Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Józsa László: Mágikus és vallásos gyógyítás Bizáncban

178 Comm. de Hist. Arti

s Med. 210—213 (2010) „csak" a varázserejűnek tartott forrás, máskor egy történelmi hitelességűnek gondolt esemény, vagy személy emléke vált kegyhellyé. Konstantinápolyban a Blakhernai kolostorban tört fel az „Eletet adó szent víz", a forrás mellé császári fürdőt építettek, amelyben minden pénteken, a mise után megmártózott az uralkodó és kísérete (TETER1ATNIKOV 2005). A Zoodokhosz Pégé kolostor¡ forrást hagiaszmának, szent forrásnak nevezték (ATZEMOGLOU 1990). Ez utóbbi a modern időkben ¡s ontja vizét, a huszadik században analizálták, s kiderült, hogy alkalikus gyógyvíz. Rendszeresen itták a panaszosok, több császár életrajzában olvashatjuk, hogy a forrás vizével vízlökést végeztek, ami hasznos lehetett a hólyagkövek megk¡sebbítésében, kihajtásában. Más uralkodók a kút hidegvizű medencéjében megfürödtek (JÓZSA 2003 és 2004). A Zoodokhosz Pégé vízétől „gyógyult meg" I. Leó, I. Jusztinianosz, VI. Leó, Komnénosz János császár, Tĥeodóra és Iréné császárnők (TALBOT 2002). A fővárosi Zoodokhosz Pégé forrásnál a 10. században 48, a 14.-ben 15 csodás gyógyulást jegyeztek fel, a császári család köréből. A latin megszállás alatt (1204-1264) csoda nem történt, de az ortodoxia helyreállítása után, főként a 14. század elején számos újabbról szólnak a feljegyzések (ETZEOGLOU 2005). A misztrai Zoodokhosz Pégé csodáit Nikephorosz Kallisztosz Xanthopoulosz Logosz című írásában olvashatjuk. A 14. századi történetíró a csodás gyógyulásokat beszámozta, a 4. szerint a vak visszanyerte látását, a 6.-ban a vérző asszonyok meggyógyultak. Az 58. hasvízkór, a 61. bénulás megszűntét mondja el (ETZEOGLOU 2005). Nem tartották csodatevőnek, „mindössze" gyógyhatásúnak a Jerikó közelében feltörő timsós-vasas termálvizet, a Holttenger erősen sós (számos bőrbajra kedvezően ható) vizét, valamint a Balkán (Meszémbria) és Kis-Azsia hévizeit. A sűrűn látogatott kegyhelyeken a szentek testereklyéihez, vagy csodatevő ikonhoz fordultak. Athosz hegyén a Dionüsziosz kolostor, a Meteóráknál a Szt. István kolostor, Trebizondban a Szt. Theodosziosz rendház, a Sinai hegyen a Szt. Katalin monostor, Jeruzsálem mellett a Mártírok kolostora, a meliténei Negyven Mártír temploma, Mirrhában a Szt. Mikós székesegyház a legnépszerűbb kegyhelyek, ahová mindenféle bajjal zarándokoltak, s állítólag meg is gyógyultak. Atroában Szt. Péter templomát a némák, Szt. Euphroszüné templomát és maradványait a meddő asszonyok keresték fel. A szozopoliszi és anasztázopoliszi olajat adó Mária-kép minden kórt gyógyított, a fővárosi Blakhernai kolostor templomában Mária ruháinak, Meliténében Szt. András csontjainak volt varázsereje (SZIMONIDESZ 1928). Hitték, hogy a Jordán vize is gyógyerejü, aki tehette elzarándokolt arra a helyre, ahol a hagyomány szerint Jézus megkeresztelkedett. Aki nem juthatott el a Jordánhoz, hozathatott, vagy vásárolhatott magának folyóvizet ivókúrára, bedörzsölésre. A Jordán mellett épült Keresztelő Szt. János kolostor volt a központja a gyógyzarándoklatoknak

9. Úgy tűnik sokan nem gyógyultak meg, tömegesen fejezték be életüket, hamvaik a kolostor temetőjébe kerültek. A sok száz csontvázat rejtő kolostori temető és más, közeli sírkertek feltárásakor derült ki, milyen nagyszámú leprás és görvélykóros fejezte be életét a Jordán mellett (ZIAS 1991). 9 (ZIAS 1991) a 3.-10. századok közötti zarándokok számát több milliónyira teszi. Többségük Szíriából, Egyiptomból, Kisázsiából utazott a Jordánhoz.