Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

ADATTÁR - DOCUMENTS - Józsa László: Az orvosi, állatorvosi és gyógyszerészeti irodalom Bizáncban

(mékonion) intoxikáció tünettanát és kezelését. Olvashatunk a mérgező növényekről és ellenmérgeikről (SZABÓ és KÁDÁR 1984, SCARBOROUGH 1984). Több, elveszett müvét csak hivatkozásokból, kommentárokból ismerjük (KÁDÁR és TÓTH 2000). Ilyenek voltak az Ophika (A kígyók), Künégetika (A vadászat), Melisszourgia (A méhészet) és a Georgika (A földmüvelés). Rómanosz Koubouklisziosz (10. század) a konstantinápolyi Mürelaion kórház orvosa. De acutis et diurnis morbis című összefoglalója tulajdonképpen tankönyv, amelyet orvostanhallgatók részére készített. A kor szokásának megfelelően fejtől - lábig sorra veszi az akkoriban ismert betegségeket, rövid tünettani, kezelési és kórjóslati megjegyzéseket fűzve az egyes kórképekhez, de elméleti fejtegetésekbe nem bocsátkozik. Az utcai orvosok kézikönyve ismeretlen szerző (vagy munkacsoport) müve, elsősegély nyújtási ismereteket, rövid tünettani leírásokat tartalmazott (KOUSIS 1928). Részben az utcai orvosok, részben a cirkuszi pártok szolgálatában álló doktorok látták el a sportsérüléseket, a gyakorta előforduló tömegverekedések kárvallottjait (RAMBAUD 1870). Voltaképpen elkésett alkotás, mert az „utcai orvosok" éppen a tizedik században kezdtek gyérülni, és a járóbeteg rendelések kialakulásával a tizenkettedik századra ez a feladatkör megszűnt. Az ezredfordulóig számos orvos az utcákon kóborolva kúrálta a hozzájuk fordulókat, részesítette elsősegélyben a sérülteket, eszméletüket vesztetteket, küldte kórházba a gyakran járni sem tudó betegeket, szeretetotthonba a magatehetetleneket. Theophilosz Nonnosz (Theophilosz Khrüszobalantosz, Theophanész Nonnosz) Bíborbanszületett Konsztantin személyi orvosa, kórházi főorvos. MILLER (1985) állítja, hogy a Laurentius Kódex sebészeti írásait (74.7) Theophilosz állította össze. A vitatott szerzőségű sebészeti enciklopédián kívül két monográfiáját tartjuk számon. A Szünopsziszában két fővárosi kórház anyagára támaszkodva, a Paulosz Aigineta utáni századok sebészeti és műtéttani ismereteit foglalja össze. A könyvnek két variációja maradt ránk a Codex Parisiensis supplementum Graecum-ban és a Codex Vaticanus Graecus-ban. Mondanivalójából kiemelendönek tartom, hogy javasolja a műtéti vértelenséget, pontosan megfogalmazva annak módozatait.

6 Valószínűleg sokat foglalkozott daganat sebészettel, ugyanis mindkét könyvében vissza-visszatér a tumorok eltávolításának lehetőségére. A Szünopsziszban a tömött, kemény daganatot szkirrhoi-nak, a lágyabb konzisztenciájút karkinoi-nak nevezi. Ez utóbbit korunk orvostudománya carcinoma, az előbbit scirrhus, vagy carcinoma scirrhosum névvel illeti. Leírásában szereplő ongoi, mai vélemény szerint jóindulatú (felszín közeli) daganat lehetett. Helytálló megállapítása, hogy a rosszindulatú daganatokat külső, mérgező anyagok (mai nevén rákkeltök) okozzák. Az Epitomé-t császárának bíztatására készítette el 297 fejezetben (KÁDÁR 1992). A kézikönyvben a betegségek pontos meghatározása, tünettani összefoglaló és kezelési útmutató található. Terápiás tanácsai között a gyógyszereken kívül szerepel a gyógyfürdő, ülőfürdő (amit lumbágó esetén tart szükségesnek), fizioterápia, valamint a gyógyászati segédeszközök (THEOPHANIS 1862). 6 A modern sebészetbe Eschmarch vezette be a műtéti vértelenítést, csaknem kilenc évszázaddal Nonnosz időközben feledésbe merült leírása után.