Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 214-217. (Budapest, 2011)
KÖNYVSZEMLE
190 Comm, de Hist. Artis Med. 214—217(2011) A bibliográfiailag minden esetben pontos, a láthatóan kézbe veti eredeti művön alapuló leírások a szerző nevéből, a címváltozatokból, a kiadási, könyvészeti adatokból - illetve ezek pótlásaiból - az értekező rövid, a vallásra is utaló életrajzából, az értekezés tartalmi ismertetéséből, az ajánlásra vonatkozó megjegyzésekből, illetve a mű fellelési helyének megjelöléséből, végül pedig esetleg a szerző arcképéből vagy a mű címlapjának ábrájából állnak. A számos eddig ismeretlen vagy a korábbi feldolgozásokhoz képest javított adatot tartalmazó bibliográfiát teljes és alapos időrendi, tárgy, földrajzi és névmutató egészíti ki, s teszi minden irányból használhatóvá. Mindezzel azonban nem zárhatjuk le e kötet ismertetését, hiszen feltétlenül meg kell említenünk a bevezető tanulmányt is, amely - akárcsak a sorozat korábbi darabjaiban - ezúttal is tökéletes áttekintést ad a feldolgozott témáról, hiszen mind az orvosdoktori értekezések műfajáról, felépítéséről, történetéről, mind pedig a tanulmányokat kibocsátó intézményekről, illetve ezen intézmények hazai művelődéstörténetben betöltött szerepéről híven tájékoztatja olvasóit. Különösen hasznos az a néhány oldal, amelyen a szerző kiemeli számunkra a bibliográfiájában tárgyalt tartalmilag értékes vagy érdekes értekezéseket. Aki pedig ezek után sem lenne tisztában avval, hogy milyen hatalmas munka fekszik ebben a könyvben, annak ajánlom azt a szerény fejezetecskét, amely a kiadvány forrásait ismerteti. E látszólag szűkszavú, valójában elképesztően gazdag tartalmú bevezető tanulmány szerintem az utána következő bibliográfiával egyenrangú teljesítmény, amelynek értékét tovább emeli a szerző - személyiségére olyannyira jellemző - fontoskodás- és mellébeszélés-mentes tiszta, magyar stílusa. Őszintén remélem, hogy ebben a könyvben nem csupán orvostörténészek lelik majd örömüket, hiszen e munkát olvasva, forgatva és használva mindenki előtt nyilvánvalóvá válhat, hogy az orvostörténet és az egyetemes művelődéstörténet határvonalát milyen nehéz, ha éppen nem lehetetlen meghúzni. Végül hadd szóljak pár szót a könyv testéről is, amely Haiman Ágnes tipográfus, Oyergyák Bence borító- tervező és nem utolsósorban a Borda-házaspár, a mecénás-kiadók jóvoltából egyértelműen méltónak bizonyult tartalmához. A borítón egyébként egy szülészeti fogó ábrája látható, amely talán e harmadik kötet bizony lassú, kínosan nehéz, ám végül is sikeres megszületésére utal. Puer tandem natus est nobis. Magyar László András Emed, Alexander: Zsidó származású magyar orvosok. (150 életrajz) H.n., Fapadoskönyvek, 201 1. 537. p. A származási, vallási alapon való megkülönböztetés, diszkriminálás az orvoslás történetében is több száz évre visszanyúló jelenség. A katolikus államokban hátrányos helyzetben voltak a protestánsok csakúgy, mint a zsidó származásúak. Bár már a 12. századtól kimutatható a zsidó orvosok jelenléte a magyar gyógyító gyakorlatban, a hazai orvosi fakultásra való felvételt és a diploma elnyerésének lehetőségét az önálló orvosi kar létrejötte után is néhány évig még hátráltatták a hatályos rendelkezések. A jogegyenlőség elnyerése után érezhetően megnőtt a zsidó származású orvostanhallgatók száma a pesti egyetemen, majd az egyetem oktatói karán és az egészségügyi közigazgatás fontosabb posztjain is. 1920-tól újabb változások következtek, ugyanis ekkor szavazták meg - Európában elsőként - az ún. „numerus clausus” rendeletet, amely az orvosképzésben való részvételt és következményként az állami alkalmazottként, és az oktatói karban tevékenykedő zsidó származásúak arányát is korlátozta. A rendelkezés életbelépése után megindult az érintettek tömeges külföldre telepedése, úti célként Nyugat Európa és a tengeren túli államok megjelöléssel. Az 1938-ban kiadott első zsidótörvény után már egymást követték a korlátozó, tiltó rendelkezések, egészen az 1944-es deportálások megkezdéséig. A második világháború befejezése a zsidó orvosok negyedszázadnyi „törvényes” diszkriminálását is megszüntette. A ma Haifában élő, 89 éves Alexander Emed maga is megélte a megkülönböztetések és megpróbáltatások sorát. Gyakorló orvosi tevékenysége befejezése után kezdte el aktívan művelni a történeti kutatásokat. Missziónak tekinti, hogy felkutassa mindazon magyar származású zsidó orvost, ismertesse életútjukat, tudományos tevékenységüket, akik munkájukkal, kutatásaikkal az egyetemes orvostudományt gazdagították. Az elmúlt évek során számos magyar és külföldi folyóiratban tette közzé egy-egy orvosról írott megemlékezését, általában évfordulók kapcsán. Jelen kötetben 150 életrajzot gyűjtött össze ezek közül. Az életrajzi összeállításoknál megszokott viszonylagos formai, terjedelmi egységesítés szempontjai nem érvényesülnek, éppen a fentiekből következően. A szerzői bevezető szavai szerint: ,/tz ... életrajzok, amellett, hogy - mint általában embertársaink életrajzai - önmagukban is érdekes, megdöbbentő, olykor megindító olvasmányok, ... kellően bizonyítják a zsidóság kiemelkedő szerepét a magyar orvostudomány történetében. ” Kapronczay Katalin
