Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
TANULMÁNYOK - Horváth Zsuzsanna: Dosztojevszkij epilepsziás tapasztalatai és epilepszia-ábrázolásai a mai neurológia tükrében
84 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217(2011) „ Két út felé vezetheti el az embert a magában fölismert rend és a magában meglátott isten. Az egyik a nietzschei út: az emberisten útja. A másik a dosztojevszkiji: az istenember útja. Az emberisten a meghalt Isten helyébe lépett ember. Az istenember a Jézus személyében emberré lett Isten.”’1 3.3.1. A rohamot megelőző állapot, az eksztatikus aura Kirillovról pontosan nem tudjuk, hogy epilepsziás, a regényből inkább az derül ki, hogy csak az lesz. Nagyrohama nem volt soha, de az aura élménye, a csendes és tökéletes harmónia egy-egy pillanatban öt is elérte. Kirillov szavaival: „ Vannak másodpercek, egyszerre csak öt vagy hat adódik, amikor az ember hirtelen a teljesen elérhető örök harmónia jelenlétét érzi. Ez nem földi érzés; nem azt mondom, hogy mennyei, hanem azt, hogy az ember földi formában nem tudja elviselni. Testileg át kell alakulnia vagy meghalnia. Ez az érzés világos és kétségbevonhatatlan. Mintha egyszerre érzékelné az egész természetet, és egyszer csak így szól: igen, ez helyes. Mikor az Isten a világot teremtette, az alkotásnak minden egyes napja végén azt mondta: „ Igen, ez helyes, ez jó. ” Ez... ez nem meghatódás, hanem pusztán öröm. Az ember nem bocsát meg semmit, mert már nincs mit megbocsátani. Nem is azt mondom, hogy szeret, ó - ez magasztosabb a szeretetnél! Az a legfélelmetesebb, hogy ilyen rettentően világos az egész, és ilyen örömet ad. Ha öt másodpercnél tovább tartana, akkor a lélek nem bírná ki, és okvetlenül elenyészne. Ez alatt az öt másodperc alatt átélem az életet, és ezért odaadnám az egész életemet, mert megéri. "3H 3.4. A Karamazov testvérek (1879-80) Ez a regény Dosztojevszkij utolsó műve, sokak szerint a dosztojevszkiji életmű csúcsa. Ebben a regényben bontakoznak ki Dosztojevszkij bohócai, lázadói, szentjei, itt a legerőteljesebbek az emberisten és az istenember gondolatának ellentétei, és az önmagában vett orosz-lét megfogalmazása is itt jut leginkább érvényre. A regény fő szála itt is egy gyilkosság, méghozzá egy apagyilkosság. Dosztojevszkij valóban megtörtént esetből merítette a regény alapötletét, szibériai száműzetése idején hallotta egy rabtársától. Már a történet elején kiderül, hogy a kéjenc, léhütő apát valamelyik fia meg fogja ölni. A kérdés az, hogy ki teszi meg. Legidősebb fiától, Dmitrijtől ellopta örökségét és el akarja csábítani szerelmét; Ivan szemében ő a gyűlöletes világrend képviselője; Aljosa füle hallatára gyalázza az édesanyját, és ott van még a törvénytelen fiú, az epilepsziás Szmergyakov, aki azért lényeges, mert egyáltalán nem ismerjük a szándékait. A gyilkosság bekövetkezte után a rendőrség Dmitrijt gyanúsítja, mert ő hangosan fenyegetőzött gyilkossággal és azon az estén igen sok pénz is volt nála. De kiderül, hogy a gyilkosságot Szmergyakov követte el, epilepsziás rohamot színlelve. Szmergyakovról elmondhatjuk, hogy majdnem tökéletes iskolapéldája az epilepsziás betegnek. Dosztojevszkij rajta keresztül ábrázolja saját epilepsziájának bizonyos jellemzőit 37 38 37 Sáfrány Attila: Dosztojevszkij szelleme (2005) 38 F.M. Dosztojevszkij: Ördögök (2005) 641
