Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 196-197. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - FAZEKAS Tamás: A Wolff-Parkinson-White szindróma áttekintő története

2005 márciusában a rostocki von Knorre jóvoltából megtudtuk, hogy kamrai praeexcitatiót és orthodrom PSVT-t szemléltető közlemény már Cohn és Fraser 1913-i cikke előtt megjelent. Von Knorre rámutatott, hogy a paroxysmalis tachycardia egyik első leírója, a düsszeldorfí belgyógyász-neurológus August Hoffmann (1862-1929) 1909-ben a Münchener Medizinische Wochenschriftben közzétett dolgozatában, valamint 1914-ben kiadott EKG-monográfiájában olyan eseteket és EKG-felvételeket mutatott be, amelyeken egyértelműen fölismerhető a WPW-szindrómára jellemző delta-hullám (2. ábra) és az AVjárulékosköteget involváló orthodrom AVRT. A von Knorre dolgozata előtti kardiológiatörténeti irodalom, beleértve Snellen, Aeterno és Lüderitz kézikönyveit, nem említi August Hoffmann úttörő munkáit. Korábbi hazai megfigyelések A magyar elektrokardiológia bölcsője az első világháború előtt a bp.i tudományegyetem II. számú belklinikája volt, amelyet 1908-1921 között a róla elnevezett műfogásról és tankönyveiről híressé lett bel- és ideggyógyász, Jendrassik Ernő (1858-1921) igazgatott. Az ő klinikáján dolgoztak az első magyar „belgyógyász-kardiológusok": Herzog Ferenc (18791952), Ángyán János (1886-1969) és Boros József ( 1890-1962). A Trianon után Pécsett belgyógyászati iskolát teremtő Ángyán még 1912/13-ban, Budapesten észlelte azt a 34 éves, paroxysmusos palpitacióktól szenvedő nőbeteget, kinek kórtörténetét a Zentralblatt für Herz- und Gefässkrankheiten 1914. augusztus 1-i számában közölte. Az esetleírásból kiderül, hogy a páciens erőltetett légvétel-visszatartással maga is meg tudta szűntetni a 180200/perc frekvenciájú PSVT-t. A jobb és bal carotis-tájék kompressziójával kiváltott bolygóideg-izgatás szívműködésre kifejtett hatását összehasonlítva Ángyán ama véleményének hangot, hogy a sinuscsomót a jobb, az AV-csomót ellenben a bal oldali nervus vagus cardialis efferens rostjai idegzik be. Következtetését arra alapozta, hogy a jobb oldali carotistájék megnyomása másodpercekig tartó sinuscsomó-leállást, a bal glomus caroticum kompressziója PR-megnyúlást idézett elő. Megfigyelte azt is, hogy a PSVT-t a bal bolygóideg mechanikus izgatásával lehetett hathatósabban lassítani és/vagy megszakítani. EKG-n szemléltette, hogy bizonyos sinusütésekben a PR-intervallum nagyon rövid („PR = 0") és az Rhullám kezdeti, felszálló ágán megtöretés látható, amely (mai szemmel vizsgálva) minden kétséget kizáróan delta (A)-hulIámnak felel meg. Az Ángyántói bemutatott betegnek vitathatatlanul intermittáló WPW-szindrómája volt, a német dolgozat azonban elkerülte az angol szerzők figyelmét, úgyhogy később sem vettek róla tudomást, nem idézték. A WPW-szindróma nevén nevezett, mostani elektrokardiológiai és patofiziológiai tudásunk fényében is korrekt első hazai leírása Zár day Imre (1902-1968) érdeme. Az Orvosi Hetilap 1937. évi 17. számában egy hét éves fiúgyermek kórtörténetét és EKG-it mutatta be. A dolgozatot a szív intrauterin fejlődésének rövid ismertetésével kezdte, s utalt a Paladino és Kent által leírt AV-izomhidakra. Leszögezte, hogy „a Paladino-Kent-nyaláb — mint ritka fejlődési rendellenesség — emberben a méhenkívüli életben is megmaradhat" Ma is helytálló következtetéseit nem csupán a három klasszikus Einthoven-féle végtagi bipoláris elvezetés elemzésére alapozta, hanem, nagyon leleményesen és az idő tájt szokatlanul, monopoláris mellkasi elektródot tétetett a szegycsont jobb széle mellé, az V. bordaközbe, valamint a bal medioclavicularis vonalban a III. bordaközbe, hogy a bal és a jobb kamra depolarizációjának időbeli viszonyát is tanulmányozhassa. Megfigyeléseit össze-