Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 198-199. (Budapest, 2007)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - ÚJVÁRI Hedvig: A disszimilációtól a cionizmusig. Az elfeledett Max Nordau pesti évei (1849-1880)

Magyarok, zsidók, németek Nordaut iskolásként már érintette az Októberi Diploma azon rendelkezése, miszerint az oktatás hivatalos nyelve a magyar lett. Az apa, Südfeld Gábriel, aki eddig mint német nyelven oktató házi tanító kereste kenyerét és a magyar kultúra iránt mély megvetéssel viseltetett, elvesztette az állását, és ezáltal a Südfeld család a megélhetés biztonságát. A magyarizálódás folyamatát kulturális és anyagi szempontból egyaránt negatívumként élték meg. Ez a keserűség később visszaköszön Nordau bestsellerében, az Entartungban (1892/93), amelynek vezérgondolata abban áll, hogy Goethe és Schiller kultúrájától való bármiféle eltávolodás kulturális elfajuláshoz vezet. A magyarokhoz való asszimilálódás gondolata undorral töltötte el Nordaut, aki mindvégig német író akart maradni. Úgy gondolta, hogy a névváltoztatással megszabadult a zsidó gyökereitől, a magyarságtól való szabadulás módját pedig a megszokott környezet elhagyásában látta.

32 Nordau viselkedése és cselekedete sokkal inkább kivételnek, semmint korának általános tendenciájaként értékelhető. A báró Eötvös József által támogatott 1867. december 17-i emancipációs törvény a magyar zsidóság asszimilációs törekvéseinek katalizátora volt.

3j Az 1914-ig terjedő időszakot politikai és gazdasági integráció jellemezte, a zsidóság a gazdasági életben folyamatosan jutott előbbre, lélekszáma 1869 (542.000) és 1910 (911.000) között számottevően nőtt/

14 Ez a növekedés még jobban érzékelhető a fővárosi zsidó lakosság számarányaiban, amely az említett évtizedekben több mint négyszeresére nőtt: 44.890 zsidó lakost jegyeztek a statisztikák 1869-ben, 70.879-et 1880-ban, majd 203.687-et 1910-ben. Ez százalékos eloszlásban 16,6 %-ot (1869) illetve 23,1%-ot jelent (1910).° 1881-ben a fővárosi zsidóság 59 %-a vallotta a magyart az anyanyelvének, tíz évvel később ez az arány elérte a 75 %-ot.'

16 Karády Viktor az asszimilációt a magyar társadalom és az asszimilálódok érdekközösségének nevezi, amely a zsidóság kollektív biztonságát szolgálja. A liberális gondolkodású nemesség a folyamat támogatását nemzeti érdeknek tekinti, ugyanis az asszimiláció egy olyan társadalmi réteg létrejöttét eredményezheti, amely a nemzeti polgárság feladatait látja el, és a nemzetiségek egyensúlyát a magyarság javára billenti. A nyelvi és kulturális asszimiláció, az elmagyarosítás, az erős nemzeti tudat megszerzése, a magyar nemzeti államiság iránti lojalitás két emberöltőn keresztül zajlott le. Az asszimiláció és a polgárosodás sikeres folyamata egymással összefüggnek, ami jól meg32 Vö. Schulte, 37ff. Az asszimiláció folyamatának megértéséhez lásd: Kovács András: Az asszimilációs dilemma, in: Világossúg. 1988, 8. szám, 605-612.; Nathaniel Katzburg: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon. Budapest, 1999 (= Osiris Könyvtár Hungária Judaica 14); Gyáni Gábor: Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtörténetben, in: Valóság, 1993, 4. szám, 18-27.; Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és KeletEurópában a 19-20. században. Debrecen, 1997; Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Budapest, 1997. 34 Katzburg, 57. Ugyanakkor a szerző utal arra is, hogy a hagyományaihoz ragaszkodó zsidóság ezt a folyamatot inkább szkeptikusan szemlélte, és az emancipációs törekvések okozta megosztottság végül a totális szakadáshoz vezetett. Forrás: Zeke Gyula: A budapesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korszakában (18671914), in: Hét évtized a hazai zsidóság életében. 1. rész. Budapest, 1990, 162-183., itt 163. A zsidóság országos eloszlása (8,3 % /1869; 11,3 % /1880; 22,4% /1910), valamint a városi zsidóság országos aránya (29,9%/ 1869; 35,1 %/1880; 50,8 %/19l0) is értelemszerűen növekedést mutat. 36 Lásd Kovács, 605.