Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)

Birtalan Győző: Üzenetek az európai múltból - (Idézetgyüjtemény)

szellemisége, nyitottsága, elfogulatlansága, bölcs embersége kultúránk egyik abszolút tájékozódási pontja. Ráadásul ő ezeket az erényeit az európai történelem egyik legtürelmetlenebb, legkegyetlenebb időszakában a társadalmi élet valóságában is gyakorolta. Mindez a róla szóló közhelyek közé tartozik, aki pedig olvassa, meggyőződhet arról, milyen elegáns, világos, finom humorú közvetlen nyelvezettel szólított meg bennünket. írása évszázadok óta nem csupán tanácsadó, de vigasztaló is a nehéz fordulatokban. Az az Auróra-kiadvány például, amelyből a mostani idézeteket hoztam, 1957-ben történelmünk utolsó nagy megpróbáltatását követően jelent meg. Montaigne természetesen elkötelezett híve volt a kulturális élet egészséges anyagcseréjének. Az alábbiak is a szellemi demokrácia és a tudás megbecsülése mellett foglalnak állást: „Szerintem a vitatkozás érleli a szellem legtöbb gyümölcsét. Ez a léleknek legtermészetesebb gyakorlata. Sokkal kellemesebb, mint bármelyik tevékenységünk. Ezért, ha most kényszerítenének a választásra, szívesebben hagynám kiszúratni a szemem, mint kivágatni a nyelvem, vagy ólmot öntetni a fülembe... " „Ha ellentmondanak, figyelmemet ébresztik fel, nem haragomat. Üdvözlöm azt, aki ellentmond nekem, és megtanít az igazságra. Az igazság ügye legyen mindnyájunk közös ügye. " (Montaigne: Esszék, III. 8.) „A tudnivágyás legbelsőbb igényünk. Minden út jó, ha hozzá vezet. Ha értelmünk gyarló, tapasztalatunkkal kerülünk hozzá, bár ez az eszköz keveset ér. Am az igazság megismerése olyan nagy dolog, hogy nem kerülhetsz meg egyetlen utat sem, ami közelebb visz hozzá. Az értelemnek annyi arca van, hogy nehéz választanod, melyikhez csatlakozz. így vagy a tapasztalattal is. A tényekből sohasem szűrhetsz elég bizonyosságot, mert a tények sohasem egyformák. A dolgok tarka szőttesének legfőbb törvénye: a különbözés meg a sokféleség..." (Montaigne: Esszék, III. 12.) Montaigne szellemi örökségét többek között behatóan tanulmányozta William Shakespeare is. Az angol géniuszról szóló közkeletű megállapítások közé tartozik, hogy mindent tudott rólunk és ezt a legszélesebb közönség számára befogadhatóan képes volt drámáiban átadni. Shakespeare a lényeges vonásokban ismétlődő emberi sorsot nem csak kivételes lélektani érzékenysége, beleélő képessége folxtán értette. Ezt a mindent átfogó, távlatokat átölelő látásmódot a történelmi és kulturális ismeretek korabeli kitágulása tette lehetővé. Az európai ember új világképe nyílt meg. Ezzel összegeződött a reneszánsz kibontakozása, mely először Shakespeare legjobb alkotásaiban jutott el a csúcsra. E végtelen gazdagságú művek kincsestárából mutatunk be két csodálatosan megfogalmazott gondolatot: „... Figyeld csak meg a vad, laza nyájat vagy betöretlen csikók fajzatát, amint bolondul szökellnek, nyihognak, mert vérük heve ezt kívánja meg; De ha meghallják a trombita hangját,