Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Géra Eleonóra Erzsébet: Egészségügy, demográfia és járvány a 19. századi Baranyában
Tífusz A hasonló tünetegyüttesek miatt két különböző kórokozó által előidézett betegséget neveznek a források tífusznak. Mindkét betegség nagyon magas lázzal és napokig tartó elborult tudati állapottal jár. Nevüket a görög "typhös" ködös vagy füstös jelentésű szóból származtatják. A források nem mindig jelölik meg egyértelműen, hogy hastífuszról vagy kiütéses tífuszról van-e szó. A magas lázzal járó betegségeket gyakran (hasi vagy bél) hagymáz vagy (kiütéses) hagymáz néven említik a források. A hastífusz (typhus abdominalis) megbetegedést a Salmonella genusba tartozó S. typhi baktériumok okozzák. Kórokozóját 1880-ban Eberth fedezte fel. Az enyhébb lefolyású paratífusz kórokozóját (S. paratyphi) 1896-ban írta le Achard és Bensaude. A században azonban még nem tudták megkülönböztetni, hogy melyik baktérium okozza a fertőzést. A paratyphus baktérimok nagyon ellenállóak ugyanis vízben, élelmiszerben vagy ürülékben egy vagy két hónapig életképesek. Az emberi szervezetbe szájon át kerülnek és a vékonybélben fejtik ki hatásukat, majd elszaporodásuk után a véráramba is bejutnak. A betegség átlagosan a fertőzést követő második héten tör ki, de a lappangási idő 3-30 nap közti is lehet. A betegséget kiheverő beteg egész életére védettséget szerez. Gyógyulás után a szervezetben élő kórokozók maradhatnak vissza tünetmentesen, ezek fokozatosan a széklettel, és esetleg a vizelettel hagyják el a szervezetet. A hastífusz kórokozója ugyanolyan ellenálló, mint a kiütéses tífuszé. Ivóvízben és iszapban hetekig elél. A beteg tárgyainak érintése, étel, víz, tej és a rovarok (főleg a legyek) a legfontosabb terjesztői. A beteg már a lappangási időben is fertőzhet. A fertőzőképesség a betegség harmadik hetében a legnagyobb. Gyógyulás után a betegek 10%-a 1-3 hónap alatt kiüríti szervezetéből a kórokozókat, de 1-2%uk élete végéig életképes baktériumokat ürít ki rendszeresen. A hastífusznak négy fő szakasza van a tünetek megjelenésétől számítva. A kezdeti szakaszban levertség, étvágytalanság, fejfájás és székrekedés alakul ki. A láz lassan emelkedik, majd a második héten a lázas szakaszban 39-41fok körük állandósul, a beteg láza reggel alacsonyabb, majd este magasabb lesz. A beteg a magas láz hatására gyakran kerül öntudatlan állapotba. A diagnózis felállításában segíthet a megnagyobbodott jól tapintható lép. A 8-10. nap körül a bőrből kissé kiemelkedő, nyomásra elhalványuló 2-4 mm átmérőjű roseolák jelennek meg. A betegség mélypontja a második hét vége. Ezután a láz lassan csökkenni kezd és kialakul a borsópürére emlékeztető hasmenés. A betegség során súlyos esetekben szövődményként fekélyek képződhetnek. Előfordulhat a bél perforációja is, vagy a beteg szíve a tartósan magas hőmérséklet miatt kialakult megterhelést nem bírja, és megáll 119 . A kiütéses tífusz (typhus exanthematicus) kórokozója a Rickettsia prowazeki baktérium. A baktériumot csak 1901-ben sikerült kimutatni, majd tulajdonságait 1913-ban írták le. A betegséget kizárólag a ruhatetü terjeszti, közvetlenül az ember nem. A fertőzött vért szívott tetű is hamarosan elpusztul, ezért két hétnél tovább csak kivételes esetben fertőz. A legtöbb megbetegedést a kora tavaszi és a téli hónapokban észlelték, ekkor ugyanis a kis helyre zsúfolódott lakosság körében nagyobb volt az esély a fertőzésre. A megfelelő higiénia kialakításával a terjedést meg lehetett gátolni. A baktériumok a kiserek érfalainak plazmáiban telepednek meg, majd elkezdenek szaporodni. 1-2 hét lappangási idő után hirtelen 119 Jurányi R.: A fertőző betegségek általános és részletes járványtana. Bp. 1997. 263-271
