Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 206-209. (Budapest, 2009)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
KÖNYVSZEMLE 291 szervezett működéséhez, szabályozták a közigazgatás e speciális területét, megszabták a személyi és intézményi feltételeket, stb. A közegészségügyet szabályozó rendelkezések életbe léptetését koronként változó körülmények indikálták: az orvoslás és az egészség ügyének időszerű problémái (pl. nagy járványok), aktuálpolitikai helyzet, történelmi események (pl. háborúk, forradalmak), vagy „csupán" a változó, fejlődő kor és tudományossága alakította úgy a helyzetet, amely újabb, vagy módosított szabályozást kívánt. Az elmondottak adnak magyarázatot a magyar közegészségügy történetében döntően fontos rendelkezések, törvények, illetve javaslatok megfogalmazásának, életbe léptetésének időpontjaira: az 1770-es Generale Normativum in Re Sanitatis és kiegészítései, az 1848-49-es időszak rendelkezései, az 1876. évi XIV. te. és annak módosításai, stb. A közegészségügy kérdéskörének mind az orvoslás, mind az államigazgatás területén kivívott elismertségét, fontosságát bizonyítja azon intézményeknek a létrehozása, amelyeknek fontos szerepe volt a törvény - előkészítésben, a szakmai véleményezésben. A magyar orvoslás történetének c rendkívül fontos területét kívánja a lehetőségek szerint minél alaposabban az érdeklődők elé tárni az a kétkötetes kiadvány, amelynek első kötete 2008-ban látott napvilágot. A kötet összeállítója és számos résztanulmány szerzője, Kapronczay Károly, nagy feladatra vállalkozott a magyar közegészségügy 1770-1944 közötti történéseinek bemutatásával, hiszen a munka a törvények, rendelkezések ismertetésen, magyarázatán túlmenően sok egyéb adalékkal is szolgál. Tartalmazza a magyar közegészségügy történetének kronológiáját 1770-1876-ig, amely a jogszabályok mellett a vitaanyagokra, intézményekre is felhívja a figyelmet. A további fejezetekben a közegészségügyi szervezetek, egyesületek, kongresszusok és egyéb tanácskozások eseményeire vonatkozó adalékokat, a közegészségügy fejlesztését szolgáló alapítványra, a közegészségügy egyetemi oktatásának kezdeteire, és - speciális témaként - az orvosi érdekvédelem szervezett formában való megjelenésére is (kamarai gondolat és orvosi rendtartás) tartalmaz értékes anyagot. A mindenki számára talán nem hozzáférhető törvényszövegeket teljes terjedelemben adja közre a kötet. Az összeállítást az 1925-1944 között megjelent magyar közegészségügyi témájú kiadványok bibliográfiája zárja. A felsőoktatási segédkönyvnek szánt mű hézagpótló a magyar orvostörténeti szakirodalomban, hiszen a korábban közreadott, hazánk orvostörténctét feldolgozó munkák, csak egy-egy fejezetben tértek ki a közegészségügyre, a törvények, rendelkezések gyűjteményes kiadásai pedig kizárólag a szövegeket tartalmazták, a magyarázó háttér-információkat mellőzték. Az egyetemi hallgatók mellett a szakterület kutatói is nagy érdeklődéssel várják a második kötet megjelenését. Kapronczay Katalin Kessclmeier, Manfred Rudolf: Friedrich Wilhelm Adam Sertürner (1783-1841) Apotheker und Forscher. Mit einem Geleitwort von Christoph Friedrich. [Quellen und Studien zur Geschichte der Pharmazie, lid. 89). Stuttgart, Wissenschaftliche Verlagsgesellschaft, 2008, 290 , ill. Sertiimer személyében olyan gyógyszerészről van szó, aki egy jelentős felfedezésével halhatatlanságot biztosított magának a gyógyszerészettörténetben: 1804-ben ugyanis ópiumból morfiumot állított elő. Mivel a növényi eredetű anyaggal szemben alkaloidokat alkalmazott, lehetővé vált az anyag igen pontos adagolása, egyben a készítmények gyári előállítása is. Ez a tény messze kiküszöbölte a gyógyszertári körülmények hiányosságait és egyre újabb és újabb készítmények előállítására serkentett. Sertürner tevékenysége nyomán jelentősen felgyorsult a fejlődés a 19-20. század fordulóján, és szinte forradalmasította a gyógyszertcrápiát. A hazai német tudományos fórumok elismerték teljesítményét, a jénai egyetem pl. doktor-titulust adományozott neki. A külföld sem fukarkodott érdemeinek elismerésével, kitüntetésekkel, tiszteletbeli tagsággal jutalmazták, számos tudományos társaság tagjai sorába választotta. Az eddig elszórtan közzétett Scrtürncr-méltatások nem esnek nagy súllyal a latba, amikor a gyógyszerész érdemeit, kutatásait vizsgálják. A szerző alapos utánjárással feltárta Sertürner életének három nagyobb periódusát, amelyeket Padebornban, Einbeckbcn és Hamelnban töltött el, amely városok meghatározóak voltak a munkásságára. A szokásos levéltári fondok, jeles személyiségekkel folytatott levelezései (J.B. Thrommsdorff, J.J. Berzelius, J. Liebig, Fr. Strohmcyer stb.), kollégákkal folytatott vitái, tudományos publikációi és egyéb nyomtatásba nem került iratai bizonyítják, hogy nemcsak az említett felfedezése az, ami a javára írható, tevékenysége a kémiai kutatások terén sokkal szélesebb körű és elismerésre méltó. Elete utolsó évtizedeiben jelentkeztek idegi eredetű problémái, amelyek - szerinte - sérelmekre és elismertség-hiányra vezethetők vissza, mély depressziója miatt teljes izoláltságban élte le utolsó éveit, elméjének elborulásáig.
