Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - Kapronczay Károly: Közép-Európa egészségügyi reformja a 18. században
Kapronczay K.: Közép-Európa egészségiigyi reformja 59 Az ügyintézés gyorsítása érdekében 1754-ben az Orvosi Kollégiumot Orvosi Kancelláriává szervezték át. Ez a hivatali forma jobban hangsúlyozta az ügy országos fontosságát, a Birodalmi Tanácson belül is nagyobb mozgásteret kaptak az orvosi-közegészségügyi kérdések. Az Orvosi Kancellária a cári rendeletek végrehajtása során részkérdésekben (jelentéskérés, kinevezés, stb.) és szakmai ügyekben közvetlenül utasíthatta az alárendelt kormányzóságok azonos testületeit, nem kellett minden hivatali ügyben a Birodalmi Tanács kollektív állásfoglalását és hozzájárulását kikérni. Ezt a rendszert 1803-ban minisztériumi formává alakították át, az orvosi ügyek - jellegüknél fogva - a hadügy-, az oktatás- és a belügyminisztérium hatáskörébe kerültek. A tudományos kérdések kidolgozása az Orosz Tudományos Akadémia orvosi osztályának feladata lett, míg az Orvosi Kollégium az orosz kormány tanácsadó szervezetévé vált. Az orosz egészségügyi reformok középpontjában továbbra is az orvosképzés birodalmi megszervezése állt, így 1804-ben, Kazanyban, 1805ben Harkovban, 1819-ben Szentpéterváron nyílt tudományegyetem orvosi karral. A varsói egyetemet a Lengyel Nagyhercegség alapította az egykori lengyel katonaorvosképző akadémia helyén (1807), de az alapítást a cári hatalom előbb hallgatólagosan elismerte, majd hivatalosan 1818-ban be is vonta az udvar által támogatott egyetemek sorába. Hasonló módon jártak el a vilnói lengyel egyetemmel kapcsolatban is: ugyan a megszálló orosz hatóságok 1796-ban felfüggesztették jogait, de Sándor cár 1805-ben hivatalosan is elismerte az intézményt. Az 183 1. évi lengyel felkelés megtorlásaként a vilnói egyetemet - orvosi karral együtt - 1834-ben áthelyezték Kijevbe, ám mivel a litvániai térség így orvosképző intézmény híján maradt, 1842-ben a polgári és a katonai egészségügy számára Vilnóban is Sebészakadémiát nyitottak. Ez ékes bizonyítéka a 18. század második felében orosz földön meghonosított reformok életképességének, amelyek - a szakszerűség mellett - a területi elvek szerint születtek meg, követve az európai mintákat. Az orosz államigazgatást mindig is a központosítás, a rendeleti kormányzás jellemezte, amelynek támasza a hadsereg volt. Ennek megfelelően a polgári egészségügynél mindig szervezettebb formát mutatott a hadsereg, sőt az orosz egyetemekről kikerült végzett orvosoknak és katonasebészeknek biztos megélhetést és karriert is a hadsereg nyújtott, így sokan ott keresték jövőjüket. Gyakran a távoli kormányzóságokban éppen a katonaorvosi szolgálat látta el az egészségügyi feladatokat, és a katonakórházak fogadták be a polgári betegeket is. Az orosz felvilágosult abszolutizmus rendelkezései kimozdították a közegészségügyet, az orvos- és betegellátást a középkori elmaradottságból, új, az európai formákhoz hasonló rendszert alakítottak ki, amely nemcsak szakemberhiánnyal, hanem „fáziskéséssel" is küszködött. Tény, hogy az államhatalom központjaiban (Moszkva, Szentpétervár, Kijev, stb.) európai színvonalú orvosi és egyetemi intézmények születtek, és már a 19. század derekán az egyetemes medicina szempontjából is jelentős orosz tudósok működtek, ám az egészségügyi ellátást az egyes vidékek és társadalmi csoportok közt továbbra is az Orosz Birodalomra általában jellemző hihetetlenül nagy különbségek jellemezték. KÁROLY KAPRONCZAY, PhD general director h. c. Semmelweis Museum, Library and Archives for the History of Medicine H-1023 Budapest, Török u.12. HUNGARY
