Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
ADATTÁR — DOCUMENTS - DÖRNYEI Sándor: Magyary-Kossa Gyula és Pataki Jenő levelezése
A szülőszék fotográfiáját ugy látszik nehéz lesz megszereznem. Korniss gróf 34 a fülét sem mozgatja. Akik ismerik mondták előre, hogy felelni sem fog. De az ügyben megmozgatok egy-két grófhőt s így talán sikerülni fog. Pedig a felesége maga fotografál, milyen könynyen megtehetné. Az arcképek ügyét megbeszéltem a mi fotográfusunkkal. 13 x 18-as képek drbját 80 leuért készítik el. 100 leu = 3 p 40-50 fill. Gondoltam, hogy mielőtt megrendelem - közlöm veled. Már azért is, nehogy felesleges képet készítsen, jó lesz mindent megbeszélni előbb. Ezért ide mellékelem az egy. tanárok s az erdélyi orvosok névsorát. Ebből a névsorból kihúzod azokat akiknek az arcképét nem akarod, vagy aki már megvan a gyűjteményedben s a névsort így aztán nekem megküldöd vagyis visszaküldőd. A képek aztán hamar meglesznek. Ha esetleg lesz olyan, amelyiket okvetlenül nagyítani kell, az egy kis költségtöbbletet fog okozni. Azt is írd meg, hogy matt vagy fényes papíron akarod-e? Ebbe a névsorba felvettem a külföldön élt erdélyi születésű orvosokat is már t.i. a kiknek a az arcképét megtudtam vagy meg tudom szerezni. Pl. most várom a Benkő Sámuel miskolczi főorvos 95 arcképét. Egy egykori arckép - olajfestmény - egy özvegy asszony tulajdona, így bizony össze kellene gyűjteni a régi magyar orvosokat. Én különösen egyre vágyom nagyon: a Moller Károly Otto 96 arcképére. Nem tudnál valahogy hozzájuttatni? Azt tudom, hogy metszet van róla, eladó is volt egyik antiquáriusnál, de lekéstem tőle. - Itt-ott családoknál lappanghat több nevesebb orvosunk, csak fel kell fedezni. No de sokáig untatlak, - ha bármivel is szolgálatodra lehetek, csak írj, a készség és akarat nálam nem hiányzik. Ölel igaz barátsággal kész híved Pataki Jenő [Utólag a lap aljára toldott sorok:] Egy kis szédüléshez már jogunk van, én sem nélkülözöm, remélem, hogy jövő leveledben már azt írod, hogy nem is emlékszel már reá. Még élnünk kell, és sokat megérni. 15. PATAKI JENŐ-MAGYARY-KOSSA GYULÁNAK. 1929. JAN. 10. Kolozsvár 1929 jan. 10. Kedves Gyula barátom! Az Erd.Múz.egyl. fényképésze elküldte s eddig kaptad is a fényképek egy részét, 33 drbot. A többinek összeszedése egy kis időt vesz igénybe. Szeretném tudni, hogy meg vagy-e elégedve velük? Az egyiket (Lengyel Dánielét) 9 * idétlen keskeny papírra csinálta, ha nem tetszik kicseréltetem vele egy jobbal. Ez és még 4 társa nagyított egészen kicsi képről. Küldtem azaz csináltattam s küldettem 3 olyat, a melyeket nem jeleztem s így nem is reflektálhat94 Komis Károly Viktor gróf (1884-1955) Szolnok-Doboka megyei földbirtokos. 95 Benkő Sámuel (1743-1825) Borsod megye erdélyi születésű főorvosajelentős orvosi művek szerzője. 96 Moller Károly Ottó (1670-1747) besztercebányai városi főorvos. 97 Semmelweis Egyetem Levéltára. 98 Lengyel Dániel (1815-1884) több helyen (Kolozsvár, Pest stb.) orvos, majd gimnáziumi tanár, igazgató (Nagykőrös, Fehértemplom).