Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)

TANULMÁNYOK - ARTICLES - JÓZSA László: Beteg uralkodók Bizánc trónján

és szemhéj helyreállításához. Ugyanabban a könyvben a nyeles lebenyek készítésének módozatai is megtalálhatók, az orvosi műszerek pedig alkalmasak lehettek ilyen plasztikai megoldásokra is (Bliquez 1984). Lascaratos és munkatársai (1998) végül arra a következtetésre jutottak, hogy nem kétséges, a császár orr-plasztikáját a homlokról vett nyeles lebennyel végezték. Mindössze azt tartják kérdésesnek, miként és mikor vették át a bizánci sebészek az indiaiak technikáját. V. Konsztantinosz (741-775) Apjának, III. Leónak halála után fiatalon lépett trónra, csaknem három és fél évtizeden át uralkodott a kiváló, tehetséges hadvezér, ügyes reálpolitikus. Sorra aratta győzelmeit az arabok ellen, Bulgáriában, letörte az ellen lázadó pártütőket. Agresszív képromboló politikája miatt számos barátot, még több ellenséget szerzett. Uralkodása kezdetén átmeneti vaksága keletkezett, amit nem orvosokkal kúráltatott, hanem a szentéletü kolostoralapítóhoz, Anthouszához fordult segítségért. A szent kigyógyította a (feltehetően hisztériás eredetű) vakságából, hálából később az újszülött leányának az Anthousza nevet adta (Angold 2002). A bolgárokkal hadakozva, 775 szeptemberében megfertőződött és pár nappal később meghalt. A szegényes kórrajzi adatokból Lascaratos (1997) arra következtetett, hogy esetleg lépfene (anthrax) fertőzése lehetett. IV. León (775-780) V. Konsztantinosz első házasságából származó szerény, csendes, mértéktartó férfi. Az ikonrombolók véres tetteit megfékezte, noha nem állította helyre a képtiszteletet. Energikus felesége, Eiréné a császár halála után elvégezte a restaurációt. 780 őszén, a homlokán kelevény támadt, arca bedagadt, szederjessé vált, pár nap múltán, fiatalon, nagy kínok között hunyt el. A feljegyzésekből két kórképre gondolhatnánk. Az egyik lehetőség, hogy arcán-fején orbánc (erysipelas) keletkezett, ami olykor még napjainkban is gyógyíthatatlan. A másik, számításba vehető kórkép, a pokolvar (bőr-anthrax). Lascaratos (1997) ez utóbbit tételezi fel. A lépfene három megjelenési formája (t.i. bél-, tüdő- és bőr-anthrax) közül a pokolvar a legenyhébb lefolyású, bár ennek halálozása is 70 % körüli volt az antibiotikumok előtti időkben. Arról nem szólnak a tudósítások, hogy mások, akár többen, vagy tömegesen megbetegedtek, meghaltak volna környezetében. Lényeges lenne tudni, mert olyan anthrax nincsen, amely csak egyetlen embert érintene. A magam részéről inkább a fej orbánca mellett foglalnék állást. Eiréné császárnő (797-802) A művelt athéni asszony az első Bizánc történetében, aki hivatalosan is uralkodó császár, és "nemcsak" császárnéként ült a trónon. Fiát, VI. Konsztantinoszt (780-797) megvakíttatta, így került hatalomra, azonban pár év múltán őt is száműzték Leszbosz szigetére (Ostrogorsky 2001). Az erélyes, határozott, de gyakran rossz döntéseket hozó császárnő a 800. évben hosszasan betegeskedett. Kezdetben sápadtság, étvágytalanság, fogyás jelentkezett, majd húgycső és hüvelyi vérzés indult meg alhasi görcsök és fájdalom kíséretében. Testi állapotát depressziója súlyosbította. Az orvosok húgyhólyag kövességet állapítottak meg, terápiás próbálkozásaik azonban eredménytelenek voltak, Eiréné halálára készültek. A hagiográfiai történet szerint ekkor a Zoodokhosz Pégé kolostor "Életet adó szent vízével"