Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A pitvarremegés áttekintő története

szabálytalan. Pitvari contractio híján a diasztolés kamratelítődés 15-25%-kal csökken, a szívkamrák összehúzódásának szaporasága és az ütésről ütésre kilökött vér mennyisége (a verővolumen) állandóan változik, és ez okozza az artériás pulzus egyenlőtlenségét. Ha az AV-csomó vezetőképessége ép vagy csak kismértékben károsodott, az állandósult pitvarremegés (gyógyszeres és/vagy nem farmakológiai kamrafrekvencia-csökkentő terápia híján) nyugalomban is gyors kamramüködést (> 120/perc) okoz, és ez már egy-két hónap alatt myocardium-károsodást, szívtágulatot és szisztolés szívelégtelenséget („tachycardiomyopathiát") kelthet. A pitvarfibrilláció prevalenciája a teljes népességben jelenleg 0,4-1%. Az epidemiológiai fölmérések az észak-amerikai (USA, Kanada) és skandináv országokból, valamint az Európai Unióból (Euro Heart Survey) származnak, s egybehangzóan alátámasztják, hogy az életkor előrehaladtával fokozatosan növekszik: 65 évnél idősebbekben 3-4%, 80 év fölött már >8%. A pitvarremegés, a kamrafibrillációval (ventricularis fibrillációval = VF) ellentétben, rendszerint nem okoz azonnali szívhalált, mégsem tekinthető Jóindulatú" betegségnek: hosszú távú epidemiológiai és csoportos vizsgálatok tanúsága szerint (véralvadásgátló/kumarin kezelés nélkül) a nem valvularis (billentyühiba nélküli) pitvarfibrilláció ötszörösére növeli az ischaemiás szélütést okozó cardiogen thromboembolia kockázatát, és megkettőzi a halálozást. A halál veszélye az újonnan fölfedezett pitvarremegés utáni első négy hónapban a legnagyobb. Újabb vizsgálatok arra is fölhívták a figyelmet, hogy a ritmuszavar nemhez és életkorhoz illesztett incidenciája is gyorsan növekszik: Olmsted megyében (Minnesota, USA) 21 év alatt a személy-év incidencia-arányszám 12,6%-kal nőtt (3,04 —* 3,66), úgyhogy a demográfiai becslés 2050-re kb. 16 millió pitvarfibrillációban szenvedő amerikai beteggel számol. A fejkett észak-amerikai és európai országokból származó epidemiológiai adatok nagyon hasonlóak. A népegészségügyi szempontból is aggasztójelenség oka nem csupán a jóléti államok lakosságának demográfiai (el)öregedése és a szívérbetegek átlagos élettartamának emelkedése, hanem a pitvarfibrillációra hajlamosító „civilizációs népbetegségek" (magavérnyomás-betegség, szisztolés/diasztolés szívelégtelenség, hasi elhízás/kövérség, kardiometabolikus „xindróma", cukorbaj, alkoholizmus, idült obstruktiv légúti betegség) egyre növekvő gyakorisága, valamint az említett kórképek közötti patofíziológiai összefüggés(ek). A pitvarfibrillációban szenvedő betegek gyakran szorulnak kórházi kezelésre az alapbetegség vagy valamilyen szövődmény (stroke), gyógyszeres és/vagy elektromos sinusritmus-visszaállítás (cardioversio) vagy, újabban, transzkatéteteres (re)abláció végett, s a fekvöbeteg-intézeti kezelés(ek) közötti időszak(ok) idején is szükséges ambuláns ellenőrzés miatt az arrhythmia, mindent összevéve, óriási terhet ró az egészségügyi ellátórendszer(ek)re. Hablicsek László (Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete) adatközlése szerint hazánkban a 65 évnél idősebbek száma 2006 januárjában 1 591 833 volt, úgyhogy pusztán statisztikai alapon számolva (és a fiatalkori eseteket figyelmen kívül hagyva) Magyarországon jelenleg több mint 60 ezer embernek van pitvarfibrillációja. A betegség gyorsan emelkedő gyakorisága világszerte megnövelte a megelőzésre, kutatásra és gyógyításra szánt szellemi és pénzbeli ráfordítás(ok)at, s ez alól Magyarország sem lehet(ne) kivétel. A humán elektrokardiográfia alapkövét Augustus Desire Waller (1856—1922) brit fiziológus rakta le. Neki sikerült először (1887) kimutatni a laboratóriumi asszisztensként vele dolgozó Thomas Goswelltől összerakott Lippmann-féle kapilláris elektrométerrel (1872) az emberi szív bioelektromos tevékenységét. Waller „elektrogramja" csupán két