Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 202-205. (Budapest, 2008)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK — COMMUNICATIONS - GROÁK Lajos: Az orvos-hérosztól az életmódi orvoslásig
Olümposzi istenek közé. Maga nincs ott Trójában, de fia, Makhaón, orvos, sebesülteket látott el, és harcolt is, ha kellett: orvos volt és hérosz, akárcsak Akhilleusz, Diomédész, Patroklosz és a többi harcos, akiket Homérosz megörökített. Rajtuk kívül azonban hivatásos orvosok is tevékenykedtek. Agamemnón így biztatja a sebesült Menelaoszt: "orvos fogja sebedet gondozni, ad írt is a sebre"; amikor pedig Patroklosz sírva fakad a sok halott és sebesült láttán - „körülöttük a sokfüvű orvosok ott igyekeznek" (XVI 28). Megbecsült szereplője volt a háborúnak az orvos: „Mert aki orvos az ér ám annyit, mint sokan együtt / hogyha kimetszeni nyílvesszőt kell s hinteni gyógyszert" (XI 514-5) Az eposzban sok sebesülés leírása olvasható s ezek több-kevesebb anatómiai ismeretre engednek következtetni: jobb oldalt a farán sújtotta: s a dárdahegy áttört / hólyagján s a farcsontja alatt kiszaladt a szabadba" (V. 66) „ ... a nyakcsigolyáján át belelökte az érchegyit dárdát: / és szemben foga közt nyelvét szétszelte az érchegy" (V 73). Van fantázia szülte, a hallgatóra bizonyára kellő hatást gyakorló sérülés is: a homlokra mért ütéstől „két véres szeme lába elé hullott le a porba" (XIII 617 és XVI 740). Az „eset" kétszeri szerepeltetése talán közönségsikerének köszönhető. Nagyon figyelemre méltó azonban a következő: „vállán, ahol a kulcscsont elválaszt nyakat és mellet, hol a seb veszedelmes / ott megdobta éles kővel a harcraigyekvőt: / és elzsibbasztotta kezét, idegét szakította. / térdrerogyott tüstént s a kezéből íve kihullott. " (VIII 325). A traumas plexus brachialis sérülés pontos leírását olvashatjuk itt. De hogy kerülhetett az eposzba? Feltehetőleg orvosoktól érdeklődött Homérosz a különböző sérülések felől; így is bámulatos, hogy a Kr. e. 8. században ilyen pontos megfigyelés születhetett. Egységes szabályok szerint jártak el a sebellátásban: a nyílhegy, egyéb idegentest eltávolítása, a seb kimosása és enyhítő, vérzéscsillapító növényi szerrel való meghintése. A kötözésre bizonyíték az említett vázafestmény. Sigerist hívja fel a figyelmet, hogy varratokról, sebészi eszközökről a mindenről beszámoló Homérosz nem tesz említést, valószínűleg nem ismerték ezeket. Gyógyszereket azonban használtak. Az eposz farmakonkéxú említi, ez azonban tágabb a mai gyógyszer-fogalomnál. Mágikus erővel felruházott anyag a farinakon, többnyire gyógyszer, de halálos méreg is lehetett. Amit a sebekre hintettek, analgetikus, vérzéscsillapító lehetett. A nyílhegyet azonban olyan farmakonnal kenték be, hogy a kisebb sérüléseket okozó lövés is halálos legyen lehetőleg. A nyíl és az íj neve egyaránt to toxon, a nyílméreg toxikon farmakon. Egy 19. századi német farmakológus szerint Flelleborus /hunyor/ lehetett a méreg, ami kardiotoxikus glikozidot tartalmaz. A mítoszoknak általában van igazságtartalmuk, de kiszínezik a szürke valóságot, és fantázia szülte elemekkel keverik. Nem vonhatjuk kétségbe, hogy az eposzban megénekelt korban a harcosok bekötözték, ellátták bajtársaik sebeit. Azonban egy V. sz.-i dokumentum, az edalioni bronzlap, megörökít egy szerződést, amely a polisz királya és polgárai, valamint egy orvoscsalád között köttetett arról, hogy a soron lévő csata sebesültjeit gyógykezelni fogják. Hornyánszky számol be erről, egyben ismerteti a poliszok egészségügyi ellátottságát is. Az orvostörténelem számára az Iliász és az Odüsszeia azért becses, mert orvosi információkat őriz egy olyan korból, amikor az írásbeliség éppen születőben volt. A két nagy homéroszi mű orális költészet: a hallgatóság jelenlétében született. Ezért volt a dalnok oly megbecsült tagja a korai görög világnak. Az első orvosi szövegek megírásáig még évszázadok telnek el, de a gyógyítás természetesen ez alatt is folyt. Az orvosok megbecsültségére Homérosz egyértelműen utal az Odüsszeiában. Odüsszeusz háznépéből Eumaiosz mondja:
