Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 218-221. (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - Varga Benedek: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár
VARGA B.: Antall József és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 19 ra támaszkodhatott. De soha nem is volt a vezető feladata, hogy minden munkát maga végezzen, hanem az, hogy az irányokat jelölje ki, s a feladat végrehajtását a lehető legjobb személyzet megszerzésével és irányításával lehetővé tegye. A SOM sajátos karakterét kezdettől fogva az adta, hogy az orvostörténelmet kultúrtörténeti jelenségnek tekintette, amely ezer szállal kötődik egy-egy kor társadalmának mindmegannyi jelenségéhez, a politikumtól és az államigazgatástól kezdve a technikai tudáson át a művészetekig, vagy éppen a filozófiáig. Nem volt ez még evidencia az 1960-as évek derekán. A korabeli osztrák, francia, olasz gyűjtemények továbbra is az orvostudomány fejlődésének szemszögéből vizsgálódtak, kiállított anyaguk zöme orvosi és gyógyszerészeti eszközökből és könyvekből állt és céljuk az orvostanhallgatók képzése volt. Az európai orvostörténeti múzeumok tekintélyes része mindmáig (Bécs, Róma, Pavia, Koppenhága, Párizs, Barcelona stb.) egyetemi keretek között működik, s ezért többnyire alig van jelen egy-egy ország kulturális életében. A SOM országos, sőt újabban nemzetközi jelenléte ezzel szemben komoly tekintélyt kölcsönöz az intézménynek külföldön, s az utóbbi években újra erősödő országos és nemzetközi kapcsolatrendszerének alapját alkotja. A budapesti múzeum gyűjteményi rendszerének 1960-as évekbeli kialakításánál feltűnő a gyűjteni kívánt anyag összetettsége: az orvosi és gyógyszerészeti eszközgyűjteményeken túlmenően a régészeti, képző-, és iparművészeti, numizmatikai anyag, sőt egy kis keleti gyűjtemény helyének kijelölése az intézmény tárgyi gyűjteményeinek sorában jelezte az igen ambiciózus gyűjteményezési tervet. A cél, hogy a múlt különböző típusú tárgyi és dokumentum emlékeit egységesen az orvostörténet forrásaiként kezeljék nemcsak a gyűjtemények tárgyi anyagát gyarapította, hanem különböző felkészültségű szakemberek bevonását is igényelte. Történészek, művészettörténészek, néprajzosok, régészek, numizmaták, s később biológusok, irodalomtörténészek és szociológusok csatlakoztak a SOMKL szakértő gárdájához. Az orvosi és gyógyszerészi háttértudást az intézmény köré sereglő orvosok és gyógyszerészek biztosították. S természetesen, ahogy minden múzeum és könyvtár esetében ez a gárda válogatott restaurátorokkal (festmény, papír, fa, fémrestaurátorok) és fotósokkal egészült ki. Egészen különleges helyet töltöttek be a múzeum életében teremőrei és tárlatvezetői. Mivel itt elsősorban kiváló nyelvtudásra és átfogó műveltségre volt szükség s a szocializmus éveiben a nyugati nyelvek tanítása nem tartozott az ország erősségei közé, így ezeken a területeken - ugyan nem kivételként a korabeli magyar múzeumok között - arisztokrata, dzsentri és polgári családok sarjai dolgoztak. A gyűjtemények az 1970-es, 80- as évek során dinamikusan gyarapodtak, s mára Európa egyik legnagyobb szakszerűen feldolgozott orvostörténeti gyűjteményét alkotják. Nincs módunk itt részletesen bemutatni a numizmatikai gyűjtemény fejlesztését Huszár Lajos, majd Csorna Zsigmondné hozzáértő munkájával, és Rádóczy Gyula tanácsaival, sem az orvosi eszközgyűjtemény, a képzőművészeti (Faludi Anikó segítségével), a történeti dokumentációs vagy az emlékanyag gyűjtemények (Kapronczay Károly közreműködésével) s a könyvtár ritkaság anyagának (amely Kapronczay Katalin, Magyar László András és Szlatky Mária hozzáértésének köszönhető) gyarapodását 1990-ig bezárólag. A muzeológia szempontjából a SOM gyűjteményi struktúrájának kialakítása és felépítése mellett Antall másik leginkább előremutató elképzelése a múzeum állandó kiállításának rendezése volt. A kiállítás koncepcióját közösen alakították ki többek között Benedek Istvánnal, Birtalan Győzővel és Schultheisz Emillel. A kiállítás a természeti népek gyógyító tevékenységétől, Egyiptom, a görög-római, az arab, a középkori, a kora újkori európai vi
