Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 200-201. (Budapest, 2007)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
tudományos tanácskozásainak, előadásainak ama mélyenszántó és szerteágazó szövevényébe, amely a két intézményre mindig is jellemző volt, és amely tendencia mind a mai napig töretlenül folytatódik. Új lendületet, témákat és lehetőségeket kapott a tudós társadalom, amikor a Szovjetunió felbomlása után az orosz levéltárak anyaga kutathatóvá vált, és olyan témák is górcső alá kerültek, mint a tudomány és politika viszonya a nemzetiszocialista és kommunista rezsimekben. A szerzők rámutatnak arra, mily mértékben vált a tudomány a politika függvényévé (Rüting: 9-49). A nemzetiszocializmus idejében a halle-wittenbcrgi egyetem a politika számára elfogadhatóvá tette a tudományt, a hallgatók és professzorok egyértelműen a háború szolgálatába állították a kutatásokat (Eberle: 165-189). Etikai kérdésekkel nem foglalkoztak és nem is vetettek fel ilyeneket. A 19-20. század fordulóján az egyetem átszervezésére került sor. Modernizálás címen jelentős átalakításokat hajtottak végre (Boehm: 73-164), - amely a francia forradalom és szabadságharc után a régi birodalomban már igencsak szükségszerűvé vált, - és lerakták azokat az alapokat, amelyeken a későbbi fejlődés megindulhatott. A szépen kibontakozó német-orosz tudományos együttműködés a pszichoneurológia területén - a szentpétervári Bechterev-Intézet és a Leopoldina között - (Kästner: 191-221), az agykutatás intézményesítését jelentette, ugyanis a kutatómunka a klinikai tevékenységgel szerves egységben működött. Ezek a munkák az első világháború miatt ugyan hátrányt szenvedtek, de eredményük nem vitatható. Bechterev halála után, főleg pedig a második világháború miatt ez az együttműködés teljesen megszűnt. P. Pavlov munkásságának újraértékelése is napirendre került. Ő 1925 óta tagja, majd 1935-től már tiszteletbeli tagja volt a Leopoldinának, tanait a tanítványai rehabilitálták. Az 1970-es években új kommunikáció kezdődött, 1991 után pedig, az újonnan megszervezett és megnyitott Bechterev-Intézet felvette a kapcsolatot a német tudósokkal, és a nemzetközi tudományos életbe is bekapcsolódott. Az agykutatás területén a Timofejev-Rcssovszkij házaspár szerzett évtizedeken keresztül halhatatlan érdemeket Berlinben a Kaiser-Wilhelm-Intézet tagjaiként és a Szovjetunióban is, bár a szakma csak a férfi teljesítményét ismerte el. (Vogt: 247-266). Rajtuk kívül még 5 házaspár dolgozott e szakterületen. Rehabilitációjuk 1991 után volt lehetséges. A genetika és fejlődéskutatás képezi három szerző feldolgozását (Kaasch-Kaasch-Hossfeld: 333-427). Darwin legjelentősebb müve megjelenésének 100. évfordulója jó alkalmat biztosított az ünneplések mellett arra is, hogy a Szovjetunióban elhíresült „liszenkói" állásfoglalással szemben éppen e tudományág és fejlődéselmélet helyességét és létének szükségességét lehessen hangsúlyozni. Ezt tette a Leopoldina, amikor önállóan cselekedett, és a tudomány függetlenségét hangsúlyozta a politikával szemben. A genetika fejlődése a kezdetektől a 20. század végéig (Hagemann: 447-469, 1. rész) a témája annak a feldolgozásnak, amely számba veszi és értékeli az állat- és növénykísérleteket neves professzorok vezetése alatt. A biotechnológia története és filozófiája is figyelemre méltó (Debru: 267-279), szempontjai: a biotechnikák történelmi kontinuitása, a természetes és természettudományos közti különbség, - aminek határait nem könnyű meghúzni! - valamint a lehetőségek és kívánalmak. Az új technológiák szétfeszítik a hagyományos filozófiai kereteket. Figyelmet érdemel a gerontológiai kutatás, és M. Bürger munkásságának értékelése (Seige: 51-72), aki kifejlesztette az alapokat a hosszú távú és szerteágazó munkához, és elindította azokat a szakembereket, akik ma vezetői ennek a tudományágnak. A 18. század egyik legjelentősebb botanikusának Johannes Fledwignek 1790-1792 között Paul Usterinek és J. Chr.von Schrebernek írott levelei adják az alapot ahhoz, hogy a szerző (Wagenitz Wissemann: 431-445) megkísérelje felvázolni Hedwignek azt a munkáját, amely a mohák rendszerezéséhez vezetett (a mohák Linnéje!), aki a mikroszkópot is bevonta a kutatásba. A kristályképzödés és szervezetfejlődés összehasonlító elemzése E. H. Weber munkájában képezi MüllerStrahl feldolgozását (283-331), amelyben rámutat, nézetei az akkori matematikai filozófián alapulnak. Különlegességnek számít Hentschel dolgozata (223-245), amelyben a szerző spektrumokat kísérel meg „feltérképezni" és „kartonozni". A kötetre a feldolgozásra szánt témák sokszínűsége jellemző. Elmélyült értékelést, történeti összefüggést prezentál, amit a névmutató szerencsésen kiegészít. A könyv jó tanulság arra, hogy a Leopoldina és a HalleWittenbergi Matin-Luther Egyetem ilyen elmélyült munkához ad lehetőséget, és biztos lehet abban is, hogy a szakemberek figyelmét permanensen magán tudhatja. Rákóczi Katalin
