Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 190-193. (Budapest, 2005)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - Balázs Péter: Magyarország és a Habsburg Birodalom szerepe az 1770. évi Generale Normativum létrehozásában
A magisztrátusok két vonatkozásban voltak kötelesek alsóbb rendű rendelkezésekkel kiegészíteni a Generale Normativumot: (1) helyi járványügyi szabályozást alkottak, és (2) foglalkozási utasításokat adtak ki az egészségügyi szolgáltatók részére. A Generale Normativum második része kizárólag a Török Birodalommal határos, és állandó veszélynek kitett területek járványügyi szakigazgatásával foglalkozott. Amennyiben az ország belső területein is akut járványveszély állt elő, például egy-egy góc kialakulásával, a határövezethez hasonlóan itt is a központi kormányzat intézkedett (vesztegzár elrendelése és kordonok felállítása). Erről azonban csak közvetett módon értesít a normaszöveg. Késedelmet nem tűrő esetekben ugyanis, a központi irányítás bevezetéséig az intézkedéseket - utólagos jelentési kötelezettséggel - a helyi igazgatás foganatosította. Ennek szervei a Habsburg-birodalom örökös tartományaiban a központosított végrehajtás helyi elöljáróságai voltak. Ilyen esetekben Magyarország vármegyéi és szabad királyi városai is csak a halaszthatatlan esetekben rendelkezhettek. A fent említett (l)-es és (2)-es tárgykörben azonban a magyar önkormányzatok önálló rendeleteket alkothattak. Foglalkozási szabályok kiadása Az örökös tartományi változatban a jogszabály szerint „...ezennel elrendeljük a többszörösen hivatkozott Egészségügyi Bizottságainknak, hogy az orvosok, sebész-mesterek, fürdősök és bábák részére előírt, és az alábbiakban következő utasításokat az érintetteknek kiosztva ismertessék, valamint azok teljesítését minden igyekezetükkel ellenőrizzék , \ Külön megjegyzés hiányában a fentiekből az következnék, hogy a „kiosztás" kizárólag német nyelven történt, azonban már az 1753. évi, Prágában kiadott szabályzat szerint az uralkodó lehetővé tette, „...hogy a Rendtartásból az egyes szakmákat illetően külön-külön kivonatok készüljenek, és a bábákról szóló passzus cseh nyelvre is lefordíttassék...". Magyarország nyelvi sajátosságait a Helytartótanácshoz intézett, és az előzőekben már hivatkozott 1770. április 25-i uralkodói utasítás vette figyelembe. Ebben a leiratban szerepelt ugyanis, hogy „...a Generale Normativum sajátos utasításai a szolgálatban álló sebészmesterek, patikusok és bábák részére Magyarországban és csatolt részeiben használatos nyelvekre fordítva... tudomásul vétessenek!'. Természetesen a latint eleve értő orvosok nem szerepeltek a címzettek között. A helyben használatos nyelvekre a fordításokat - egységesen az egész országra nézve - a Helytartótanács Egészségügyi Bizottságának kellett volna elkészítenie. Magának a gyakorlatnak különben előzménye is volt, például a Torkos-taxa esetében, amelynek a kiadása latin, magyar, német és szlovák nyelven történt. Jelen esetben a Helytartótanács a kötelezést úgy értelmezte, hogy az nem az Egészségügyi Bizottságot terheli, hanem a helyi magisztrátusokat, pontosabban azok physicus-doktorait, és ennek megfelelően intézkedett. A visszaérkezett jelentések mind beszámolnak a feladat végrehajtásáról, de csak PestPilis-Solt vármegye mellékelte teljes terjedelemben azokat a foglalkozási utasításokat, amelyeket Veza Gábor (1728-1799) physicus-doktor (később az ország első protomedicusa) állított össze. Ezekből azonnal megállapítható, hogy jelentősen rövidebbek a Generale Normativum megfelelő részeihez viszonyítva. A sebészmestereknek és patikusoknak készített változat latinul, a bábáknak szóló magyarul íródott. Kétségtelen, hogy a Veza Gábor által végzett csonkítást részben az eredeti jogszabály szerkesztése is
