Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
tizedes előmunkálatok tapasztalatait összegezve. A rendelet kidolgozásának szellemi mozgatója és irányítója volt a neves tudós orvos. A már említett nagyszombati egyetem orvosi karral való bővítését az 1769-es uralkodói utasításban írták elő és az első tanév 1770/7 l-ben indult. Az orvosi kar öt tanári állására jelentkezők közül van Swieten körültekintően és szakértelemmel választotta ki a legalkalmasabbakat: Trnka Vencel (1739-1791) anatómia tanár, Schoretich Mihály kórtan és orvosi gyakorlat (praxis medica) előadója, Prandt Ádám az élettan és a materia medica professzora, Winterl Jakab József a kémia és botanika tanára, Plenck József Jakab (1739-1807) a sebészet oktatója. A nagyszombati egyetem Budára (1777), majd Pestre (1784) való átköltöztetésének okairól és körülményeiről részletesen olvashatunk. A sebészképzés, bábaképzés és gyógyszerészképzés egy-egy fejezete nélkülözhetetlen összefoglalása a kor orvosképzését bemutató egységnek. A sebészképzés egyik fontos intézménye volt az 1785-ben megnyílt Josephinum, mint katonai kórház és a hozzá kapcsolódó katonai sebészképzés intézete, amely immáron időben előre haladva a jozefinista időket idézi. A felvilágosodás százada a természettudományok fejlődésére rendkívül intenzíven hatott, de ezzel együtt óriási igény volt a tudós társaságok alapítására is. Az orvosok, mint az értelmiség egyik legfontosabb és legaktívabb társadalmi rétege egyre-másra kezdeményezték a tudományos kutatások összehangolt szervezésére a hazai tudós társaságok létrehozását. Többnyire tervek maradtak, szerencsésebb esetben sikerült egy rövid életű társaság alapítása vagy tudományos folyóirat indítása. A kor történelmi háttere a magyarázat, hogy miért csak tiszteletreméltó kezdeményezésekről emlékezhetünk. Kapronczay Katalin könyvtárosként kiváló hozzáértéssel mutatja be - mintegy csemegeként - az orvoslás és az egészségügyi felvilágosítás kiadványait. Nem hiányzik Weszprémi István jól ismert bábakönyvénck méltatása és illusztrációiból néhány ízelítő vagy Johann Steidele bábakönyvének Szeli Károly által magyarra fordított kiadásának képsorozata sem. A sort folytatva: a gyermeknevelés, gyermekgyógyászat, dietétika hazai gyöngyszemei következnek, továbbá a kirurgusi kézikönyvek, fertőző betegségek irodalma, köztük a rettegett pestisé és himlőé. Végül orvosi topográfiák és gyógyvízelemzések érdekes és tanulságos bemutatását olvashatjuk. Aki szeretné megismerni a 18. század egészségügyét Magyarországon, alapmunkaként feltétlenül célszerű elolvasni ezt a könyvet. Ráczkevy Edit Lammel, Hans-Uwe (Hrsg.): Georg Harig. Aufsätze zur Medizin- und Wissenschaftsgeschichte. Marburg an der Lahn, Basilisken Presse, 2007. 258 p., 1 Foto. A szerkesztő Hans-Uwe Lammel és a Basilisken Kiadó dicséretes vállalkozása e kötet, amellyel a volt NDK legnevesebb orvos- és tudománytörténészének állít emléket, müveinek közreadásával a teljesség igénye nélkül. Harig professzor fájdalmas gyorsasággal bekövetkezett halála, - 2005-ben lett volna 70 éves! - kedves, megnyerő személyiségének hiánya nemcsak emberileg hagyott pótolhatatlan ürt maga után, hanem az ókori orvoslás tudományos kutatása terén is, mert ilyen alapos felkészültséggel az antik medicina területén, a volt szocialista tábor országaiban senki nem rendelkezett. A Humboldt Egyetem Orvostörténeti Tanszékének vezetőjeként méltó helyet foglalt el a nagy elődök sorában, akárcsak az Orvostörténeti Intézet élén, ahol szervezőkészsége révén is útmutatással szolgált a felnövekvő orvostörténész-nemzedékek számára. A Német Orvostörténeti Társaság vezetőjeként a tudományos kapcsolatok ápolását tartotta fontos feladatának. Ezt szolgálták a kétévenként megrendezésre kerülő tudományos konferenciák egy-egy közérdekű témában. A résztvevők soraiban a szovjet, amerikai, francia és angol kutatók ugyanúgy megtalálhatók voltak, mint a lengyel, magyar és cseh orvostörténészek és eme országok orvostörténeti társaságai. Visszanyúlt a japán német orvosi kapcsolatokra, ezek kezdete a 18. századra tehető, amely kapcsolatok új folytatást remélhettek volna. Integráló egyénisége miatt őt mindenki elfogadta a keleti és nyugati régiókban egyaránt, a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság szintén vezető posztra emelte. Tudományos kutatómunkájának sarkalatos témája az ókori medicina és természetkutatás, talán még hangsúlyosabban az óegyiptomi és régi keleti medicina hatása a görög gyógyászatra, valamint az antik medicina hatása az európai középkori és reneszánszkori gyógyító művészetre. A közzétett tanulmányok között találjuk K. Sudhoffnak az ókori medicináról vallott felfogását, valamint A. Bier berlini sebész neohippokratizmusának értékelését. Rendkívüli figyelmet érdemel a habilitációs dolgozata, amelyben a farmakológia, nozológia és terápia összefüggéseit elemezte Galénosz orvosi rendszerében.
