Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEW

abban rejlett, hogy az idők folyamán számos, nemzetközileg elismert szakembert alkalmazott, akik közül többek kiváló szakmai felkészültségük mellet jelentős szervezőképességről tettek tanúbizonyságot. Tevékenyen mozdították elő a hazai orvosképzést és az egészségügy fejlesztését. Alkotó munkásságuk értékes örökségünk, melyeknek máig élő hatása tiszteletet vált ki belőlünk. A nagyszombati orvoskar azzal a nemes szándékkal indult, hogy a kor igényeinek megfelelő, korszerű képzés feltételeit és szakmai műhelyeit megteremtse. A magyar orvosképzés eme bölcsőjét a 18. század második felében az Európa szerte felbukkanó haladó eszmék is formálták. Meggyőződésem, hogy orvosképzésünk hagyományai, küzdelmes múltja, azok napjainkban is időszerű tanúságai késztethették Schultheisz Emil professzort arra, hogy a Nagyszombati Egyetem első orvos-tanárainak és orvoskarának történetét a „Mesterek és tanítványok" sorozat tanulmánykötetében közre adja. Ezzel a tudományos igényű, a Nagyszombati Egyetem Orvosi Fakultásának múltjáról szóló, elemző tanulmányok új tartalommal és ismeretanyaggal egészülnek ki. Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a kiváló tudós, orvostörténész ismét nagy feladatra vállalkozott, amikor tudományos igényű, szigorúan a tényeken alapuló betekintést nyújt az egyetem orvoskarának alapításába. Az igényesen összeállított orvostörténeti anyag tanulsága számunkra az, hogy a múlt kötelez, a történelem pedig tanít. A könyvben a Nagyszombati Egyetem orvoskarának múltja, tanárainak élete olvasmányos stílusban kerül bemutatásra. A szerző hiteles életrajzi és orvostörténeti adatokkal érzékelteti a tanárok küzdelmét, hogy a szűkös anyagi körülmények között lépést tarthassanak az akkoriban fejlődésnek induló, európai orvosképzéssel. Rávilágít arra, hogy a tudományos munka során a cél eléréséhez nem elegendő az egyén tehetsége és elszántsága, egy vezetőnek számtalan más tulajdonsággal és felismerő készséggel kell rendelkeznie. Schultheisz professzor a VII. fejezetben mutatja be az orvoskar szellemiségét és múltját. A saját kutatásai mellett úgy tekint vissza a 18. századba, hogy rávezeti az olvasót azokra a szellemi áramlatokra, amelyek formálták a Nagyszombati Egyetem arculatát és általuk a jövőjét. Már a tartalomjegyzék igen értékes ismeretanyagot kínál. A bevezetőből világosan megfogalmazódik, hogy Európa szellemiségéhez közel álló felsőoktatás a 18. században sem létezhetett orvoskar nélkül. Az I. fejezetben, az egyetem alapításának előzményei kapcsán arról tájékozódhatunk, hogy az orvoskar alapítását megelőzően működött egy nem hivatalos, viszonylag szűk körű, de jól működő, az orvosképzés részfeladatait felvállaló ún. orvosi magániskola intézmény, ahonnan számos, később híressé vált orvos került ki, mint Hermann András, Madai Dávid Sámuel. Szemléletes képet kapunk arról, hogy a magániskolák teremtették meg azt a gyakorlatilag egyedüli lehetőséget, amely biztosította a külföldi - Jena, Halle - egyetemi képzésre történő előkészítést. A szerző két személyiséget emelt ki, Moller Károly Ottót, aki II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvari orvosa volt és Fischer Dánielt, aki Késmárkon működtetett magániskolát. Moller Károly Ottó nevéhez fűződik a hírneves „Academia Molleriana", és az első magyar orvosi folyóirat terve. A fejezet végén olvashattunk az egyéni magánoktatást végzőkről, Görgey Pálról, Köleséri Dánielről és Weber Jánosról, akik vállalták egy-egy orvosjelölt előkészítését és felkészítését a külföldön folytatandó tanulmányokra.