Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A pitvarremegés áttekintő története

deznivaló („the cream is off the top"). 1926. május 1-jei levelében így írt Einthovennak: „It is some time now since I have touched the galvanometer, as I have been working at skin circulation which has long interested me." [Mostanában nem nyúltam a galvaométerhez, mivelhogy a bőr vérkeringésével foglalkozom, ami régóta érdekel.] (A szerző fordítása.) Sir Thomas Lewis, akit Einthovennal együtt az experimentális és klinikai (elektro)kardiológia és (a)ritmológia alapító atyjának tartunk, életének hátralévő részében a bőr vérkeringését, a Raynaud-tünemény és a fájdalom patomechanizmusát tanulmányozta. A koszorúér-szűkület és -elzáródás humán EKG-diagnosztikájával már nem foglalkozott, noha később ő maga is e betegségben szenvedett, s szívinfarktusban halt meg 1945. március 17én. A heveny coronariaszindrómák (angina pectoris, akut myocardium-infarctus) klinikai és elektrokardiológiai jellegzetességeit már amerikai orvosok (Smith, Herrick, Pardee, Wilson) tárták föl és írták le a két világháború között. Hazai megfigyelések Az első magyar nyelvű kardiológiai könyvnek (A szívbetegségek különös kór- és gyógytana, 1865) írója a tatai születésű honvéd törzsorvos, Hamary Dániel (1826—1892) volt. A 112 lap terjedelmű kötetet Komáromban a Szigler testvérek betűivel nyomták. Hamary már az idő tájt fölhívta a figyelmet a kávé és a tea mértéktelen fogyasztásának ártalmasságára. A későbbi egzakt szív- és elektrofarmakológiai vizsgálatok megerősítették, hogy a Hamarytól említett élvezeti szerek foszfodiészteráz (PDE)-gátló metilxantinokat (koffeint, theophyllint) tartalmaznak, amelyek nagy adagban valóban tachycardiát vagy ritmuszavart (extraszisztóliát, pitvarfibrillációt) idézhetnek elő. Ez alól az erectilis diszfunkció gyógyítása végett mostanában kifejlesztett új foszfodiészteráz-5 (PDE-5)-gátlószerek sem kivételek: a sildenafil (Viagra®) és a vardenafil (Levitra®), arra hajlamos férfiakban, esetenként paroxysmalis pitvarremegést idéz elő. A magyar orvostudomány talán legnagyobb alakja, a belgyógyászat nyilvános rendes tanára és a budapesti III. belklinika igazgatója, az akadémikus báró Korányi Sándor (1866—1944) fiatal korában szívritmuszavarokkal is foglalkozott. 1903-ban, mikor még a Szent István kórház VI. belosztályán dolgozott, három részből álló, patinás nyelvezetű dolgozatot tett közzé az Orvosi Hetilap 1903. évi 20—22. számában „az extrasystolés arhythmiák diagnostikai jelentőségéről". A bevezetésben így írt: „pár hó előtt megjelent igen becses könyvében Mackenzie joggal mondhatta el, hogy bár az orvosok általában azt hiszik, hogy a szívnek valami baja történt, ha működése arhythmiás, arról, hogy ez a baj mi, senkinek sincs tiszta fogalma. Nehéz belenyugodni abba a gondolatba, hogy a diagnostika olyan gyakori és feltűnő jelenségekből, mint amilyenek az arhythmiák, ne meríthessen több hasznot, mint amennyit addig merített, és ha az oly nagy szorgalommal folytatott tanulmányok meddőségét contempláljuk, lehetetlen elzárkózni az elől a meggyőződés elöl, hogy a tapasztalatok feldolgozásának methodikáját kell a meddőségért felelőssé tennünk." Méltatta Engelmann, Wenckebach és Hering munkásságát: ők a „szív rhythmikájára vonatkozó physiologiai ismereteket kibővítve, azokat az emberi arhytmiák (sic) tanába vitték át". A közlemény Korányi Sándornak 1903. március 7-én a budapesti királyi orvosegyesületben tartott (sphygmogramokkal és vázlatrajzokkal dúsan szemléltetett) előadásának írásbeli változata. Főképp a korai szisztolékkal (extraszisztolékkal) és a bigeminusok tüneményével foglalkozott, de Engelmann dolgozatainak ismeretében akkortájt újszerű olyan fogalmakat