Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
zisét, a fejlődés csomópontjait, az utakat, tévutakat is feltárja. Szelektíven jár el, és az orvosetika keretébe utal problémákat, kérdéseket. Nem feladata, hogy a jelen medicina állapotát megindokolja és megvédje. Az orvostörténelem eszköz a medicina társadalmi dimenziójának feltárására, segít megérteni a jelent, feltárni a hasonlóságokat (küzdelem a szifilisz és AIDS ellen, stb.) és a különbségeket. Az elmúlt évtizedekben metodikailag és tartalmilag is erőteljesen kapcsolódott az általános történettudományhoz és innovatív sokszínűséget mutat. A szerző a kronológia szigorú fenntartásával a fejlődés ívét az egyiptomi medicinától a mai modern hightech-medicináig húzza meg, és mindezt a német orvostörténelem alapállásából teszi. Fejezetcímei (ókor, középkor, reneszánsz, felvilágosodás, a 19. sz. temészettudományos medicinája, nemzetiszocializmus, biomedicina, járványok, alternatív gyógymódok, csodagyógyítások, humánkísérletek, az embrió státusa, terhességmegszakítás) is mutatják, hogy a történelmi antropológia értelmében kiválasztott problémákra fókuszál, csak így válik lehetségessé, hogy a jelenségeket fejlődésükben ábrázolja és analizálja. A „haladás" fogalmáról alkotott véleményünket azonban sok helyen megkérdőjelezi. E könyv igen hasznos eszköz a gyógyító tudományok társadalmi dimenzióinak bemutatására, jeles orvosok, eljárások, terápiák megismeréséhez. A szűkre szabott irodalomjegyzék a tudomány jelenlegi állására kívánja felhívni a figyelmet. Gondolkodásra serkentő, olvasmányos irodalom, aminek forgatását ajánlani lehet. Rákóczi Katalin Libman, Emil: Grada za medicinsku bibliografiju Subotice (1828 - 2005). Subotica: Istorijski arhiv:- Srpsko lekarsko druStvo, Druátvo lekara Vojvodine, Podruznica , 2008. 324 p. Hálás feladat egy bibliográfia összeállítása, mert minden könyvtári segédkönyv hiánypótló. Hálátlan feladat egy bibliográfia összeállítása, mert még a legkörültekintőbb gyűjtőmunka során is akad hiányosság, és van, aki a „kákán is csomót keres"... Ez a két ellentétes gondolat merült föl bennem a „Szabadka egészségügyi bibliográfiája - 1825-2005 között" című könyv tanulmányozásakor. Eredetileg a Szabadkai Orvosok Egyesületének 125. évfordulójára jelent volna meg három évvel ezelőtt egy másik kiadvánnyal együtt, de anyaggyűjtési akadályok miatt ez csak most sikerült. A bibliográfia kiadását két tudományos intézmény biztosította: a Szabadkai Történelmi Levéltár (Istorijski Archiv Subotica) és a Szerb Orvostársaság Vajdasági Orvostársasága Újvidék (Drustvo lekara Vojvodine - Srpsko lekarsko drustvo Podruznica Subotica). Az önálló, könyv formátumú bibliográfia címéből kiderül, hogy egy retrospektív (1828-2005), regionális (Subotica - Szabadka), szakbibliográfia (egészségügyi) került kiadásra. A kétnyelvű (szerb és magyar) előszóból fontos információkat kapunk a szerzőtől, Emil Libmantól: egy olyan helytörténeti egészségügyi bibliográfiát kívánt összeállítani, amelyben azokat a munkákat regisztrálja, amelyeknek szerzői Szabadkán élnek vagy éltek és dolgoztak. Eredeti célja szerint teljességre törekedett a bibliográfus szerző, de csak részben valósult meg a szándéka. Ennek érthetetlen és furcsa magyarázata a következő: „...Sok szerző nem látta be egy ilyen kiadvány megjelenésének szükségességét, és ebből kifolyólag nem volt hajlandó a bibliográfiához szükséges adatokat leadni. Azokat a munkákat, melyek hiányosak voltak, nem vehettük figyelembe...A munkák nagy részét a szerzőkkel egyeztettük, amennyiben azok hajlandók voltak közreműködni." Köztudott, hogy csak azon szerzők nevei maradnak fönn az utókornak, akiket valamilyen bibliográfiában megörökítenek (megörökítettek). Márpedig egy szerző nyilvánvalóan nem magának és a névtelenségnek ír, hacsak nem az asztalfiókban őrizné legszívesebben papírra vetett gondolatait. Tévedés azt gondolni, hogy egy már megjelent mű önmagában a szellemi halhatatlanság biztosítéka. Az idő múlásával elkallódhat, feledésbe merülhet még a legeredetibb gondolatközlés is. De ha bekerül egy szisztematikusan összeállított regiszterbe, akkor nagy eséllyel fogják keresni és olvasni, sőt, ami a mai tudományos világban olyan fontos - hivatkozni rá. A bibliográfiák erre valók, többek között! Összegezve elmondható, hogy - bár célját tekintve teljességre törekvő bibliográfiát akart a szerző szerkeszteni - kényszerből válogató bibliográfia lett. Emil Libman gyűjtőmunkája során három fő forrásból merített: Elsősorban orvostudományi és egyetemi könyvtárak katalógusait tanulmányozta át, így az újvidéki, szkopjei, dubrovniki, ljubljanai, a niai tudományos könyvtárakét, valamint a budapesti Semmelweis Orvostörténeti
