágot az aacheni Shaker Kiadónál Regine Pfrepper és Gerd Pfrepper „Tu- dásjclek, orosz orvosok utazásai Nyugat-Európában a 19. században” címet viselő vaskos kötete, amely az előbbi téma igen alapos és részletes feldolgozását végzi cl. Forrásanyaga a német egyetemek levéltárai, a Német Állami Levéltárban őrzött olyan iratanyagok, amelyek tartalmazzák a beutazó külföldi ösztöndíjasok engedélyeit, a hozzájuk csatolt kérvényeket. Az előbbi kutatásokat elvégezték orosz levéltárakban, egyetemi irattárakban is, kiegészítve a nyomtatásban is megjelent visszaemlékezések anyagaival. Rcnkivül alapos feldolgozást végeztek az orosz minisztériumok, egyetemek és más hivatalos intézmények levéltáraiban az egyes ösztöndíjasok kötelező beszámolói és jelentései vonatkozásában. A két szerző feldolgozásának nagy erénye, hogy egymás mellett tárgyalja a német és az orosz jelentéseket, iratanyagokat. Az összehasonlító értékelés elkészítéséhez „nagy szerencsének” számított, hogy mindkét helyen megmaradtak az adott korszakból származó iratanyagok. A részletes kutatásokat megkönnyítették az érintett személyek nyomtatásban megjelent emlékiratai és úti beszámolói, illetve német tudósok nyomtatásban is megjelent értékelései cgy-egy orosz szakember munkásságáról, személyes kapcsolataikról.
