Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 188-189. (Budapest, 2004)
KÖZLEMÉNYEK - COMMUNICATIONS - Szabó Katalin: A tudományos ismeretterjesztés lehetőségei a fővárosi lapok tárcarovatában, a 19. sz. második felében
írja a szerző. A jelen állapot bekövetkeztét a darwini, evolucionista szempontból írja le, egyszerűen érthetően, tömören: „Csak anyit tudunk bolygónk kifejlődésének kövesült történettáraiból, hogy valamenyi szerves teremtmény nem egyszerre - mintegy varázsszó következtében - emelkedett ki a földből, vagy pottyant le az égből, hanem hogy különböző teremtési időközökben, melyek évezredek hosszú sora által voltak egymástól elválasztva, lassan-lassan, egyszerű kezdeményekből mindinkább tökélyesbűlő teremtmények népesítek be a földet." Érdemes figyelni a terminológiára. A szerző a teremtés, teremtésidő szót használja, mintegy a kontinuitást, az érthetőséget fenntartandó, nem akarva teljesen és egyszerre elszakadni az addig elterjedt nézet terminológiájától. De az is elképzelhető, hogy a szó a „levés", a valamivé válás, a kifejlődés értelmet is magában hordozza. A további megfogalmazásból az tűnik ki, hogy a szerző elfogadja ugyan az állatok egyes fajaival a közeli rokonságot, a fejlődés közös útja azonban szerinte nem volt lehetséges. A darwini elmélet egyik lehetséges recepciója áll előttünk, azt persze már nehéz lenne megállapítani, hogy a szerző valóban így értette az evolúció elméletét, vagy így tartotta megfelelőnek arra, hogy a nagyközönséget megismertesse a kor egyik legnagyobb hatású elméletével. A szerző érezhetően, kimondatlanul is hiányolja a darwini materializmusból az anyag és a szellem kapcsoltára vonatkozó kitételeket. A Mi a halál? x% című tárca, a sorozat harmadik és egyben utolsó darabja, melyben a szerző hivatkozik is két előbbi eszmefuttatására, s jelzi: mintegy kiegészítésként írja ezt a tárcát. Az élet formáit, a szerves élet növény-, állat- és „embervilágát" áttekintő rövid, de igen tartalmas eszmefuttatás, mely az emberi lét anyagi, testi vonatkozásain túli emberi mivoltunk kérdéskörét is feszegeti. A szerző ezen az úton jut el az egyedül az emberre jellemző szellemi élet, ennek szerinte fizikai székhelyét képező agy és az agy szerepének boncolgatásához. Megfogalmazásából kitűnik, hogy - ahogyan ma is, akkor is - többfajta elmélet és felfogás élt egymás mellett. Almássi egyértelművé tette a maga álláspontját, de módot talált arra is - a legfontosabb kérdésben mindenképpen -, hogy a más véleményen lévők elképzeléseit is ismertesse. ,Az agyvelő, mint már említem, a szellem anyagi alapja, és a szellemi élet kiinduló pontja, vagy ha kissé frivol akarok lenni (a frivolitást szereti korunk) az agyvelő a szellemi erők műhelye. A materialisták még tovább mennek: az ő szellemüket az agyvelő és az idegrendszer gyártja." - írja Almássi. Persze nehéz lenne nem észrevenni a megfogalmazásban húzódó iróniát, amellyel a szerző az általa elfogadhatatlan elméletet illeti. Az emberi szellemmel kapcsolatos felfogások, elképzelések elméletiek voltak, és maradtak. Ami azonban az idegi működések kutatását illeti, a 19. század második felében hatalmas lépéseket tett a tudomány ennek megismerésében. Az egzakt neurológia megalapításában nagy szerepet játszott E. H. Weber (1795-1878), aki az érzékelésekkel foglalkozott, vagy Broca (1824-1880), aki már 1861-ben az agyközpontok létezését bizonyította. Almássi írásában kitér az ingerület terjedésének hogyan- és mikéntjére is. Frappáns a megfogalmazás: ,J\4int a távirdában a villanysodronyok, úgy egyesülnek az emberi agyban az egész testben szétágazó idegszálak, és ezek által az ész [•••] nemcsak arról kap — mintegy sürgönyözve — tudomást, mi emberének testében történik, hanem — s ezt különösen — mint hat a bennünket környező mindenség testünkre erőműbeli és vegyészeti tekintetben, hangAlmássi B.: Mi a halál? Fővárosi Lapok 1867/86. 342-343.
