Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
236 Comm. de Hist. Artis Med. 210—213 (2010) szereket" is alkosson és áruljon, amelyek megkönnyítik az emberek életét, amelyek preventív jelleggel segítették a bajt elkerülni. Ilyen szer volt a „fogpapír", „édes mustár", „kolerás csepp", „Dr. Wander cukorka" és még sok egyéb készítmény, amelyek jelentős anyagi hasznot is hoztak, hiszen egy gyógyszertár egyben „vállalkozás" is volt, és erre is jól fel kellett készülni. Az anyagok beszerzésekor közvetlenül a termelőkhöz fordultak, a gyógyszerész és családja gyűjtötte, szárította, feldolgozta a gyógynövényeket, így olcsóbban lehetett eladni a készítményeket. Olvasmányos füzettel gazdagodott a gyógyszerészeti szakirodalom. A tanulmány jó betekintést ad a történelmi háttérhez, adatai személyes vonatkozásokat is megvilágítanak. Külön érték a sok érdekes fotó, amelyek nem hagynak kétséget bennünk afelől, milyen nagy tekintélynek örvendett a gyógyszerész, milyen elismert volt a társadalmi hierarchiában. A szerző példát adott arra is, milyen fontos egy városrész, egy kerület múltjának feldolgozása, és milyen hálás lehet a gyógyszerészettörténelem az ilyen részterületek színvonalas feltárásáért. Kívánatos lenne, ha ez szokássá válna. Rákóczi Katalin Dörnyei Sándor (összeáll.): Gyógyszeres értekezések. Gyógyszerészek nyomtatott vizsgadolgozatai 1827-1844. Előszó: Grabarits István. Budapest, Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság, 2010. 232 p., ill. 2010 nyarán jelent meg a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság első kiadványa, amelynek témája a reformkorban megvédett és nyomtatásban is közreadott gyógyszerészi értekezések. A korszak tudományos életében bekövetkezett változások hatására születtek meg ezen értekezések ekkor és ebben a formában. A Lavoisier és Berzélius munkássága nyomán szemléletileg megújuló vegyészet nevezéktana is alapjaiban átalakult, az új szakkifejezések kiszorították a több évszázados hagyományokra alapozott terminológiát. A magyar gyógyszerészképzés tartalmilag és formailag megújult, a vizsgakövetelmények magasabb színtű ismeretekről való számadást írtak elő, a vizsga letételének módszere is újításokat tartalmazott. A reformkori nyelvújítási mozgalom nem csupán a köznyelv és a szépirodalom nyelvének megújításán szorgoskodott, de a legkülönbözőbb tudományágak magyar szaknyelvét is létre kívánták hozni, illetve az eddig használt szakszavakat korszerűsíteni. Az 1813-ban életbe léptetett új egyetemi tanulmányi rend a gyógyszerészek képzésében is változásokat hozott, amennyiben három elméleti és egy gyakorlati vizsga sikeres letételét írták elő az oklevél megszerzése érdekében. A gyakorlati vizsgán két előre meghatározott készítményt kellett a jelöltnek nyilvánosan elkészíteni és ismertetni. A vizsgaelőadás szövegének nyomtatásban való közreadása azonban - ellentétben az orvosok avatási értekezésével - nem volt kötelező. Ennek ellenére 1827-ben Fran z György „nevendék patikárius" mégis kinyomtatta kémiai értekezését, és ezzel egy folyamatot indított el. 1829-ben a pesti egyetem kémia professzora, Schuster János (17771838) ötlete nyomán és szervezésével már 13 gyógyszeres értekezés jelent meg kötet formában összegyűjtve. Azt gondolhatnánk, hogy a professzor a szakmailag legkiválóbbakat javasolta kinyomtatásra, de az egyetemi matrikula nem támasztja alá ezt a feltételezést. A dolgozatok közös jellemzője, hogy valamennyit magyar nyelven írta a vizsgázó. Rövid előszavában Schuster maga is a dolgozatok magyar nyelvűségét emelte ki: "„Újj tudománynak szükség, hogy a' nyelve is újj legyen.." Itt rövid kitérőt kell tennünk a reformkori szakmai nyelvújítási mozgalmat illetően, különösen Schuster János ez irányú munkásságát kiemelve, ugyanis ő volt az, aki a megújult tudomány - a vegyészet - magyar szaknyelvét megalkotta. Ennek hivatalos közreadása, mondhatjuk „törvényesíttetése" 1829-ben történt meg a Gyógyszerek árszabása Magyarországra.... c. kiadványban, amelyben a kémiai fogalmak német és latin elnevezése mellett már az újonnan alkotott magyar kifejezés is helyet kapott. így a Schuster által létrehozott kémiai műnyelv első kézből, kötelezően eljutott a gyakorló gyógyszerészekhez. Schuster természetesen a gyógyszerészek oktatásában is megragadta a lehetőséget az új szakkifejezések elsajátíttatására. Ennek a törekvésnek, folyamatnak eredményeként születtek sorra a magyar nyelvű gyógyszerészi értekezések. 1830-ban újabb gyűjteményes kötet jelent meg - szintén Schuster összeállításában - ekkor 15 magyar nyelvű disszertáció látott napvilágot. A tanévenként egy kötetben összegyűjtött és kinyomtatott disszertációk láncolata azonban, ebben a formában már nem ismétlődött meg, a gyógyszerész jelöltek ezután átvették az orvos - avató értekezéseknél megszokott formát, vagyis önálló füzetekként jelentették meg a záróvizsga előadásának szövegét. 1844-ig összesen 99 értekezés jelent meg nyomtatásban, ebből 81 magyar nyelvű, 17 német és 1 latin nyelvű. A magyar nyelvűség túlsúlya 1838-ig, Schuster haláláig figyelhető meg, utódai már nem fektettek olyan hangsúlyt erre a kívánalomra. Schuster János nyelvújítói, szaknyelv teremtő munkásságának ismeretéhez okvetlenül hozzátartozik, hogy az ő példája nyomán kezdte meg a korszak legjelentősebb orvosi nyelvésze - Bugát Pál - a magyar orvosi szaknyelv megteremtésére irányuló tevékenységét.
