Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)
TANULMÁNYOK - ARTICLES - FAZEKAS Tamás: Rusznyák István szegedi belgyógyászati klinikája
Az analitikai vegyészetben jártas Rusznyák intézetvezetői munkájának frontvonalába a modern klinikai-kémiai laboratórium megteremtését helyezte, ezzel kívánta ugyanis hosszú időre megalapozni az erős laboratóriumi hátteret megkövetelő tudományos-funkcionális szemléletű belgyógyászati munkát. A laboratórium élére a szerves kémikus Bruckner Győző vegyész feleségét, Hätz B. Ellát nevezte ki. A 30-as évek első felében egy tucat új laboratóriumi módszert állítottak be és felújították a régi, elavult metodikákat. Az akkortájt újnak számító spektrofotometriai és mikroanalitikai módszerek (nátrium, klór, húgysav, alkáli rezerv, hemoglobin, fehérje meghatározás) kidolgozását és publikálását széles körű gyakorlati (emberi és állatkísérleti) fölhasználás követte (az Orvosi Lexikon Rusznyák-féle klorid-meghatározásról szól). Rusznyák Szegeden tovább folytatta a vesebajok, a vizenyőképződés és a vérfehérjék kutatását. Ezen a nyomvonalon előrehaladva adta ki a svéd Kylinnéí és a német Bennholddai a vérplazma fehérjéiről szóló alapvető monográfiát, amelyben az általa vezetett klinika kutatásait négy fejezet reprezentálta: Rusznyák a plazmafehérjék és a vizenyőképződés mechanizmusait taglalta, a vérfehérjék laboratóriumi meghatározásáról szóló fejezetet Hätz B. Ella, a normális és kóros plazmafehérje-értékeket bemutató részt Hätz és Korányi András írta, a fehérje vizelés klinikumát pedig újra csak Korányi András foglalta össze. A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert és Rusznyák István 30-as években végzett közös szegedi kutatómunkájának eredményeképpen a világon elsőként ismerték fel a flavonoidok terápiás fölhasználásának lehetőségét. Sikerült citromléből izolálniuk egy olyan flavonglikozidot, amely intravénásán adagolva vascularis vérzékenységgel járó kórképekben csökkentette a kórosan fokozott értörékenységet és vérzékenységet. A bőr hajszálereinek áteresztő képességét normalizáló anyagot citrinnek, ill. P („permeabilitási") vitaminnak nevezték el. Állatkísérleti eredményeikről és klinikai tapasztalataikról számos magyar és idegen nyelvű publikációban beszámoltak, s ezek a dolgozatok világszerte ismertté tették a szegedi flavonoid- és vitaminkutatásban résztvevő orvosok nevét. A Nature-b&n publikált négy levél köszönetnyilvánításából kiderül, hogy a szegedi flavonoidkutatást a new york-i Josiah Macy Jr. Alapítvány szponzorálta. Armentano Lajos (1904- ?) még 1928-ban került a klinikára. Az aszkorbinsav és a P vitamin hajszálér-rezisztenciára kifejtett hatását vizsgálta az általa kifejlesztett mérőmódszerrel (Armentano-Borbély eljárás), s miután e témakörből habilitált (A vérerek megbetegedéseinek kór- és gyógytana, 1940), a kolozsvári egyetemre távozott. Bencsáth (1945-ig Bentsáthj Aladár (1907-1999) friss diplomával került 1932-ben a Rusznyák-klinikára és ő végezte azokat a tengerimalac-kísérleteket, amelyek igazolták a citrin vitamintermészetét. 1947-ben A hiánybetegségek klinikája tárgykörből lett egyetemi magántanár. Életútját az elhunyta alkalmából írt nekrológban nemrég Vértes László foglalta össze. Benkő Sándor (1912-1971) 1937-ben kezdte meg sikerekben gazdag klinikai pályafutását és fiatal orvosként a flavonoidkutatásssal foglalkozó munkacsoporthoz csatlakozott. Ennek eredményeképpen már 1941-ben Rusznyákkal közös három dolgozata jelent meg angol, német és magyar nyelven. A kiváló belgyógyászszá avanzsáló Benkő a világháború után a Hetényi-klinika docense, kandidátusa és egyik vezető munkatársa volt, később pedig, az akadémiai doktori fokozatot megszerezve, Julesz Miklós helyetteseként működött. Vesebetegségekkel és experimentális nefrológiával Korányi András és Hámori (1934-ig Haller) Artúr foglalkozott. Érdeklődésük homlokterében a diffúz vesegyulladások és a
