Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 182-185. (Budapest, 2003)
KRÓNIKA - CHRONICLE
zottság, Élettudomány-Történeti Munkabizottság, Orvostörténeti Munkabizottság). Számos tudományos társaság így a Magyar Orvostörténelmi Társaság is tagjai között tisztelhette. Munkásságának elismeréseképpen nyerte el az Ipolyi-emlékérmet, a Zsámboky-emlékérmet, végül pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Szellemi és valóságos kalandokban gazdag életéről a közelmúltban, sikeres, televíziós portréfilmben mesélhetett nekünk. E sorok írója számára feledhetetlen élmény és nagy megtiszteltetés, hogy alkalma nyílott Kádár professzorral több könyvön, cikken is együtt munkálkodni. A Kádár professzor társaságában, oricntalisztikai-zoológiaimüvészettörténeti múzeummal felérő Szentkirályi utcai lakásán töltött órák a legmagasabb szintű egyetemi kurzusokkal értek fel. Míg a mindent elborító könyvhalmazok között vagy éppen rajtuk üldögéltem, és Kádár profeszszor, kifejező kézmozdulatokkal kísért, ironikusan teátrális, ugyanakkor meghatóan lelkes okfejtéseit hallgattam, valamit talán megérezhettem abból, milyen egy valódi tudós, s milyen óriási erő, szent varázslat és szívszorító szépség rejlik az igaz tudományban. M.L.A. KAPRONCZAY ISTVÁNNÉ, MAGYAR ERZSÉBET (1915-2003) Azok egyike távozott közülünk, akik a könyvtár, az intézet alapítói, első munkatársai közé tartózlak. Életének 88. évében elhunyt Kapronczay Istvánné. Családi háttere nem a könyvekhez, hanem a kertekhez kötötte. Nagyapja, Magyar György, a Margitsziget parkosításának kivitelezője, apja a szigeten működő kereskedelmi kertészet vezetője, nagybátyja pedig a Kertészeti Tanintézet - a Kertészeti Egyetem elődje - tanára volt. Magyar Erzsébet, aki maga is Budapest legszebb kertjében, a Margitszigeten született, 1933-ban érettségizett a Ráskai Lea Leánygimnáziumban, mivel azonban apját baleset érte, és a családfenntartás terhe rá hárult, tervezett gyógyszerészeti tanulmányait nem kezdhette meg. A Kereskedelmi Akadémia elvégzése után házasságkötéséig (1937) egy ügyvédi irodában majd egy bankban dolgozott. 1951-től 1978-ig volt az Országos Orvostörténeti Könyvtár munkatársa, csupán a nyugdíjazása előtti két évet töltötte az ORFI könyvtárosaként. 1962-ben kitüntetéses oklevelet szerzett az OOKDK és az OSZK által szervezett hároméves szakkönyvtáros tanfolyamán. Nyelvtudásának, szakismeretének és szorgalmának az Orvostörténeti Könyvtár, az Orvostörténeti Közlemények és az Orvostörténelmi Társaság egyaránt nagy hasznát láthatta. Részt vett a könyvtár és a múzeum anyagának első leírásában, feldolgozásában, valamint az 1955-ben indult első hazai orvostörténeti szakfolyóirat, az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei, a későbbi Orvostörténeti Közlemények szerkesztőségi munkáiban. Ő készítette el a folyóirat első 30 számának - a lapban publikált - mutatóját, s aktív részt vállalt a Társaság előadásainak, vándorgyűléseinek szervezésében, előkészítésében. Több közleménye jelent meg az Orvosi Könyvtáros című folyóiratban is: könyvtárunkat, az intézmény megalakulásának 10. évfordulóján ő mutatta be az olvasóknak. 1976-ban, 25 éves könyvtárosi munkája elismeréseképpen a Művelődésügyi Miniszter dicsérő oklevéllel ismerte el munkásságát. Kapronczay Istvánné három gyermeket hozott a világra: egyikük tragikusan korán elhunyt, Katalin és Károly azonban édesanyjuk nyomdokaiba lépve, egyaránt Intézetünk munkatársa, a magyar orvostörténetírás jeles művelője, tudósa lett. Gyűjteményünk, folyóiratunk munkájának nyomát, elménk feledhetetlen egyéniségének emlékét őrzi.
