Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)
KÖNYVSZEMLE - BOOK REVIEWS
megismerése új távlatokat nyitott az immunkémia kibontakozása és további géntechnikák kidolgozása előtt. Ebben a témakörben igen termékeny nemzetközi együttműködés bontakozott ki. Ugyanez történt az izomfehérje, az izotóp-anyagcsere kutatások területén is. Az endokrinológiában a legjelentősebb előrelépés a fogamzásgátlók előállítása, általános és gyakorlati alkalmazásának kidolgozása volt. A fogamzásgátló tabletták forgalmazásában, a forgalmazás törvényi szabályozásában persze a helyi tradíciók, a társadalmi közfelfogás, a morális meggondolások is szerepet játszottak. Ebben a franciák már említett konzervativizmusa is érvényesült. Az élet tudományára alapozott biomedicina megvalósításában kitüntetett helyet kell kapjon az állam, mint vállalkozó. Szoros szakmai kapcsolat szükséges a biológusok, biokémikusok, gyógyszerkutatók, egészségügyi intézmények, illetve a fejlesztő- eszközgyártó ipar között. Ez a koordináció részben a háborús viszonyoknak is köszönhetően, az USA-ban fejlődött ki a legátfogóbban. A francia viszonyok ehhez képest elmaradottak voltak a kutatásszervezés, a témakontroll, a jogi szabályozás hatékonyságában. Ezzel szemben a franciák közelebb álltak a realitásokhoz az orvosi szempontú kérdések feltevésében, az innovációban. A tudományfejlődés legutóbbi évtizedeiben a nagy apparátusú báziskutatások elsődleges rangja nem vitatható. Ebben a folyamatban a demedikalizációs tendenciák szükségképpen felerősödtek. Ennek a helyzetnek azonban nem csupán előnyeit láthatjuk, de hátrányaival is számolnunk kell. A Claude Bemard és Pasteur hagyományain felnőtt francia tudósok erre a problémára - a könyv tanúsága szerint - még érzékenyebben reagáltak. Birtalan Győző Géczi J.: Rózsaliagyományok. (Iskolakultúra-könyvek, 17.) Pécs, Iskolakultúra, 2003. 239 p. ill. A művelődéstörténet oszthatatlan: valójában sem technikatörténet, sem tudománytörténet, sem művészettörténet, sem pedig orvostörténet nem létezik önállóan, hiszen minden összefügg mindennel, és semmi nem érthető teljesen az előzmények és a körülmények teljessége nélkül. A Géczi János - neves művelődéstörténész, író, költő - által tárgyul választott rózsa története is ezt a tényt igazolja. Ennek az emberi kultúrhistóriában, szimbolikában, gondolkodásban oly jelentős szerepet játszó virágnak szirmán és levelén mintha minden kor, kultúra, hit és remény otthagyta volna lenyomatát. Géczinek ugyan nem ez az első rózsakönyve, és korábbi tanulmányköteteiben, cikkeiben is sok szó esett már a rózsáról, ez a kötet azonban igazi újdonság, mégpedig több szempontból is az. A könyv több, egymással látszólag csupán tárgyukban összefüggő fejezetből, részben vagy egészben korábban már megjelent tanulmányból áll. Közülük az első különösen fontos és érdekes az orvostörténész számára, hiszen a herbáriumok, gyógyszerkönyvek rózsaábrázolásainak történetét foglalja össze. Noha a vizsgálat nem terjed ki természetesen minden fontos szerzőre (különösen Bockot, Rösslint, Bauhinust hiányolhatjuk a sorból), az elemzések mégis rendkívül izgalmasak, és mind művészettörténeti-ikonológiai, mind pedig tudománytörténeti szempontból igen magas nívójúak. A második rész a rózsa 16-18. századi szimbolikái szerepével, megjelenési formáival, szemiotikájával foglalkozik. Ez az ikonológia legjobb hagyományait követő fejezet érdekes következtetéseket von le az adott kor „kettős kultúráját", és szimbolikájának eltérő céljait illetően, bizonyítva, hogy egy látszólag jelentéktelen növénymotívum is olyan mikrokozmoszként értelmezhető, amelyben a makrokozmosz törvényei jelennek meg és azonosíthatók. A következő tanulmány a reneszánsz és a barokk költészet rózsaszimbolikáját elemzi a korábban megszokott színvonalon, a barokk vonatkozásában különösen Gyöngyösi István költészetének analízisére támaszkodva. A kötetet két, szintén irodalmi rózsavilág értelmezése zárja: Borges filozofikus, időtlen és rettenetes rózsáitól Saint-Exupéry nyíltan - a recenzió szerzője szerint kissé erőltetetten - jelképes rózsáiig jutunk, ekképpen utazva a növények országából, a festészet birodalmán át az irodalom tengeréig. A tanulmányokat nem éppen első osztályú, fekete-fehér képanyag illusztrálja, viszont első osztályú,gazdag jegyzetanyag egészíti ki, és névmutató zárja. (A munkához egyébiránt Petőfi S. János írt szép előszót) Géczi - kétségtelenül kissé borgesi - könyvében ikonológia, ikonográfia, tudománytörténet, szemiotika, irodalomtörténet, művészettörténet, társadalomtörténet és még sok egyéb ölelkezik és nemz valami, a hazai tudományos irodalomban egészen szokatlant: olyan könyvet, amely elsősorban nem is a rózsáról, hanem talán e világ labirintusáról, bonyolultságáról, ezernyi lehető jelentéséről, a részletek fontosságáról, a helyettesítések lehetőségéről, és egyebek közt - bizonyára - Géczi Jánosról is szól. S ha már ily különös művet merészeltem ajánlani Önöknek olvasmányul, engedjék meg, hogy könyvismertetésemet is szokatlan végszóval, Weöres Sándor két gyönyörű sorával zárjam:„Tág a világ, mint az álom, mégis elfér egy virágon ". Magyar László András
