Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)

KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS

tente egy került megrendezésre. Az elhangzott előadások szövege és a gyűlések jegyzökönyvei a szakosztály saját folyóiratában, az Értesítőben jelentek meg, német, román és francia összefoglalókkal. Ezek kivonatolva az Orvosi Hetilapban, a Budapesti Orvosi Újságban és a Pester Medizinische Zeitungban is olvashatóak voltak. A tulajdonképpeni sikerkorszakot az első világháború derékba törte, és az azt követő évek majdnem lebénították az Egyesület munkáját. Sok tag kényszerült elhagyni Romániát, mert megtagadták a hűségeskü letételét. A pénzügyi hiány szintén nagy gondot jelentett. Csak az 1920-as évek elejére oldódott a helyzet, de akkor is csak nehézkesen, hatósági engedélyek beszerzése révén tarthattak szakosztályi üléseket. 1930-tól a hatóságok újra engedélyezték a vándorgyűlések rendezését, amelyek sora 1913 óta megszakadt. A második világháború kirobbanásáig a tudományos életet sikerült annyira felvirágoztatni, hogy 4 orvoskongresszus megszervezése is lehetővé vált. Az EME 1934-től ismét be tudta indítani az Értesítő kiadását. Nagy lökést adott az Egyesületnek, amikor a második bécsi döntés értelmében a Ferenc József Tudományegyetem - amely 1921-től Szegeden folytatta tovább a működését - újra visszakerült Kolozsvárra 4 évre. De ez az újabb fellendülés rövid életű volt, a háború miatt csak két vándorgyűlést tudtak megtartani, s az 1944-es újabb román fennhatósággal az EME Orvostudományi Szakosztálya mellett a többi 3 szakosztály, és Erdély más tudományos, társadalmi, kulturális egyesületei lassú sorvadásnak indultak. 1950-ben végül minisztériumi rendelet tiltotta be a magyar és számos román intézmény, egyesület és társaság működését. 40 évnek kellett eltelnie, hogy újra felállhasson az EME. Újabb szakosztályok jöttek létre, amelyek jelenleg is működnek: Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi-, Természettudományi-, Orvos- és Gyógyszerésztudományi, Jog-, Közgazdasági- és Társadalomtudományi, Műszaki Tudományi- Matematikai-informatikai-, illetve Agrártudományi Szakosztály, azaz az EME jelenleg az összes tudományterületet felöleli. Az Orvostudományi Szakosztály székhelye Marosvásárhely lett, mert ott működik 1945 óta a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés. A tudomány gyors fejlődése miatt nem elég, ha szakosztályi üléseket tartanak, szakcsoportok létrehozására volt szükség, melyek gyakran továbbképzéseket szerveznek külföldi szakemberekkel. Fontos szerepük van az ösztöndíjak megszervezésében és odaítélésében. A vándorgyűlések mindig nagyszámú érdeklődőt vonzanak, s továbbra is Erdély különböző városaiban kerül megrendezésre. A szerzők zárszavukban kiemelik, hogy az EME Orvosi- és Gyógyszerészettudományi Szakosztálya az eltelt 100 évben nemcsak a tudományos életet igyekezett művelni és gazdagítani, hanem az erdélyi magyarság és az ország lakosságának egészségügyi és kulturális életéhez jelentősen hozzájárult. Bár az 1989-es romániai fordulat után megnyílt újra az út a tudományos egyletek működtetéséhez és a tudományos élet felvirágoztatásához, mégis, a történelem által rájuk szabott második feladat - a magyarság kultúrája és anyanyelvének ápolása - továbbra is megmarad. Ahogy látjuk, ezt kimondva-kimondatlanul is teljesítik. Czár Katalin Semmelweis, Karl: Dr. Ignaz Philipp Semmelweis, der Retter der Mütter. Eisenstadt, Eigenverlag, 2006. 480 p., ill. Könyve előszavában maga a szerző is megkérdezi: lehet-e még újat mondani az anyák megmentőjéről, ami 150 év alatt nem hangzott cl vagy nem került a nyilvánosság elé, lett légyen az a legszigorúbb tudományos orvosi tárgyú, vagy éppen irodalmi, esetleg művészi alkotás. Mivel új Semmelweis-életrajz az elmúlt 20 évben nem jelent meg, a róla szóló régi szakirodalom pedig már nem kapható, a szerző - aki maga is a Semmelweis család leszármazottja szinte családi indíttatásból vezérelve fog a könyv megírásához. A közzétett szakirodalom, és a családi levéltárban összegyűjtött és fennmaradt iratanyag birtokában az életrajzi adatok pontos interpretálásával, az anyag kronológiai elrendezésével, hangsúlyeltolódásokkal, egy jogász józan mérlegelésével végigvezeti az érdeklődő olvasót, és a tudós társadalmat egy elkötelezett orvos, az emberiség egyik legnagyobb jótevőjének életén keresztül a történelmi igazságot kutatva. A család első említése 1570-re datálódik, a forchtenaui grófság regiszterkönyvében fordul elő első ízben a Semmelweis név. A mi szempontunkból a tulajdonképpeni családtörténet mégis inkább az 1800. évre tehető, amikor is Semmelweis József eisenstadti (kismartoni) lakos Budán, a mai Apród utcában otthonra, konszolidált egzisztenciára talált és polgárjogot is nyert a városban. Édesapja házában született Semmelweis Ignác Fülöp, egy németül beszélő kereskedőcsalád 5. gyermekeként. A szerző részletesen leírja a gimnáziumi éveket, amelyeket Budán és Székesfehérváron töltött el, majd Bécsbe került, ahol jogot hallgatott, ám hamarosan átváltott a természettudományokra, és érdeklődése a medicina felé fordult. Tanulmányainak abszolválása után 1846-tól megismerkedhetünk a bécsi évekkel, amikor orvosként dolgozott, az egyes lépéseket, állomásokat, amelyek végül is elvezették a gyermekágyi láz okának felismeréséhez és