Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)
KRÓNIKA - CHRONICLE
- 2003. szeptember 15-18. között tartotta XXV. Jubileumi kongresszusát a Lengyel Orvosörténeti Társaság Poznanban, amelyet a K. Marczinkowski Egyetemmel közösen rendezett meg. A kongresszus központi témája az orvosi és biológiai tudományok kapcsolatának története volt. Mintegy 200 előadás hangzott el, a kongresszuson 350 fő vett részt. A kongresszuson előadóként vett részt Kapronczay Károly, a SOMKL főigazgatója, a MOT alelnöke, aki egyben a Lengyel Orvostörténeti Társaság tb. Tagja is. Előadását a magyar-lengyel orvostörténeti kapcsolatokról tartotta, különös tekintettel a 16-17. századra. - 2003- szeptemberében került sor Romániában, Sinaiában a Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti Kongresszusra, amelyen a MGYTT részéről Grabarits István és Dobson Szabolcs vett részt. A kongresszuson a Nemzetközi Gyógyszerészettörténeti Alkadémia Grabarits Istvánt és Magyar László Andrást fölvette soraiba. - 2003. november 6-án a MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottságának elnöke, valamint az Akadémiai Kiadó főigazgatója a 2002. évben kiadott, és az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent történettudományi munkák közül az Egy halliatatlan erdélyi tudós, Bolyai Farkas című kötet összeállítójának. Gazda István MOT-tagnak. tudománytörténésznek, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatójának nyújtotta át az akadémiai nívódíjat. Az MTA 11 osztályához kapcsolódva, tudományos osztályonként, évente egy-egy nívódíjat ítélnek oda, a 2002es év történettudományi nívódíját egy tudománytörténeti kötet, illetve annak összeállítója kapta. A TIT Országos Elnöksége által adományozható legmagasabb díj, a Társulat alapítójáról elnevezett Bugát Páldíj, amelyet 2003-ban Gazda István tudománytörténésznek ítéltek oda. A díjat a TIT elnöke (aki egyben a MTA és a MOT elnöke is), Vizi E. Szilveszter akadémikus nyújtotta át 2003. november 14-én. - 2003. november 18-án megnyílt az Ifj. Kováts Ferenc orvosprofesszor születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás. Az Ifj. Kováts Ferenc grafikáiból összeállított tárlatot Kosáry Domokos nyitotta meg a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. A kiállítást a SOMKL munkatársa, Horányi Ildikó rendezte. - 2003. november 28-án, a németországi Rothenburgban szervezett Erdély-történeti szeminárium keretében a MOT részéről Magyar László András tartott előadást Die Quellen der siebenbürgischen Vampirkrankheit címmel. Közlemény Dr. Kapronczay Károly, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár vezetője, úgy is, mint a Kiadó képviselője elismerem, hogy - dr. Friedrich Ildikó szerző „Libri Históriáé Medicae" sorozatban 2002-ben megjelent Egészségügyi felvilágosítás a 18. századi Magyarországon című művében a belső lap hátoldalán (copyright oldalon) a „C" jelzés jogosultjaként hibásan a Kiadó, illetve annak Főigazgatójaként a saját nevem szerepel. Tekintve, hogy a Kiadó nem szerezte meg a kiadásra vonatkozó felhasználási jogokat a „C" jelzés kizárólagos jogosultja helyesen dr. Friedrich Ildikó, továbbá - - a megjelent kiadvány a még elfogadható mértékű sajtóhibáknál lényegesen többet tartalmaz, amely a szerzője) hírnevére sérelmes. Ezért dr. Friedrich Ildikótól a magam és a Kiadó nevében ez úton elnézést kérek. "