Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 210-213. (Budapest, 2010)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - Donáth Tibor: Péterfí Tibor, a mikrurgia megalapítója
PÉTERFI TIBOR, A MIKRURGIA MEGALAPÍTÓJA DONÁTĤ TIBOR Színes változatos, a 20. század zaklatott történelmi eseményeit is magában hordozó kutatói életpálya ért végett 1953-ban, 55 évvel ezelőtt. A név, az életpálya adatai azóta méltánytalanul merültek feledésbe. Dr. Péterfi Tiborról van szó, akit a történelem sodra 1919 után külföldre vetett, és aki csak 1946-ban, a megújhodó magyar állam meghívására térhetett haza. Elhatalmasodó betegsége azonban már nem engedte meg, hogy Magyarországon aktív tevékenységet folytasson. Péterfi Tiborról, mint kortársról Kiss Ferenc ír nekrológot az Orvosi Hetilapban^, továbbá Kenéz János emlékezik meg róla 1978-ban, ugyancsak az Orvosi Hetilapban - halála 25 éves évfordulóján. 2 Péterfi munkásságával a későbbiekben még többen foglalkoztak: 1973-ban a Természet Világa c. lapban Lukács Dezső ír a mikromanipulátor feltalálójáról, 1 majd a százéves születési jubileum alkalmával jómagam tanulmánya jelenik meg az Orvosi Hetilapban, 4 továbbá ugyancsak Lukács Dezső emlékezik meg Péterfi Tiborról a Magyar Nemzet hasábjain. 3 Még három tanulmány teszi teljessé a Péteri ről készült írásokat: nevezetesen 2000-ben Kardos István ír az Ezredvégben¦ 5 2004-ben Namal Arin és Hon i József publikál az Orvostörténeti Közleményekben és 2006-ban Alexander Emed zárja a sort ugyancsak az Ezredvég-ben megjelentetett írásával. 8 Péterfi Tibor születésének 125 éves évfordulója jó alkalom arra, hogy ismét emlékezzünk rá, mint a magyar biológiai kutató iskola egyik kiváló, nemzetközi hírü személyiségére. Péterfi Tibor az experimentális biológia egyik legérdekesebb ágának - az élő sejtek vizsgálatának - képviselője, aki felismerte, hogy a citológia további fejlődését csak az élő sejteken, mikroszkópos szintű beavatkozások útján végezhető megfigyelések biztosíthatják. E felismerés nyomán 1921-ben megalkotja azt az eszközt, melyet azóta a világ Péterfi-féle mikromanipulátorként ismer, és ezzel megindítja az általa mikrurgiának nevezett tudo1 KISS Ferenc: Péterfi Tibor (1883-1953). Orvosi Hetilap, 94. (1953). 37. 1031-1032. 2 KENÉZ János: Péterfi Tibor. Orvosi Hetilap, 1 19. (1978.) 10. 589-595. 1 LUKÁCS Dezső: A mikromanipulátor feltalálója, Péterfi Tibor. Természet Világa, 104. (1973.) 5. 213-214. 4 DONÁTĤ Tibor: Dr. Péterfi Tibor (1883-1953). Orvosi Hetilap, 124. (1983.) 50. 3061-3062. 5 LUKÁCS Dezső: Száz éve született Péterfi Tibor. Magyar Nemzet, 46. (1983). 145. 8. 6 KARDOS István: A sejtsebészet egyik úttörője. (Péterfi Tibor, 1883-1953). Ezredvég, X. (2000). 10. 15-17. 7 NAMAL, Arin - HONT József: „Mein Vaterland ruft mich!" Antritt Dienst und Abschied des ungarischen Wissenschaftlers Prof. Dr. Tibor Péterfi (1883-1953) an der Universität Istanbul. Orvostörténeti Közlemények, 188189 (2004) 85-97. 8 EMED, Alexander: A hisztológia nagy tudósa. (Péterfi Tibor, 1883-1953). Ezredvég, XVI. (2006) 11. 25-26.