Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)

TANULMÁNYOK — ARTICLES - BALÁZS Péter: Szülészeti szakmaiság és vallási dogmatika a 18. századi bábák működésében

bábának hivatali kötelessége volt az illetékes egyházi szervnek jelenteni a szükségkeresztelés elvégzését, ugyanis a gyermek ettől a pillanattól kezdve már az egyház és a társadalom új tagjának számított. Szükség-keresztelés tárgyában a század folyamán jellemzően kétféle rendelet jelent meg. Az egyik átvette a római katolikus normákat. A másik azokat az összeütközéseket igyekezett kezelni, amelyek a többi felekezettel szemben ebből az átvételből következtek. Az első típusba tartozó rendeletek sorát a Helytartótanács 1731. október 9. napján kelt határozatával kiadott jogszabály indította. Arról szólt, hogy „a bábák a nem-katholikus újszülötteknél is végezzék el a szükség-keresztelést" j

1 Amint az a rendeletből kitűnik, a nem-katolikusok szülésénél egyes bábák ezt nem teljesítették az előesett kéz vagy láb esetében. Az elmarasztaltak felekezetének megnevezése nélkül, „...mindazon bábák viszont, akik a keresztelés alapjait illetően eligazításban nem részesültek, vagy a veszedelemben lévő kicsinyeknek ezt a segítséget megtagadják, illetve elmulasztják, a helyi Magisztrátus által hivatalukból felmentessenek, akár a katolikus paptól származó, akár máskülönben elfogadható bejelentést követően, majd más esküdt bábák, akik munkájukat helyesen látják el, tartoznak őket helyettesíteni, amíg a katolikus pap a vizsgálatot és vizsgáztatást el nem végzi." A nevelő célzatú hitoktatás és dogmatikai vizsgáztatás elrendelése mellett, súlyosabb büntetésnek nyilvánvalóan a foglalkozás gyakorlásától való átmeneti eltiltás számított. A helyettesítő „esküdt bábák" elnevezést a szakmailag alkalmasnak minősített, és a hatóság előtt hivatali esküt tett személyekre alkalmazták. Mária Terézia hozta a következő rendeletet 1742-ben: ,^4 szükség-keresztelést a bábák a helvét hitvallásban születetlek esetében is kötelesek szabályosan elvégezni"^ A jogalkotó — hivatkozva a pécsi püspökség által végzett ellenőrzésre - a bevezető részben taxatíve felsorolja a dogmatikailag kifogásolt jelenségeket. Majd elrendeli, hogy a szükségkeresztel és ellen igét hirdető kálvinista lelkészek (prédikátorok), és az eljárást megtagadó bábák is részesüljenek példás büntetésben. Az indokolás szerint azért, mivel ez a magatartás „...ellene szól az egész keresztény világ rendjének, amelyet emberemlékezet óta mind a katolikusok, mind a nem katolikus hívek kiváltképpen a Magyar Királyságban is gyakoroltak. ..". A büntetés természetét egyébként a rendelet nem közli. Öt hónap múltán, Mária Terézia konkrét esetekre hivatkozva megismételte a rendeletet, mivel „közismertté vált, hogy Nógrád, Bihar, és Tolna vármegyékben a helvét hitvallásúak ellenszegültek ezen kegyes rendelkezésnek, és csökönyösen azt állítják, hogy semmilyen szükséghelyzetben, még a közvetlenül fenyegető halál esetében sem keresztelheti meg az újszülötteket senki más, csakis a prédikátor.,"

19 Tételesen megnevezett büntetést ez a rendelet sem tartalmazott. Nem belső keresztény konfliktusról, hanem más vallású személyek védelméről szól az 1762. jún. 21.-én kiadott rendelet, amely szerint ,A zsidók újszülötteit a szülők tiltakozása ellenében nem kell megkeresztelni"

20 A címmel ellentétben a szöveg nem csak zsidókra, 17 LXF. II. köt. 31. Obstetrices infantibus quoque accatolicis Baptismum necessitatis subministrent. 1743. febr. 27. (a keltezés a továbbiakban nem a királyi rendelet kiadását jelzi, hanem az azt kihirdető helytartótanácsi határozat időpontját). 18 IJÍF. II. köt. 282. Obstetrices baptismum necessitatis quoque infantibus Helv. Conf. rite subministrare valent. 1742. szept. 15. 19 LXF. II. köt. 297. Obstetrices infantes quoque Helv. Confess, baptisent. 1743. febr. 27. 20 LXF. II. köt. 511. Hebraeorum infantes invitis parentibus non baptisandi. 1762. jún. 21.