Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

296 Comm. de //ist. Artis Med. 206- 209 (2009) Nem megszokott, ezért figyelemre méltó az a tanulmány, amely a Pc.trovszkijról még életében készült festményeket, szobrokat elemzi és értékeli. A szovjet mentalitástól nem volt idegen, hogy neves személyiségeknek, tudósoknak, párlfunkcionáriusoknak még életükben szobrot állítsanak, vagy portréikkal díszítsék a közintézmények falát. A kötetben közzétett, mintegy száz oldalas Petrovszkij életrajzból egy ilyen egyéniséget ismerhet meg az olvasó. 1908-ban született Jesszentuki városában, orvos családban. Gyermekkorát a sztavropoli terület Blagodarnije városában töltötte. Orvosi tanulmányait Moszkvában kezdte 1926-ban. Az egyetem befejezése után a podolszki járási kórház járóbeteg központjának a vezetője volt, majd katonai szolgálatra hívták be. 1937-ben jelent meg az első tudományos publikációja a Sebészet című folyóiratban. Az 1920/30-as években az orvostudomány érdeklődésének középpontjában a tudományos és a gyakorlati kérdések megoldása állt. Petrovszkij is ebben a témakörben végzett kutatásokat. Kandidátusi disszertációját, amelyben a vérátömlesztés gyakorlati lehetőségeit és technikáját vizsgálta, 1937-ben védte meg. Ezt a munkáját később, 1948-ban kibővítette a háborús tapasztalataival, és kötet formájában megjelentette. Fiatal kutatóként már a harmincas években azon munkálkodott, hogy maga köré gyűjtse azokat a szakembereket, akiknek érdeklődési köre, szakmai tudása, elképzelései és céljai megegyeztek. Figyelme kezdetben a rekonstrukciós sebészet felé irányult. Sebészként az autó-transzplantáció híve volt, lehetőség szerint igyekezett „testen belül" megoldani a helyreállítást, és kerülte az idegen anyagokat. A háborúban a katonai kórházak vezető sebészeként vett részt, és mint ilyen, rengeteg tapasztalatra lett szert. A háború után aktívan részt vett a tudományos életben, számos dolgozata jelent meg a vérátömlesztés, a gyomor-, a tüdő- és a szívsebészet, valamint a daganatos betegségek műtéti terápiájának témakörében. Tudományos dolgozataiban számos olyan, addig ismeretlen műtéti megoldásról is beszámolt, amelyek felkeltették a Szovjet Tudományos Akadémia érdeklődését. Szakmai tekintélye lehetőséget biztosított számára, hogy nemzetközi konferenciákon és kongresszusokon is részt vehessen. 13.V. Petrovszkij munkásságának magyarországi vonatkozásai is vannak. 1949-1951 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem 3. számú sebészeti klinikájának professzora volt, meghívott előadóként. Munkásságának elismeréseként a Magyar Sebésztársaság tiszteletbeli elnökének, 1964-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának választották, 1967-től pedig az egyetem tiszteletbeli tanára lett. Hazájában tudományos iskolát teremtett, amelyet az 1950-es évek politikai körülményei között - ahol mindenféle csoport vagy csoportosulás felkeltette a hatóságok figyelmét - nem volt egyszerű megvalósítani. Jó taktikai érzékkel ezt a tudományos sebészeti iskolát Petrovszkij az általa vezetett tanszékhez kapcsolódóan szervezte meg. Erre az időszakra műtét-technikai megoldásival - elsősorban a mellkas-, az érsebészet, valamint a transzfúz.ió terén-, már nemzetközi elismerést vívott ki magának. Az 1960-as évek közepére a Petrovszkij köré tömörülő tudományos sebészeti iskola kinőtte tanszéki kereteit, ezért a kitűnő szervezői adottságokkal és akadémikusként jó összeköttetésekkel is rendelkező professzor, egy olyan sebészeti-tudományos kutatóintézetet hívott életre, amely szorosan együttműködött a felsőoktatási intézményekkel. Megvalósult nagy álma, amikor sikerült egyesítenie az. egyetem sebészeti, valamint a tudományos kutatóintézet gyakorlati sebészeti tanszékeit. Petrovszkij a szovjet egészségügy szervezésének jelentős egyénisége volt. 1965-1980 között az egészségügyi miniszteri posztot is betöltötte. Ettől kezdve azon munkálkodott, hogy a Szovjetunió köztársaságaiban olyan nemzeti sebészeti-kutatóközpontokat hozzanak létre, amilyen az általa létesített Orosz Tudományos Sebészeti Központ volt. Ez az intézet kezdetben a Szovjet Egészségügyi Minisztérium, majd többszöri átszervezés után a Szovjet Tudományos Akadémia fennhatósága alá tartozott, és össz-szövetségi kutatóközponttá nőtte ki magát. (A napjainkban is működő intézmény 2006-ban felvette alapítója nevét.) Egészségügyi miniszterként (1965-1980) az orvostudomány terén is szorgalmazta, majd kiépítette a nemzetközi kapcsolatokat. Ennek köszönhetően az orvostársadalom képviselői részt vehettek a külföldi tudományos rendezvényeken, és más országok tudósait is meghívhatták az össz-szövetségi konferenciákra. Miniszterként szívén viselte a nagy gyógyító elődök szellemi hagyatékának ápolást, valamint a szakmai múlt tiszteletét. Pedagógiai munkássága is jelentős, a sebészeten kívül deontológiát és orvos-etikát is oktatott, több mint harminc évig a gyakorlati sebészet tanszékének a vezetője volt. Az általa szervezett sebészeti központ mintájára az egész Szovjetunióra kiterjedő hálózatot épített ki alegységek formájában. Ezek száma az 1980-as évek végére elérte a 41 1-ct. A kifogástalan szakmai háttérrel és kiváló műszerezettséggel rendelkező intézmények szoros kapcsolatban álltak úgy a moszkvai központtal, mint egymással. Ezt az időszakot tekintik a Petrovszkij-féle iskola nagy korszakának, ugyanis erre az időszakra tehető a mikrosebészeti- és a transzplantációs műtétek gyakorlati bevezetése is. Évtizedekben mérhető oktatói pályája