Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)

KÖNYVSZEMLE

KÖNYVSZEMLE 209 dománytörténészc - Szily, Heller, Batta, Jelitai, Szathmáry), Grabarits István (Adatok a Magyar Gyógyszerész Egyesület délvidéki kerületének történetéhez), Kapronczay Katalin („Egy előítéletek nélküli polgár” a fel­világosodás kori Bécs udvari szolgálatában - Joseph von Sonncnfcls), Karasszon Dénes (Remazzini emlékezete), Kaszás Edit-Csch Károly (Az elhízás és a 2-cs típusú cukorbetegség új környezeti és molekuláris tényezői), Ma­gyar László András (Michael Schcndo levele Köleséri Sámuelhez az orosz tudomány helyzetéről, 1727-ből), Mol­nár László (Felvételi korlátozások és érvényesülésük a Budapesti Orvoskaron 1920-1949 között), Monos Emil (A magyarországi élettan-oktatás és társulás történelmi mérföldkövei), Petneki Áron (Egy cclldömölki „külügyi est” [1939. dec. 8.] és parlamenti következményei - Adalék Csorba Tibor pályájához és a lengyel-magyar kapcsolatok történetéhez), Schulthcisz Emil (Arisztotelizmus a késői humanizmus medicinájában), Szállási Árpád (Szodoray Lajos [1904-1980] professzor, az orvos-művelődéstörténész), Tompa Anna (A vegyszerek világa és az egészség kockázata), Tőkéczki László (Egy kiváló magyar író „politológiai” tanulmánya - A délvidéki német nemzetiségi kérdés), Vizi E. Szilveszter (Högyes Endre kutatási és műszertámogatás kérése Eötvös Lorándhoz avagy „grant rendszer” a magyar tudományos akadémián a 19. században) esszéi, tanulmányai sorakoznak. A felsorolásból is látható, a művelődéstörténet, a tudománytörténet iránt fogékony olvasó garantáltan talál az érdeklődésére számot tartó olvasmányt a kötetben. Tumkiss Tamás Classen, Albrecht (szerk.): Gutes Leben und guter Tod von der Spätantike bis zur Gegenwart. Ein philosophisch­ethischer Diskurs über die Jahrhunderte hinweg. (Theophrastus Paracelsus Studien, Bd. 4). Berlin, Boston, de GruytcrGmbH, 2012. 470 p., ill. A modern társadalmakra főleg a betegségmegelőzés, vagy legalább is az élet meghosszabbítását célzó gerontológi­ai kutatás a jellemző. Alig találunk kísérleteket arra, hogy az időben nyújtott intellektuális-etikai segítségnyújtást vizsgálná valaki, - eltekintve néhány egyház vagy szabadgondolkodó szociális nézeteitől, amelyek az eutanáziát is a zászlajukra tűzik. Mivel a jelenkor filozófiája az életre van beállítva, nincs nyilvános vita a halálról, hiszen még a temetkezési rítusok, az emlékezés-kultúra, sőt maguk a temetők is lassan feledésbe merülnek. A posztmodem kor embere az életre fókuszál, az orvosi és homeopatikus eszközök is erre késztetnek, ami azt jelenti, hogy a filozófiai, metafizikai, spirituális elvárásokat, a teológiai, etikai és morális szempontokat elhanyagolják. Bár minden kultúra igyekszik választ adni az élet és halál kérdéseire, amelyben helyt kap a halál utáni élet is, a 21. század embere mégsem tud meghatódni sem a tudományos medicina hallatlan fejlődésétől, sem az operatív technika és az alterna­tiv medicina lehetőségeitől, amelyek ugyan nagy perspektívát nyitottak, de „a medicina mindenhatóságát” mégis csak megkérdőjelezik, és az ember bizonytalanságát sem szüntették meg. Elismerés illeti a Theophrastus Alapítványnak Erfurtban 2011. márc. 10-12. között megtartott konferenciáját, amely éppen az élet és halál kérdéseit választotta témájául. A szerkesztő részletes előszavában, (1-109.O.) összefoglalja a , jó élet és jó halál” jellemzőit és a róluk szóló alapvető tudnivalókat egy magadott időszakban. Célja az ismeretek rendszerezése mellett a vitára serkentés, amelyre az egyes referensek, a téma kiváló ismerői előadásaikban lehetőséget is kapnak és a megbeszéléseken éltek is ezzel a lehetőséggel. A késő középkorban a, jó élet” az egészséges életet jelen­tette, ezt motiválta a táplálkozás mellett a ruházat, a test épségének megtartása, - mert a test is lélek, élet és halál párhu­zamosan létezik benne, - valamint az okos életvitel, a szellemi és fizikai kondíciók, és ezek összefüggése egymással. Maga a halál nem volt ritkaság és idegen a középkorban, hiszen a súlyos járványok, - szifilisz, pestis stb. - amelyek igencsak megritkították az emberiség sorait, bőséges lehetőséget nyújtottak annak megismerésére. Luther tanítása azonban erőteljesen enyhítette a halál apokaliptikus vízióit. A korai újkorban is folytatódik a , jó élet és jó halál” mi­benlétének keresése, abban ugyancsak a kulturális, vallási, filozófiai, etikai, morális meggondolások és tényezők függ­vényét látták, - mint addig is, - ezért szükséges történetének feltárása. A 16. században a vita elsődlegesen teológiai jellegű, vagyis a kibontakozó protestantizmus és a katolicizmus szembenállásával jellemezhető, az orvos és medicina szerepét pedig - főleg a járványok idejében - nem lehetett megkérdőjelezni. A jó élet legfontosabb filozófiai aspektusai nem azonosak a „balgaság”-gal (Boethius), mert bárki elérheti ezt a boldogságot. Vezető személyiségek (pl. Szt. Benedek) megkíséreltek összeállítani egy szabályzatot vallási közös­ségek számára, e szabályok hatása a mai napig érezhető. Ezekben a munkákban a teológiai meggondolások állnak az első helyen, ami gyakorlatilag „az Istenben élt kultúrélef’-ct jelenti, vagyis az ember és Isten viszonya és kap­csolata töretlen, az ember sohasem szakadt el teljes mértékben Istenétől. A Biblia mellett a legtöbb kéziratban fennmaradt munka alapvető felismeréseket őrzött meg számunkra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom