Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)
TANULMÁNYOK — ARTICLES - JÓZSA László: Laboratóriumi és pathológiai vizsgálatok Bizáncban
Khronogi'aphiá-jában, hogy V. Konsztaníinosz (741-775) császár halálra ítélt bűnözőket adott át vivisectio (=élveboncolás) céljára az orvosoknak. Az írásos emlékekkel egyenértékűek azok a közvetett bizonyítéknak számító felismerések, amelyek kizárólag emberi tetemek boncolásakor állapíthatók meg. Oreibasziosz (4. - 5. század) megfigyelte, hogy az öregkori elbutuláskor az agy jelentősen sorvad, az agykamrák kitágulnak. Oreibasziosz észlelte először a lithopaediont, minden bizonnyal boncoláskor, mert a kőmagzatok nem jönnek világra. A szurokszéklet és a felső gastrointestinal is vérzés kapcsolatának megállapítása (Aetiosz 6. század), valamint az epeút elzáródás, acholiás bélsár és sárgaság összefüggésének tisztázása (Aktuariosz 13.-14. század) ugyancsak feltételezi a boncolásokat. Az arteriossclerosisos zsíros és meszes érfalkárosodás pontos képének ismertetése Theophilosz Protoszpathariosztól (9.-10. század) és Joannész Aktuariosztól (13.-14. század) származik. Szümeon Széth (11. század) a gyomorfekély szabatos leírását hagyta ránk. A példaként felsorolt kórképek, (agysorvadás, érelmeszesedés, gyomorfekély, epekövesség 9 stb.) sem a szabadon élő állatokban, sem a rövid élettartamú háziállatokon nem alakulnak ki, ezeket csak humán obductio alkalmával észlelhették. Az orvosi feljegyzéseket elemezve, valószínűsíthetjük, hogy pathológiai ismereteiket a műtéti preparátumok gondos megfigyelésével egészítették ki. Oreibasziosz az eltávolított, vagy lekötött aneurysmák falában meszes „idegentesteket" talált. Az üszögterhesség (mola hydalidosa) szabatos ismertetése Aetiosztól származik (79. fejezet). Művében hét fejezetet szentel a méh és emlő daganatainak részletezésére. írásában a scirrhus és más emlőcarcinomák, a méhtest és méhnyakrák, valamint a myoma makroszkópos lelete olvasható. A kora-bizánci időszak legnagyobb orvosa Oreibasziosz, kórbonctani és sebészi munkássága mellett szisztematikusan kutatta az anatómiai szerkezetet és a szervek működést. A 4. század végén pontosan ismertette a vérkeringést, megfigyelve a nagy és kisvérkör elemeit, funkcióját. Elkülönítette a verő- és visszereket, s arra is rájött, hogy a kettő között láthatatlan keringés történik. Mint már említettük, közel másfél évezreddel előzte meg Harveyt, aki a feledésbe merült bizánci megállapítást a 18. században újra felfedezte. A vérkörök megfigyelése valószínűleg állatok élveboncolása útján történt. Tudatos munkájának bizonyítéka, hogy az agy, az erek és a szívműködés észlelését követően áttért a vese szerkezetének vizsgálatára. Műveiben rögzítette a vese artériáinak és vénáinak elágazódásait, tőle származik a kötőszöveti tok (capsula fibrosa renis) és a vesekapunak (porta renis) elnevezése. A rostos tok alatt a vese felszínen felismerte és kipreparálta (az újkorban Malpighi-testeknek elnevezett) elemi egységeket, az apró érgomolyagokat, amelyeket az elsődleges vizelet képződési helyének tartotta. Ezek a kb. 0,5-0,7 mm átmérőjű képletek szabad szemmel alig láthatók, ezért joggal tételezhető fel, hogy nagyítólencsét (GÁCS és SOLTÉSZ 1982) használt vizsgálataihoz. Megállapította, hogy az általa szómata tón nephrón-nak nevezett képletekben kapilláris-keringés történik. Oreibasziosz észleléseit Meletiosz Iatroszophiszta (8. századi orvos, filozófus, szerzetes) megerősítette. A 17. században Marcello Malpighi olasz anatómus mikroszkópos elemzéssel fedezte fel ismét az érgomolyagokat és a vesecsatornákat, amiket az utókor a neves orvosról nevezett el (Eftychiadis 2002). Kimutatta, hogy a verőér ágak mind kisebbekre, végül láthatatlan csövecskékre oszlanak. Egyikőjük sem említi a kanyarulatos és kivezető csatornákat, 9 A háziállatok körében kb. félmillió egyed közül egyben lehet epekövet találni (Józsa 1969).
