Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 186-187. (Budapest, 2004)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
A két fő szellemi központ ebben az időszakban a salernoi és a párizsi egyetem - nem csökkentve Montpellier, Toledo, Bologna jelentőségét a leggazdagabb szellemi forrás pedig a görög és római elődök mellett, a középkor arab tudósai. Schultheisz professzor konklúziója: a középkor egyetemeinek orvosi fakultásai mind a curriculumot, mind a tankönyveket illetően a kor tudásának maximumát nyújtották hallgatóinak. így az ezeken nevelkedett orvosok (ideértve a magyar peregrinusokat is) általános és szakmai műveltsége magas volt, melynél fogva avantgárdé szerepet töltöttek be, a medicina határain túl is, a tudomány közvetítésében. Az európai orvosi oktatás korai szakaszára talán legjellemzőbb a medicina és a filozófia elválaszthatatlan evidenciája, ahogy a Corpus Hippocraticumból idézhető: ,/íz orvos, ha filozófus, az istenekhez hasonló." Ez az együttgondolkodás érvényesül a középkorban, sőt a 15.-16. században, a humanizmus korában, amikor a dolgok természete felöl a gondolkodás az ember természetére irányul, az ember önértékelésével foglalkozik a világgal való párbeszéde során. Schultheisz professzor jelen munkájának páratlan értéke, hogy az európai orvosi oktatás történetét nemcsak a korszak nagy orvos-személyiségeinek munkásságán keresztül mutatja be, hanem - tekintettel a filozófia és a medicina szoros kapcsolatára - a filozófiai stúdiumok párhuzamos bemutatásával teszi teljessé az aktuális orvosi szemlélet képét. Donath Tibor Simon, Frantisek: Terminológia medicináé antiquae. Beiträge zur Geschichte der medizinischen Terminologie . Kosice, Pavol Jozef Salärik - Universität Kosice, 2003. 93 p. A kassai nyelvészprofesszor, orvostörténész és műfordító nem túl terjedelmes, ám annál tartalmasabb, német nyelvű munkájában harminc év kutatómunkájának eredményeiből közöl válogatást. Az itt olvasható tanulmányok első pillantásra az ókori orvosi szakszókincs, és orvosi nyelv történetének csupán részletkérdéseivel foglalkoznak, a kötet mégis általános bevezetőként, kalauzként, sőt kedvcsinálóként is szolgálhat a görög-latin orvosi terminológia kutatásához. A gyűjtemény első tanulmánya az orvosi terminológia-történeti kutatások főbb eredményeit, irányzatait, lehetséges módszereit mutatja be, fölhívva a figyelmet a szakterület eddigi legjelentősebb teljesítményeire is. A terminológia-történet a klasszikafilológia részeként elemezheti a görög-latin szókincset és ezen keresztül az orvosi gondolkodást. Az orvostörténet, illetve az általános művelődéstörténet részeként rámutathat a terminológia változásának okaira, körülményeire. A nyelvészet részeként bemutathatja a tudomány és a nyelv párhuzamos fejlődését, foglalkozhat egy-egy kifejezés jelentésfejlődésével, etimológiájával, az eponimák történetével, vagy éppen a teljes szókincs bővülésével. Végül az orvostudomány részeként célja lehet az orvosi nyelv megtisztítása a felesleges szinonimáktól, névváltozatoktól, barbarizmusoktól és helyesírási hibáktól, és törekedhet e szaknyelv szabályozására, rendezésére is. Egyszóval olyan tudományággal állunk itt szemben, amely számos más tudományhoz köthető, s amelynek szempontjai, céljai is igen sokfélék lehetnek. A bevezető tanulmányt követő írások is ezt a sokszínűséget bizonyítják, hiszen olvashatunk itt bizonyos nyelvi formák, képzők jelentés és funkcióváltozásáról, egy thuküdidészi kifejezés noszológiai hátteréről, a görög orvosi szövegek szakszerű fordításának gondjairól, a görög „maia" szó jelentéstörténetéről, Galénosz terminológiatörténeti jelentőségéről, illetve több ókori orvos betegségneveinek összehasonlító elemzéséről egyaránt. A nagy felkészültséggel, szellemesen, sőt igényességük mellett is szórakoztatóan megírt tanulmányokat gazdag és a hasonló kutatásokhoz igen jól használható bibliográfia és jegyzetapparátus egészíti ki. Simon professzor tanulmánygyűjteménye meggyőz bennünket arról, hogy terminológia-történeti kutatás nem csak orvostörténeti szempontból hozhat érdekes és tanulságos eredményeket, hanem a gyógyító vagy kutató orvost is segítheti munkájában. Magyar László András Szmodits László: Neves magyar gyógyszerészek kegyeleti adattára. (Bibliotheca Pharmaceutica, 7). Budapest, Dictum Kiadó, 2003. 317 p. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság felkérésére a szerző a neves magyar gyógyszerészek rövid életrajzi adataiból és síremlékeikről készített áttekinthető és jól használható adatbázist. A hazai gyógyszerészek, akik a tudományos
