Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
Gágyor Ildikó: Johannes Müller und die Pathologische Anatomie. Eine kommentierte Edition der Vorlesungsmitschrift von Jakob Henle (1830). [Beiträge zur Geschichte, Theorie und Ethik der Medizin, Bd. 17). Hildesheini - Zürich - New York, Georg Olms Verlag, 2008. 224 p. A fennmaradt kéziratos előadások a bennük foglalt gondolatokkal nem képezik a tudományos kutatás és előadói tevékenység csúcspontját, mert nem ezek alkotják a tudós alkotás gyöngyszemeit. Kiadásuk pedig egyenesen rizikót jelent, kétséges eredményt, amelynek haszna és értéke csak a tudományra és az orvostörténclemre tartozik. E jelen kötet azonban tanulságos. Egyrészt tartalmazza azokat a jegyzeteket, amelyeket Jakob Henle (18090888) orvostanhallgató 1830-ban Bonnban Johannes Müllernek (1801-1858) az egyetem jeles anatómusának az előadásain készített, és amelyek bepillantást engednek annak tanítói, oktatói munkájába, másrészt figyelmeztet, hogy az ilyen iratanyag is milyen fontos forrás lehet az orvostörténelem szempontjából. Értékelésre nem vállalkozhat a szerző, sokkal inkább az vezérelte, hogy megmutassa, a medicina egészében milyen helyet töltött be 1830-ban a patológiai anatómia, és melyek azok a sokat citált tételek, sőt mondatok, amelyek felmerültek, ha J. Müller neve elhangzott. A patológia és patológiai anatómia között ma már nem igen teszünk különbséget, de 1830-ban, amikor J. Müller professzor az előadásait tartotta, meg kél külön szakterületet jelentett. Az anatómia tisztán elméleti tárgy volt, amely az egyes tanok, dogmák, hipotézisek nagy területét fedték be, míg a patológiai anatómia a boncolásban a betegségre fókuszált. Ezeket az. előadásokat Henle az 1829/30-as szemeszterben nagy gonddal lejegyezte. Több tanítvány egybehangzó véleménye szerint Müller a katedrán kellemes hangzású és megfogalmazású, világos témavezetésü előadásokat tartott, de csak a tehetséges hallgatók színvonalát akceptálta, a tömeg nem érdekelte. Ám ha egy hallgatóban a tehetség és szorgalom egy szikráját vélte felfedezni, fáradhatatlanul segítette a továbbjutásban. A kiváló tanítványok hosszú sorát képezte ki ily módon. Müller előadásainak forrásai a legújabb tan- és kézikönyvek, kompendiumok voltak, amelyekből idézett. A francia patológiai anatómia iskoláját megpróbálta a német Merckel-féle iskolával összeegyeztetni, saját müveiből ritkán idézett, bár kutatásai erre predesztinálták volna. Felmerül a kompiláció kérdése is, de véleménye szerint a hallgatóság minél mélyebb tájékoztatása érdekében fel kell használni más szerző müveit és kutatásait is, ha a saját anyag nem bizonyul elégségesnek. A kompiláció nem volt ritka a 19. században - ahogy a 15-16. században sem! - az előadók bátran nyúllak más forrásokhoz a tanítás érdekében. Tanítványai és a Müller-kutatók szerint Müller professzor a patológiai anatómia területén figyelemre méltó eredményeket publikált, de úttörő munkát nem alkotott. Bár az első patológiai anatómia tanszéket a kontinensen 1862-ben létesítették, Müller már 1830-ban megtartotta az első ilyen tárgyú előadásokat. Virchow szerint, aki szintén tanítványa volt, a mikroszkópia alkalmazásával nagy lökést adott az anatómia és patológia fejlődésének, de alapjában véve ez a szakterület egy kissé mindig idegen maradt számára. Amilyen alapos vázlatokat és szinopszisokat dolgozott ki a fiziológia és általános patológia óráihoz, a nagy rendszerességgel megtartott patológiai anatómia előadásokhoz ilyenek nem készültek. Legfőbb érdeklődése a fiziológia és az összehasonlító anatómia maradt. J. Müller legfőbb érdeme a patológiai anatómia oktatása az egyetemen és a tehetséges hallgatók felfedezése, pályára állítás volt, akik nemcsak a 19. század második felének meghatározó személyiségei lettek, hanem előkészítették, és mind a mai napig motiválták e szakterület alakulását. Nem vitatható el tőle bizonyos részfeladatok és kérdések alapos kivizsgálása, amelyeket publikált is, de iskolát nem teremtett, és alapvető innovációk nem születtek általa. Halhatatlan érdeme viszont, hogy új, egzakt tudományos kutatási módszert dolgozott ki és gazdag preparátumgyüjteményt állított össze, amely ma Berlinben a Charitéban található. Kiválóan ismerte korának európai szakirodalmát, bőven merített abból, bátran vállalva a támadásokat is, amelyek emiatt érték. A szerző kellő szerkesztési munkák után közreadja a Henle-féle jegyzeteket kommentárokkal ellátva. Különös figyelmet érdemelnek a rövidítés-, kép-, forrás- és szakirodalom-jegyzékek, a szimbólumok magyarázatai, valamint a releváns személyiségek rövid életrajza. Az orvostörténész haszonnal forgathatja a kötetet.
